Örömebéd

k ö n y v e s h á z

Széchenyi István 1840. augusztus 20-án Cenken tartotta névnapját. Az esemény házavató is volt egyben. A gróf az asztalfőn ült, körülötte a vendégek – nyolcvanan. Örömebéd volt. A „legnagyobb magyar” életének egyik legboldogabb napja. (A negyvenkilencedik életévét töltötte be szeptember 21-én.) Négy és fél éve volt házas, két fiúgyermek apja. Birtokai jó állapotban voltak, vállalkozásai biztatóan alakultak. A szóban forgó vendégségről alig maradt fenn néhány szó a naplójában, és egyebütt is kevés. De ha kezünkbe vesszük a Mindennapi történelem sorozat legújabb kötetét, fogalmat alkothatunk a reformkor (1825–1848) hétköznapjairól és ünnepi óráiról, amelyek elemzése nem csupán a szűkebb szakmai körök, de a szélesebb és igényes olvasóközönség számára is érdekes, izgalmas, élvezetes és tanulságos olvasmányul szolgál.
Felvetődhet az örömebéd kapcsán, hogy a vendégek, köztük a későbbi Batthyány-kormány tagjaiból négyen (Batthyány Lajos gróf, Deák Ferenc, Eötvös József báró és Klauzál Gábor) hogyan érkeztek Cenkre. Két megoldás kínálkozott: hajóval vagy kocsin. Hajóval Gönyűig s onnan lovas kocsin. A Duna Gőzhajózási Társaság 1830-ban indította el az első gőzhajójáratot Bécs és Budapest között. 1840-ben az Árpád nevű gőzös közlekedett ezen az útvonalon.
Aki névnapra megy, ajándékot visz. Sajnos azonban nincs tudomásunk arról, hogy bármilyen tárgy őrizné a cenki találkozót. Se egy tajtékpipa, se sétapálca, se aranyozott pohár, se egy porceláncsésze vagy szelence, amelyen a véset árulkodna. A naplóban sincs szó arról, hogy a gróf ajándékot kapott volna, pedig szinte bizonyos, hogy kapott, ha mást nem is, legalább valamilyen könyvet vagy jó bort. Apropó, bor. Három feljegyzést viszont őriznek Nagycenken a Storno család levéltárából, amely a házavatóra vonatkozik. Az első éppen a borról szól: Az „1840. István-napi ünnepléskor elkelt borok összeírása” szerint 155 butélia fogyott el, s ebből 32 üveg pezsgő. A vendégek megcsodálták a kastély berendezését, magát az épületet, a pompás és kényelmes bútorzatot, néhány építészeti és berendezési újdonságot. Gázvilágítás még nem volt – ahogy több helyütt olvasható –, volt azonban water-closet, „vízrejtek”, amelyet Magyarországon először Széchenyi létesített. A legizgalmasabb dokumentum az, amely elárulja, hogy kik vettek részt a cenki névnapon. A nevek mellett azt is feltüntették, hogy hol helyezték el őket.
Érdekes kép tárul elénk, ha a meghívottak politikai aktivitását vizsgáljuk. Elmondhatjuk ugyanis, hogy a vendégek mindegyike jeles szerepet játszott a vármegyékben vagy a politika országos színterein. Jelen volt az ebéden például egy „lángszavú pap” is, Albach Szaniszló szerzetes, híres hitszónok, Széchenyi barátja és gyóntatója, továbbá Kis János evangélikus püspök, író és költő, Berzsenyi Dániel barátja. Az egyedüli hölgy az asztalnál Széchenyi István felesége, Crescence volt, aki feltehetően magyaros ruhában jelent meg a vendégek között. Másutt az olvasható róla, hogy bizalmas körökben dohányzott. És így tovább.
Sorra vehetjük fantáziánk és most egy reformkorról szóló szép és kitűnően szerkesztett képeskönyv (vagy történelemkönyv) segítségével, hogy mi került az asztalra, és miről folyhatott a társalgás. 1840-ben, amikor még az összefogás volt a kulcsszó Széchenyi asztalánál. A család, a nevelés és az erkölcs, a ruha, a lakás, az étel és az ital, a szórakozás, a vallás és a hitélet, a munka világa, az utazás, a kormányzat és a törvényhozás, a társadalmi rend és intézmények, valamint a főváros születése – íme azok a témakörök, amelyekben könnyűszerrel eligazodhatunk. Egyszóval a lehető legszélesebb művelődés-, társadalom- és politikatörténeti összefüggésrendszerben mutatja be a kötet – Széchenyi szellemében – a reformkort.
(Fábri Anna: Hétköznapi élet Széchenyi István korában. Corvina Kiadó, Budapest, 2009. Ára: 6990 forint)