Lantos: a következő tíz év legnagyobb kérdése az áram tárolásának megoldása lesz

Továbbra is központi kérdés az energiaszuverenitás erősítése.

2025. 08. 19. 12:21
Lantos Csaba energiaügyi miniszter Fotó: Vémi Zoltán
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– A kormány továbbra is a magyar utat követi: a munkahelyeket, a családok erősítését, az otthonteremtést, a fiatalok, az édesanyák támogatását, a nyugdíjak értékének megőrzését és a bérek emelését tartja a legfontosabbnak – jelentette ki az energiaügyi miniszter állami kitüntetések és miniszteri elismerések ünnepélyes átadásán kedden Budapesten. Lantos Csaba kiemelte: minden magyar ember számára ünnep augusztus 20., a nemzethez tartozás, a jövőbe vetett hit ünnepe.

– István király felismerte, hogy a magyarság csak akkor maradhat meg szabad népként Európában, ha olyan államot hoz létre, amely fejlődik és képes megvédeni önmagát. Ehhez a célhoz új szellemi élet, jól szervezett állam és a magántulajdon bevezetése kellett. Négy évtizedes, küzdelmes uralkodásának köszönhetően hazánk keresztény állammá vált, új államszervezet jött létre, amely egyre erősödő gazdasági alapokra támaszkodhatott – mondta.

– Szent István tetteinek, választásainak, döntéseinek hatása egy évezreden ível át – mutatott rá, hozzátéve: a király elérte, hogy Európa közepén független, erős, keresztény állam jött létre, amely ma is megállja a helyét a nemzetek sorában.

A miniszter arra is kitért, hogy az előző hétvégén mintha közelebb került volna a végéhez a szomszédban zajló orosz–ukrán háború és ezzel Magyarország a gazdasági növekedés gyorsulásához.

– Számolnunk kell azonban azzal is, hogy a béke megteremtése, a világgazdasági helyzet rendeződése nem lesz könnyű vagy gyors folyamat. Abban bízom, hogy az a felelős, következetes és elveiben szilárd politika és gazdaságpolitika, amelyet a konzervatív kormány folytat, ebben a helyzetben is eredményes lesz – fogalmazott.

Lantos Csaba közölte: ez azt jelenti, hogy úgy alkalmazkodunk a turbulens változásokhoz, hogy közben nem mondunk le önmagunkról, a függetlenségünkről, saját érdekeink képviseletéről. A történelem megmutatta, hogy ez megmaradásunk záloga - hangsúlyozta.

– Tehát ahogyan eddig tettük, továbbra is a magyar utat követjük. A kormány ezért továbbra is a munkahelyeket, a családok erősítését, az otthonteremtést, a fiatalok, az édesanyák támogatását, a nyugdíjak értékének megőrzését és a bérek emelését tartja a legfontosabbnak. Ahhoz, hogy ezeket elérjük, gazdasági növekedésre van szükség. Ennek megfelelően támogatjuk a beruházásokat és a vállalkozások erősítését, és ami ezektől nem választható el: a gazdaság versenyképességének emelését – mondta a tárcavezető.

Lantos Csaba közölte: 

az Energiaügyi Minisztériumnak alapvető szerepe van ebben a munkában, mert megbízható, versenyhátrányt nem okozó áron elérhető energia- és vízellátás nélkül egyik célt sem lehet elérni. Emellett ide tartozik a következő évtizedek fejlődését alapjaiban meghatározó szakterület, az infokommunikáció is.

Kiemelte, ahogyan a kormány politikájában, úgy a tárca munkájában sincs elvi változás: tartják a maguk elé kitűzött szakpolitikai célokat.

– Továbbra is központi kérdések nevezte az energiaszuverenitás erősítését, azt mondta, ezen a téren a következő tíz év legnagyobb kérdése az áram tárolásának megoldása lesz, mert ezzel lehetne a változékony árak kedvezőtlen hatását kivédeni. Ez és a napelemes kapacitások gyors növekedése szükségessé teszi a villamosenergia-hálózat áttervezését, átalakítását is. Ahogy eddig, úgy a jövőben is támogatják ezt a folyamatot – közölte a távirati iroda ismertetése szerint.

A miniszter kitért arra, hogy a vízgazdálkodás is korszakok határán áll, lassan lezárul ugyanis az árvízvédelmi rendszer kiépítése, amivel Európában a legbiztonságosabb védekezést alakítják ki.

Hozzátette: a ma feladata – a vízhiányos időszakok megjelenése miatt –, hogy országos léptékben gondoskodjanak a vízvisszatartásról, a vízkincs védelméről. Mindent el kell követni azért, hogy a vizet helyben tartsák, ahol pedig erre nincs lehetőség, ott pótolják a hiányt.

– Biztos vagyok abban, hogy itt is előrelépést tudunk elérni, ami jól szolgálja majd a magyar gazdaság és az emberek érdekeit – fogalmazott.

Lantos Csaba a díjak átadása előtt kiemelte: az államalapítást ünneplésekor tisztelegünk mindazok előtt, akik elhivatottságukkal hozzájárultak ahhoz, hogy Magyarország megállja a helyét. Azok előtt, akik átlagon felüli teljesítményt nyújtottak hazánk fejlődéséért, polgárainak biztonságáért, illetve, hogy továbbra is nyitva álljon az ország előtt a fejlődés útja. A miniszter az ünnepen elismerést adott át azoknak a szakembereknek is, akik példásan álltak helyt a júliusi vihar okozta károk elhárításában.
 

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.