Magyar vadak francia sikere

Nagy sikerrel mutatták be Franciaországban a Magyar Nemzeti Galéria 2006-os, Magyar vadak Párizstól Nagybányáig 1904–1914 című kiállításának utazó változatát. A tárlaton szereplő százötven művet három városban százharmincezren látták. A bemutató-sorozatot a francia kulturális minisztérium is támogatta.

Fauve-oknak, azaz vadaknak az 1905-ös párizsi Őszi szalonon bemutatkozott, új stílust követő festőket nevezte el a kritika. Köztük voltak azok a Münchenben és Budapesten végzett fiatal magyar festők is, akik a 20. század első éveiben érkeztek Párizsba, nyaranta azonban hazatértek, hogy műveiket a szabadban, többek között a nagybányai festőtelepen alkossák meg. Vannak-e „magyar vadak” valóban? – ezt a kérdést Passuth Krisztina művészettörténész már 1996-ban, a nagybányai művésztelepről rendezett konferencián föltette, erre a kérdésre is válaszolt az a nagy párizsi fauves-kiállítás 1999-ben, amelyen magyar művészek műveit is bemutatták. 2002 után pedig Passuth doktorandusziskolájának több tagja bevonásával folytatta a kutatást, a 2006-os budapesti tárlat előkészítését, a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) részéről Szücs György művészettörténész, akkor a múzeum tudományos titkára, június 1-jétől főigazgató-helyettese lett a kiállítás kurátora.
A „magyar fauve-ok” művészetét bemutató kiállítássorozat a Pireneusok lábánál lévő Céret modern művészeti múzeumában kezdődött 2008 júniusában, Matisse szülővárosában, Le Cateau-Cambrésisben folytatódott október 25. – 2009. február 22. között, és a dijoni Musée des Beaux-Artsban ért véget (március 13. – június 15.). A dijoni múzeum La lecon de Matisse alcímű tárlatán a magyar festményeket Matisse, Derain, Vlaminck, Marquet, Manguin, Dufy és Van Dongen remekműveivel állították párhuzamba.
Nemcsak bemutatták a műveket, de konferenciákat, előadásokat is szerveztek, a párizsi Adam Biro kiadó katalógust adott ki, amelyben a magyar szakértők tanulmányai mellett francia művészettörténészek dolgozatait is publikálták. Hogy nem kipipálandó feladatnak érezték a tárlatsorozat megrendezését, jól jelezte, hogy mindenütt óriásplakátok hirdették a rendezvényeket az utcán, de még söralátéteken is szerepelt a kiállítások reklámja. S akik látták a bemutatókat, valóban úgy érezhették, hogy nem vallottak szégyent a magyar művek a francia kortársak alkotásai mellett. A dijoni rendezők sem arra törekedtek, hogy valamiféle alá-fölérendeltségi viszonyt mutassanak be, hanem hogy a párhuzamokat, egymásra rímeléseket érzékeltessék. A franciaországi kiállítások azt bizonyították, hogy a kvalitásos alkotások nemzetközi közegben is megállják a helyüket, a „magyar vadak” beilleszthetők a korabeli európai festészet egységébe.
A tárlatsorozat fogadtatása kitűnőnek mondható, a L’Indépendant például ezt írta a céret-i kiállításról: „igazi öröm a szemnek; a művek legnagyobb részét a frissesség jellemzi”. Megérkezett már Budapestre a sajtószemle második, az elsőhöz hasonlóan több száz oldalas kötete, ennek elemzése segítséget adhat a téma további kutatásához is. No meg a következő nagy kiállítás, a nyolcak művészetét bemutató, a pécsi európai kulturális fővárosa programhoz kapcsolódó tárlat megrendezéséhez is. Az MNG főigazgató-helyettese ugyanis úgy véli, tárlatok sora bontja ki az árnyalt képet a századelő magyar művészetéről. A kutatások olykor meglepő felfedezéseket eredményeznek. A magyar vadak című tárlat előkészítése során bukkant elő például az az 1930-as évekből fennmaradt, ismeretlen filmtöredék, amelyen Tihanyi Lajos látható. Ez a kiváló festő 1938-ban bekövetkezett halála után a hagyaték részeként évtizedeken át Párizsban maradt, Passuth Krisztina szállítatta haza a 20. századi magyar származású képzőművészek külföldön című kiállításra kiválogatott művekkel együtt. Az alig egyperces filmszalagot, amelynek egyik jelenetén a tréfálkozó Tihanyi látható, az elmúlt évben a francia partnerek támogatásával a Magyar Filmlaboratórium munkatársai digitalizálták, és így vetítésre alkalmassá tették.