Madofftól a Providentig

Nem fogják elhinni, hányadik helyen áll a fogyasztóvédelem a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) hierarchiájában. A felügyeleti tanács, a főigazgatóság, a számtalan egyéb igazgatóság, valamint az intézményigazgatási igazgatóság (!) alatt, a szervezeti felépítmény legalján, felülről a hatodik szinten árválkodik a fogyasztóvédelmi és a panaszkezelési főosztály a nyolc igazgatóság egyikének alárendelve. A megnevezés ne tévesszen meg senkit: a felügyeletnél a legalacsonyabb rangban is csak főosztályok léteznek. Ezt a fontossági sorrendet valószínűleg azok a banki ügyfelek is érzik, akiknek egyoldalúan módosították a hitelszerződését, akiknek minden elszámolás nélkül kezelési költséget számítanak fel, és akiknek devizahitel-törlesztésük a forint erősödésével sem csökken. A felügyeletek nemcsak az óceán túlpartján, hanem Magyarországon is elaludtak a volánnál, annak ellenére, hogy távolról sem kellett annyi kockázatot kezelniük.
Míg az Egyesült Államokban a Time magazin a pénzügyi válság 25 kulcsfontosságú felelőse közé sorolta Christopher Coxot, az amerikai bankfelügyelet (SEC) volt vezetőjét, akinek sem a fedezet nélküli értékpapírosítás, sem a spekulatív alapok zabolázatlan tevékenysége, sem pedig Bernard Madoff 170 milliárd dolláros piramisjátéka nem tűnt fel, addig nálunk a kutya sem foglalkozott a devizahitelek veszélyével. 2006-ban a Magyar Bankszövetség ellenvélemény és óva intés nélkül tehette közzé álláspontját arról, hogy a tíz-húsz éves lejáratú, devizaalapú lakossági jelzálogkölcsönök tulajdonképpen az égvilágon semmiféle kockázatot nem hordoznak. Senki nem figyelmeztetett a forint árfolyamának változásából adódó veszélyekre, mint ahogy arra sem, hogy ilyen hosszú futamidő alatt legalább egy pénzügyi válság (mint például az 1997-es ázsiai vagy az 1998–99-es orosz pénzügyi krízis) lehetőségével is számolni kell. A devizahitelek korlátlan terjedésével párhuzamosan évek óta zavartalanul működhet az uzsorahitelezés is: a Providentnél a mai napig 262 százalékos a teljeshiteldíj-mutató, igaz, a felügyelet akkor sem avatkozott közbe, amikor 400 százalék felett járt a kamat. A PSZÁF tétlenül nézte, hogy olyan hosszú távú kötelezettségeket – a jenhiteltől kezdve a gyorskölcsönökig – vállal a lakosság, amelynek következményeivel nem, vagy csak részben volt tisztában. Az sem szúrt szemet senkinek, hogy a hazai bankrendszer a saját betétállományának 160 százalékának megfelelő összeget helyezett ki hitelként, ráadásul főként devizában.
A probléma súlyát jelzi, hogy a pénzügyi válság begyűrűzésekor Magyarország éppen a devizahitelek magas aránya, valamint az állam és a lakosság eladósodottsági szintje miatt ítéltetett sérülékenynek. A felelősségre vonás elmaradt, és egy új, súlytalan PSZÁF-elnök – Bajnai egy újabb bizalmasának – kinevezésével a jelenlegi politikai garnitúra a kormányzása utolsó hónapjaiban a saját íze szerint szeretne úgy alakítani a felügyeleten, hogy bebetonozott vezetőket hagyhasson hátra. A pénzügyi ellenőrző hatóságok egyik legfontosabb működési feltétele azonban a bizalmi tőke, így a felügyelet jogkörének gyökeres átalakítása, főként esetleges beolvasztása a jegybankba olyan horderejű kérdés, amelyet most már a következő kormány hatáskörébe lenne ildomos sorolni. Ennek legfőbb oka, hogy a PSZÁF működésének javítása szükségszerű, ám nemcsak szakmai, hanem politikai természetű kérdéseket is felvet.
Nehezen hihető ugyanis, hogy Bajnai Gordon, aki a Gyurcsány-kormány gazdasági minisztereként még semmi kivetnivalót nem talált a felügyeletek működésében, átláthatóságában és fogyasztóvédelmi hatékonyságában, április közepe óta tisztán látna ez ügyben. Most az a politikai elit bábáskodna a felügyeletek jogkörének megváltoztatásánál, amelyiknek korábban nem jelentett gondot, hogy a PSZÁF működtetését azok a bankok fizetik, amelyeket elvileg ellenőriznie kellene. Azok döntenének a szervezet új rendjéről, akik korábban rosszul mérték fel a devizahitelezés elterjedésével megjelenő kockázatokat, és nem reagáltak időben a veszélyekre.
A válság egyik – egyébként egyáltalán nem meglepő – tanulsága az, hogy a banktechnikai ismereteknél sokkal fontosabb a körültekintő, reális szakmai és etikai ítélőképesség a felügyeletek vezetőinek kiválasztásakor. Farkas Ádám, az átmeneti kormány jelölte PSZÁF-elnök vezetői képességével kapcsolatban márpedig több kifogás is felmerülhet. Az újdonsült vezető szakmai hírnevét beárnyékolja, hogy a Magyar Telekom auditbizottságának elnökeként a vállalat saját beszámolói szerint 17,4 milliárd forint elköltését hagyta jóvá egy olyan ügy kivizsgálására, amelyben kétmilliárd forintos nagyságrendű volt a kár értéke. Összehasonlításképpen a csaknem 800 fős Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) idei éves költségvetése ötmilliárd forintot tesz ki, vagyis a Farkas-bizottság elvileg legalább három évre is leszerződtethette volna a teljes NNI-stábot a gyanús szerződések körüli vizsgálódásra és nyomozásra. Az új elnök iránti bizalmi szintet jelzi, hogy csak a végnapjait élő szabad demokrata párt voksaival tudták beiktatni, és nem politikai okoknál fogva szavazott nemmel az ellenzék. Ilyen környezetben felértékelődne, ha az új elnök legalább a bankok, a biztosítók és az egészségpénztárak körében rendelkezne tekintéllyel ahhoz, hogy a korábbi politikával szakítva valóban fel tudjon lépni a lakossági szektor védelmében.
Kapkodásról árulkodik, hogy egy korrekt, hatékony, a kormánytól és a bankoktól is független, valamint a fogyasztók védelmét előtérbe helyező önálló felügyelet létrehozása helyett most a jegybankba olvasztásban látná a kabinet a kiutat, holott a Nemzetközi Valutaalaptól és az Európai Uniótól kapott óriáshitel fejében már tavaly ősszel meg kellett ígérni a felügyeletek megerősítését. A kormányzati tétlenséget mutatja, hogy idestova nyolc hónapja nem történt érdemi változás a szervezet működésében a külső figyelmeztetések és a hazai banki visszaélések ellenére sem. Ma majdnem ott tartunk, ahol a válság kirobbanása előtt: nincs olyan pénzügyi ellenőrző hatóságunk, amely mind az egyes bankok szintjén, mind az egész bankrendszert figyelembe véve mérlegelné a kockázatokat, és gyorsan reagálna a kialakult veszélyekre. A cselekvést nehezíti, hogy finoman szólva is hiányos az összhang a Pénzügyminisztérium, a PSZÁF és a jegybank között, és az általuk működtetett Pénzügyi Stabilitási Bizottság változatlanul harmatgyenge hatékonysággal működik.
Az átalakításra vonatkozó külföldi minták pedig nem adnak igazodási pontot, mivel még az Európai Unióban is többféle felügyeleti megoldás létezik. Lehet a központi banktól függetlenül is jól működni, és lehet egybeolvasztva is rosszul. Ezért a központi bank és a PSZÁF fúziója önmagában még nem garantálná a jó és etikailag is magas szintű működést. A vezetők személyisége is számít: erre jó példa a 2006-os olasz bankbotrány, amelybe az élete végéig szóló kinevezést kapó Antonio „Tonino” Fazio jegybanki kormányzó belebukott, mert az egyik vásárló fél oldalán beleavatkozott egy olasz bank eladásába. Sokan emlékeznek még arra a lehallgatott telefonbeszélgetésre, amelyen a jegybank vezérének – az azóta már bebörtönzött – Gianpiero Fiorani üzletember a következő szavakkal fejezte ki háláját: „Tonino, homlokon csókolnálak. A tőzsdefelügyeletet majd én elintézem.”
Nem sikerült neki.