Dzsessz a templom előtt

K O N C E R T

A román kori templom megejtő sziluettje előtt, az MR6 rádió Bartók főszerkesztősége védnökségével szervezett dzsesszfesztivál, a Zsámbék Jazz Open tizedik évébe lépett az idén. A Maloschik Róbert dzsessz-szerkesztő kezdeményezésére létrejött sorozat az eltelt évtizedben számtalan fiatal magyar tehetségnek nyújtott bemutatkozási lehetőséget, akikhez alkalmanként neves külföldi vendégszólisták is társultak.
Az idei július öt péntek estéjén kilenc formáció játékát hallhatja a többnyire Budapestről érkező, szép számú közönség. Nagy érdeklődés kísérte a nyitó hangversenyen, július 3-án a német Marcus Stockhausen (trombita) és a Berlinben élő Snétberger Ferenc (gitár) koncertjét, és a legutóbbi esten is rangos külföldi művész szerepelt a programban. A rekkenő hőségben, közepes aktivitású szúnyogkontingens jelenlétében megrendezett hangversenyt három magyar énekesnő nyitotta, akik így együtt még soha nem szerepeltek színpadon. Pocsai Kriszta, Kozma Orsi és Szőke Nikoletta három-három számban kapott lehetőséget képességei bemutatására, hogy a végén Horace Silver híres Song for my Father című kompozíciójának előadásával a közös éneklés örömével is megajándékozzák a közönséget. Többnyire lassú tempójú dalok hangzottak el visszafogott kamarazenei (gitár, bőgő, ütőhangszerek) kísérettel. A mainstream vonulatba illeszkedő produkció míves kidolgozottsága ellenére is csak mérsékelt lelkesedést váltott ki a hallgatóságból. Ha belegondolunk, hogy ilyen hanganyaghoz és technikához milyen elementáris színpadi jelenlét társul a műfaj fekete amerikai előadói esetében, akkor csak azt mondhatjuk: több felszabadultságot, spontaneitást és kevesebb önkontrollt a tehetséges magyar előadóktól.
Chico Freeman nem énekes, hanem szaxofonos, és nem is először járt Zsámbékon. Öt éve az ötvenedik születésnapját ünneplő Dresch Mihállyal vívott emlékezetes hangszeres párbajt, most viszont – éppen az ő hatvanadik születésnapján – a Tzumo Trióval lépett újra színpadra. A pályáját egykor nemzedéke kiemelkedő egyéniségeként kezdő szaxofonos az évtizedek során a post-boptól az avantgárdig sokféle utat bejárt, hangzása a korábbi öblös, robosztus tónusból mára vékonyabb, levegősebb megszólalásba váltott. A nagy találkozás ezúttal elmaradt, a vendég legújabb CD-jének anyagát szólaltatta meg tisztes magyar kísérettel. A formáció előző este a budapesti Millenárison is fellépett, az összeszokottság hiánya ennek ellenére több ponton kiütközött. A változatos, de egészében a mainstream keretein belül maradó zenei anyag érdekes – akár izgalmas is – lehet Freeman saját együttesének előadásában, itt azonban jószerivel a szólista kíséret szereposztásra szorítkozott. És ekkorra már a rovarok is megsokasodtak a levegőben. Freeman néhány bravúros szólóban megvillantotta régi énjét – lehet mire emlékezni.
(Zsámbék Jazz Open, július 17.)