„Az öbölháború után lehetőségünk nyílt arra, hogy a Közel-Keleten új aranykort teremtsünk” – jósolta Simon Peresz akkori izraeli külügyminiszter Az új Közel-Kelet című könyvében 1993-ban. Milyen ígéretesnek tűnt a jövő! Az Irakot megregulázó öbölháború és az izraeli–palesztin rendezés útját kijelölő oslói megállapodás után felcsillant a remény, hogy béke köszönt a sokat szenvedett térségre. Mintha rózsaszín köd szállt volna a világ szemére. Olyannyira, hogy a – kétségtelenül történelmi – oslói egyezség Nobel-békedíjat ért. Pedig nagyobbat nem is tévedhettek volna…
Bő harminc évvel később már tudjuk, hogy
az új aranykor a Közel-Keleten vágyálom maradt. Simon Peresz könyvében osztotta Francis Fukuyama vízióját, hogy a hidegháborúval együtt a történelemnek is vége, a fegyveres konfliktusok ideje lejárt. A 2016-ban elhunyt izraeli politikus ennek legutóbbi egyértelmű cáfolatát, az ukrajnai háborút már nem érhette meg.
Saját régiójában is tanúja volt viszont Irak lerohanásának, a második intifádának, a libanoni háborúnak, az úgynevezett arab tavasznak, és a nyomában kibontakozó jemeni és szíriai polgárháborúnak, hogy csak a legfontosabbakat említsük.
Simon Peresz egy dologban azért fején találta a szöget: már három évtizeddel ezelőtt az iszlám fundamentalizmust azonosította az arab államokat fojtogató legnagyobb veszélyként. Hiába ismerte fel azonban a fenyegetést, a 2001. szeptember 11-i támadást, az Európán végigsöprő merénylethullámot, az Iszlám Állam kalifátusának születését, a mérgező eszmék afrikai és ázsiai terjedését sem sikerült megakadályozni.
Az előző évtizedek a terrorizmus elleni küzdelemről szóltak. Sőt, szólnak. A Globális terrorizmusindex 2025-ös jelentése is rámutatott, hogy tavaly 22 százalékkal nőtt a terrortámadások áldozatainak száma, amely a legmagasabb 2017 óta. Csak az ukrajnai háború árnyékában ez a probléma már nincs reflektorfényben. A harc epicentruma átköltözött a Száhel-övezetbe, nincs annyira szem előtt, amíg a migrációval ismét meg nem érkezik.
A Charlie Hebdóhoz, a párizsi vagy brüsszeli merényletekhez hasonló, sok áldozatot követelő merényleteket az utóbbi időben szerencsére sikerült megakadályozni. A nyugati társadalom közben eljutott oda, hogy egy-egy késes ámokfutásra már fel sem kapja a fejét. Ha Szudánban mészárolnak halomra gyerekeket vagy Nigériában gyújtják a keresztényekre a templomot, elintézzük egy vállrándítással.