Szemétdilemma

Míg hazánkban a szemét döntő része a falu végén vagy elavult lerakókban köt ki, addig San Franciscóban a hulladék több mint felét már újrahasznosítják, sőt még a kutyapiszokból is áramot állítanak elő. A hazai minisztériumok, önkormányzatok sok követendő példát találhatnának a külföldi hulladékpolitika megoldásai közt.
Az Európai Unióban ősszel elfogadott új hulladék-keretirányelv szerint 2020-ra az összes tagállamban a háztartási hulladék 50, míg az építési-bontási hulladékok 70 százalékát kell újrahasznosítani. Ezzel szemben Magyarországon a keletkező körülbelül 23 millió köbméter települési hulladék 83 százalékát rakjuk főként elavult lerakóba, mintegy 6-7 százaléka kerül a rákospalotai égetőbe, és mindössze 11 százalékát hasznosítjuk újra. Ráadásul az új EU-irányelv szerint 2010-re minden tagállamnak hulladékkeletkezés-megelőzési célkitűzéseket és gyakorlati cselekvési programokat kell kidolgozni. És ha még hozzátesszük, hogy a fejlett világban szinte egyedülálló módon nincsen a környezetszennyező szemétlerakásra kivetett adó vagy illeték, akkor láthatjuk, ezen a területen is bőven van még teendőnk…
Papíron mára nemcsak alapelv, de hivatalos előírás is lett, hogy a hulladékpolitika alapja a „bölcsőtől a sírig” szemlélet. Ennek ellenére ma nálunk a „piac diktál”, és a gyakorlatban az indokolja a lerakás magas arányát Magyarországon, hogy jelenleg ez a legolcsóbb. Ha itthon is kötelező lenne lerakási adót fizetni, mint például a szomszédos Ausztriában, akkor a piac önszabályozása vezetne a nagyobb újrafelhasználási arányhoz.
Sokan az energiatermelő hulladékégetésben, az úgynevezett termikus hasznosításban látják a megoldást. Azonban a környezetvédők szerint a szemétégetés hosszú távon aláássa a fenntartható hulladékgazdálkodást. Ahol felépül egy égető, ott azt táplálni kell, így a hulladékégetés a hulladéktermelő, pazarló, eldobható kultúrát ösztönzi, és ellenérdekelt a megelőző programokban. Ráadásul ne feledkezzünk meg arról sem, hogy mi a hulladékégetés eredménye: az eredeti hulladék tömegének negyede megmarad salakként, valamint számos légszennyező anyag, üvegházhatású gáz keletkezik. Bár az kétségtelen tény, hogy Európa-szerte a hulladékégetés a versenyképes távfűtés alapja, de az úgynevezett kogenerációs erőművek ugyancsak hatékonyan termelnek hőt.
Mi tehát a jó hulladékpolitikai megoldás Magyarország számára? A jogszabályok betartatásán túl leginkább gazdasági eszközökkel, többek között a lerakási adó bevezetésével és hatékony betétdíjakkal, illetve termékdíjakkal lehetne elérni a lerakott hulladékmennyiség csökkenését. Bár minden felmérés szerint a lakosság szívesen gyűjtené szelektíven a hulladékot, a szemét mennyiségét csak úgy csökkenthetjük, az újrahasznosítás mértékét pedig úgy növelhetjük, ha minél jobban levesszük a terhet a lakosság válláról, illetve gazdaságilag is ösztönözzük a szelektív gyűjtést és a megelőzést. A valódi, fenntartható megoldás ugyanis nyilvánvalóan az, ha megelőzzük a hulladék keletkezését.
Ismert, hogy több ország, illetve amerikai város betiltotta az eldobható nejlonzacskók használatát. Dánia és Németország is korlátozta az alumínium italosdobozok használatát, továbbá a hulladékmegelőzést szolgálja a magyar termékdíjrendszer is. Példát vehetünk az egyik legprogresszívebb amerikai városról, San Franciscóról, ahol már jelenleg is 65 százalékos az újrahasznosítási arány, 2020-ra pedig százszázalékos arányt, azaz „zéró hulladékkeletkezést” tűztek ki célul. A San Franciscó-i rendszer úgy ösztönzi a nem hasznosítható hulladék minimalizálását, hogy a szelektíven gyűjtött hulladékokat ingyen viszik el, csupán a maradék – sima fekete kukába tett – hulladék elszállításáért kell fizetni. A PAYT-rendszerben (pay as you trash, azaz annyit fizess, amennyit szemetelsz) természetesen csak a megfelelően válogatott hulladékot viszik el ingyen. A lakosok dönthetnek, hogy mekkora „fekete kukát” kérnek, és ennek megfelelően minél kisebbet választanak, annál alacsonyabb lesz a szemétdíjuk. Így a lakosság anyagilag érdekelt abban, hogy minél kevesebb szemetet termeljen és minél inkább szelektálja a hulladékát. Nem meglepő módon, San Franciscóban hamarosan a lakosság 80 százaléka a legkisebb kukát választotta, sőt be is kellett vezetni egy még kisebb kukaméretet az extrán takarékoskodóknak.
Magyarországon is van már példa a „szelektív gyűjtés házhoz jön” típusú programokra: a Pest megyei Turán és Budapesten a VII. kerületben minden házban külön vannak szelektív gyűjtő kukák, amelyekből a szemetet szeparáltan is viszik el. Egyszerűbbé teszi az ott lakók életét, hogy a mai technológiák mellett elegendő csupán három kukát használni: a vegyes és a szerves tároló mellett a többi szilárd újrahasznosítható hulladékot (a műanyagot, az üveget és a fémeket) nyugodtan egybe lehet önteni, azt a válogatóüzemben szétválogatják helyettük.
A következő évek fontos kérdése mind a szaktárcák, mind az ország 3200 önkormányzata számára, hogy egy jól megtervezett, a legjobb külföldi és hazai gyakorlatokat figyelembe vevő hulladékpolitikát követnek-e, vagy továbbra is az álmegoldásként számon tartott hulladéklerakást és -égetést preferálják. Egy jó hulladékpolitika eredményeképpen nemcsak teljesítenénk az európai uniós újrahasznosítási előírásokat, de a fenntartható fejlődés irányába is egy nagy lépést tennénk. Mindannyiunk érdeke, hogy ezt a lépést valóban megtegyük.

A szerző a Policy Solutions környezetvédelmi szakértője