Szénfillér

Frontális támadást indított az energiaimportban és hulladékégetésben érdekelt gazdasági-politikai lobbi az állami tulajdonban lévő Vértesi Erőmű ellen. Szakértők hada érvel az elkerülhetetlen bezárás mellett, a bányászok kirúgását máris elkezdték. A történet jól illeszkedik abba a sagába, amely Magyarország iparának tönkretételéről szól. Merthogy a bánya és az erőmű valójában nyereséges üzem – volt.

Bányavita Ausztráliában
A globális felmelegedés elleni küzdelem szószólói és a gazdasági válság miatt aggódók ütköztek meg ezen a héten Ausztrália parlamentjének felsőházában. Az ellenzéki többség ugyanis elutasította az ausztrál kormány kezdeményezését, amely ambiciózus célokat fogalmazott meg az üvegházhatást fokozó gázok kibocsátását illetően.
A 42:30 arányban leszavazott javaslat a kibocsátás ötszázalékos mérséklését irányozta volna elő, de a zöldek ennél keményebb csökkentést, míg a konzervatív ellenzék enyhébbet vagy semmilyet sem akart. Utóbbiak attól tartanak, hogy az intézkedés kárvallottja az ausztrál bányaipar, ezen belül a szénbányászat lenne.
Ausztrália egyik legsikeresebb exportcikke a kőszén, miközben az egy főre jutó üvegházhatású gázok kibocsátása a fejlett világban ott a legmagasabb (Ausztrália villamosenergia-termelésének nyolcvan százalékát a széntüzelésű erőművek adják).
A kormány eltökéltnek látszik céljai elérésében, és három hónap múlva ismét előállhat a javaslattal, az üzleti világ azonban arra figyelmeztet, hogy az intézkedés igencsak megnehezítené a gazdasági válságból való kilábalást Ausztráliában. Ám ha az új javaslat is elvérzik a parlamentben, akkor a szénvita könnyen a kormány bukásához vezethet, és előrehozott választásokat is előidézhet.

Az erdélyi Háromszéken minap temettek egy huszonnégy éves férfit. A fiatalember egyike annak a kétszáznegyven erdélyi bányásznak, akit a nyáron küldtek el az oroszlányi szénmedencében található márkushegyi bányából. Úgy mondják, ő az első áldozata ennek a leépítésnek.
Mert a leépítés során a bányászok érdekeit nem vették figyelembe: akad olyan munkavállaló, akinek négy hónap hiányzott volna ahhoz, hogy korkedvezménynyel menjen nyugdíjba. Többüknek folyamatban volt a honosítása Magyarországon, ám így a sok pénzbe és időbe kerülő folyamat visszafordíthatatlanul megszakadt.
Az erdélyiek elküldése csak az első lépés volt: ha az Oroszlányi Erőművet (és vele együtt a márkushegyi bányát) bezárják, munka nélkül marad további több ezer ember. Saját alkalmazottak, a korábban kiszervezett szolgáltatások munkatársai és a bányának beszállító vállalkozók is. Ez pedig reménytelen helyzetbe sodorhatja a térséget, hiszen az elmúlt évben Komárom-Esztergom megyében nőtt a legjobban a munkanélküliség az országban.
A verdikt szerint az Oroszlányi Erőmű, amely a márkushegyi bányából kitermelt szénnel üzemel (a két üzem egy cégben működik, a Vértesi Erőmű Zrt.-ben), veszteséges. Ez a verdikt azonban sok olyan tényezővel nem számol, amelyet ha figyelembe vennének a döntéshozók, kiderülne, hogy Magyarországnak igencsak megérné, ha itt továbbra is saját szénből állítaná elő a villamos energiát. Ám a Vértesi Erőmű viszontagságai beleillenek a magyar rendszerváltás végzetes gazdaságpolitikai döntéseinek sorába, ahol a külföldi versenytársak szándékai és más lobbiérdekek „szakértői véleményként”, támadhatatlannak tetsző érvként, tanulmányokként jelentek meg a politikusok és a választók előtt.
*
A Bajnai-kormány 2010 márciusáig adott haladékot a Vértesi Erőmű vezetésének, hogy nullszaldóssá tegye a márkushegyi bányát és az oroszlányi hőerőművet üzemeltető vállalatot. Ez a jelenlegi körülmények között (és ezzel a határidővel) reménytelen vállalkozás, és ezt minden bizonnyal a kormányban is tudják. Ha nem sikerül, akkor Oszkó Péter pénzügyminiszter szerint „megfontolandónak tartják az erőmű bezárását”. A miniszter Bencsik János fideszes országgyűlési képviselő kérdésére (Mit tesznek a kérdéses munkahelyek megőrzése érdekében?) válaszolva úgy fogalmazott, hogy „reális közelségbe került a vállalat alaptevékenységének felhagyása”. Ezzel pedig leáll Magyarország utolsó mélyművelésű bányája is, és megszűnik egy több száz éves munkakultúra az országban.
A fenti válasz ellentmond egy júniusi kormányhatározatnak (1097/2009), amely a következő mondattal kezdődik: „A kormány a nemzetgazdasági (foglalkoztatási, rendszerbiztonsági és környezetvédelmi) érdekekre való tekintettel a Vértesi Erőmű Zrt. további működtetését tartja szükségesnek.”
Itt érdemes megállni egy pillanatra és körbejárni a szereplőket. A Vértesi Erőmű Zártkörűen Működő Részvénytársaságnak jelenleg két működő telephelye van: a Márkushegyi Bányaüzem és az Oroszlányi Erőmű. Előbbiben kibányásszák a barnaszenet, amelyet az erőmű négy blokkjának valamelyikében eltüzelnek, és villanyáramot termelnek. A négy blokk közül kettő tiszta széntüzelésű, kettő vegyes, vagyis biomassza (kevésbé orwelli nyelven: hulladék fa) és szén együtt égetésére alkalmas. Az Oroszlányi Erőmű kapacitása négyszer hatvan, összesen tehát 240 megawatt, és ezzel a magyar villamosenergia-felhasználás 3,5 százalékát tudják fedezni.
Az erőmű által előállított áramot az anyavállalat, vagyis a Magyar Villamos Művek (MVM) vásárolja meg – a Vértesi Erőmű Zrt. részvényeinek 98 százaléka ugyanis az MVM Zrt. tulajdonában van, melynek többségi tulajdonosa a magyar állam.
A pénzügyminiszter véleményét a bezárás szükségességéről friss szakértői anyag próbálja alátámasztani. A GKI Gazdaságkutató Zrt. honlapján július 20-án jelent meg annak a tanulmánynak a kivonata, amelynek a Bezárni vagy működtetni? Gazdasági és társadalmi megfontolások a Vértesi Erőmű gazdálkodásáról címet adták. A teljes tanulmányt megpróbáltuk hivatalos úton beszerezni. Mindhiába: a GKI a megrendelő Magyar Villamos Művek érdekeire hivatkozva nem küldte el azt, az MVM pedig még az illetékes döntésére vár. A kivonatból azonban világosan látszik a szándék: szerintük a legésszerűbb megoldás a 2010-es bányabezárás, majd – 2020 végéig – a kétblokkos erőművi üzemelés. A tanulmány szerzői kijelentik: az Oroszlányban termelt áramra jelenleg nincs szüksége a nemzetgazdaságnak, és különben is az áram világpiaci ára alacsony, azt olcsóbban megvehetjük külföldről. Az anyag optimistán nyilatkozik az elbocsátott bányászok lehetőségeiről: úgy vélekedik, döntő többségük egy-két éven belül el tud helyezkedni, megfelelő támogatási struktúrával átlagosan egy–három éven belül találhatnak állást, mivel a térség nem válságrégió.
Nekünk más forrásból sikerült megszereznünk a tanulmányt, amelyet elküldtünk több szakértőnek véleményezésre. Közülük akad olyan, aki szívesen megosztotta velünk meglátásait, de nevét nem szívesen látná lapunkban, persze találtunk névvel nyilatkozót is.
A szakértők azt mondják, politikai megrendelésre ma szinte bármit – és annak ellenkezőjét is – alá lehet támasztani tanulmánnyal. E tanulmányt elolvasva többen azt sérelmezik, hogy a Vértesi Erőmű Zrt. gazdálkodása eleve átláthatatlan: nem tudni, milyen költség tartozik a bányához és milyen az erőműhöz. Növeli a bizonytalanságot, hogy előfordulhat, a zrt. csak azért veszteséges, mert anyavállalata, az MVM máshol keletkező veszteségeit ráterheli a tulajdonában lévő erőműre és bányára, így annak eredményei indokolatlanul romlanak (ennek egyik elegáns módja, ha az MVM saját cégétől áron alul vásárolja a villamos áramot).
Az erőmű ráadásul ki van szolgáltatva a szén-dioxid-kibocsátási limitnek: a magyar állam inkább pénzért elad az ingyenes kvótából, mintsem – szén-dioxid-kibocsátással – áramot termeltetne Oroszlányban.
A Vértesi Erőmű Zrt. tavalyi hatalmas veszteségét mégsem ez okozta, hanem zömében egy Kapolyi-féle szerződés: Kapolyi László szocialista parlamenti képviselő cége, a System Consulting nagy mennyiségű áramot rendelt meg tőlük magas áron (ezért a Vértesi Erőmű más beszállítóktól is kénytelen volt rendelni áramot), amit aztán váratlanul lemondott, sokmilliárdos kárt okozva ezzel a részvénytársaságnak – a hoppon maradt beszállítók kártalanítása ugyanis utóbbira hárult.
Az ebből a könyvelésbe került 8,2 milliárd forintnyi veszteség csak a jéghegy csúcsa, hiszen az általunk megkérdezett szakértők szerint a közvetett kár ezenkívül legalább 13 milliárd forint – ezért különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen, illetve hanyag kezelés gyanúja miatt vizsgálatot folytat a Nemzeti Nyomozóiroda.
A vállalat ezzel bukási spirálba került: nemrég egy rendkívüli közgyűlésen a társaság alaptőkéjét 9,7 milliárd forintról 0,5 milliárdra szállították le. Az MTI híradása szerint az erőmű 12 milliárd forintra pereli Kapolyi László MSZP-s képviselő cégét.
Vajon mi köze mindennek ahhoz, hogy megéri-e az üzemet Magyarországnak továbbra is fenntartania? Valószínűleg nem sok. De tegyük félre ezt a botrányos ügyet, és koncentráljunk az erőmű gazdaságosságára!
A számok rengetegében könnyen el lehet tévedni, de az világosnak tűnik: a bánya és az erőmű is akkor volna gazdaságos, ha minél többet üzemelne (mindkettőnél komoly költségek jelentkeznek leálláskor, egy bányát például akkor is karban kell tartani, ha épp nem folyik a kitermelés). Ezzel szemben az utóbbi években a kapacitás alig harmincegy százalékát használták ki, ráadásul egyenetlenül, hol túlterhelve, hol az optimálisnál lényegesen alacsonyabb terheléssel – így érthető módon csökkent a hatékonyság.
Sokak szerint eleve értelmetlen volt átállni a vegyes tüzelésre, ráadásul a cég a piacinál magasabb áron vásárolja a hulladék fát (miközben a bánya, amelyre eredetileg ráépült az erőmű, fél gőzzel működik csak).
Sikerült beszélnünk a Vértesi Erőmű iránt komolyan érdeklődő külföldi befektetői csoportok képviselőivel is, akik biztosak abban: néhány milliárd forintnyi befektetés után a bánya és az erőmű is nyereségesen üzemeltethető lenne még legalább tíz évig.
Nekik tehát megérné a működtetés, ám akadhatnak olyan külföldi befektetők is, akik a bánya leállásában lennének érdekeltek. Találtunk olyan szakmabelit is, aki úgy véli: az egyik multinacionális vállalat épít egy 430 megawattos gázturbinát Magyarországon, és neki „helyet kell csinálni a piacon” (azaz nem érné meg a befektetés számára, ha a Vértesi Erőmű továbbra is termeli az áramot). Ugyanakkor jó tudni: a földgáz Magyarországra szállításának költsége – és akkor még nem beszéltünk az egyre emelkedő áráról! – több, mint az erőmű működtetéséhez szükséges szén ára.
Más, általunk megkérdezett szakértők a hulladékimportban érdekelt lobbit látják a döntés mögött. Tény, hogy kísérleti jelleggel már kipróbálták a hulladékégetést. Papír-, fa- és műanyaghulladékot, gumit, szennyezett földet égettek együtt szénnel, és ezek jelentős része szemétimportból származott. Egy külső vállalat, a Geohidroterv (ennek egyik résztulajdonosa az az időközben elhíresült ciprusi offshore vállalkozás, a Fleminghouse Ltd., amely tulajdonosa a Wallisnak is – ez utóbbi cég vezetésében korábban Bajnai Gordon miniszterelnök is megfordult) engedélyt kapott a Vértesi Erőmű területén (!) ezer négyzetméteres, veszélyes hulladék fogadására is alkalmas tároló építésére. Ám a kísérleti hulladékégetést az idén márciusban leállították, ugyanis az oroszlányi lakosok körében óriási volt a felháborodás: a vállalattól kierőszakolt közmeghallgatásra több százan mentek el, és sokan pormaszkot vagy gázálarcot viseltek tiltakozásuk nyomatékosítására. A három és fél órás, heves vitákkal tarkított fórum végén az erőmű igazgatója bejelentette, a társaság eláll a kísérleti együtt égetés folytatásától, és a társadalmi tiltakozást látva a térség egyik jelentős hulladékkezelője, az AVE Magyarország is viszszalépett az erőművel való együttműködéstől.
Érdekes történet az is, miért volt fontos a vegyes tüzelés meghonosítása. Szabó Pál közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter idején, 2008-ban a kisebbségi kormány megváltoztatta az úgynevezett zöld áram átvételi szabályait: míg korábban akkor járt csak állami támogatás, ha az áramot ötven százalékban biomasszából állították elő, az új rendelkezés értelmében elég a harmincszázalékos arány. Magyarán: ha a márkushegyi bányából érkező szén mellett legalább egyharmad arányban biomasszát vagy hulladékot égetnek az erőműben, akkor nemcsak az úgynevezett szénfillér jár támogatásként, hanem az áramot – zöld áramként – kötelező módon sokkal drágábban veszi át az MVM. Különös véletlen, hogy Szabó Pál azóta már nem energiaügyi miniszter, hanem éppen a Vértesi Erőmű Zrt. vezérigazgatója.
Bencsik János fideszes országgyűlési képviselő több éve rendszeresen interpellálja a kormány tagjait a Vértesi Erőművel kapcsolatban. Jó oka van rá: tatabányai polgármesterként legalább ötszáz munkanélküli gondja a nyakába zúdul, ha bezár a bánya és az erőmű. Bencsik úgy véli: a térség lakóinak abból kell megélniük, amijük van, és ez abban a térségben a szén. (A kutatások szerint még sok évre elegendő készlet áll rendelkezésre, és jelenleg sok ezer család megélhetését veszélyeztetné a bezárás.) A kísérleti hulladékégetésről az országgyűlési képviselő úgy vélekedett: „Az nem volt más, mint hatóságilag engedélyezett emberkísérlet, jelentős környezeti és egészségügyi kockázattal.”
A polgármester elsősorban a hosszú távú politikai koncepciót hiányolja: a kormány macska-egér játékot játszik a dolgozókkal, az elmúlt fél év alatt többször is megváltoztatta az álláspontját. Bizonyára annak függvényében, mikor melyik lobbicsoport volt az erősebb – véli Bencsik János.
Ezek a lobbiérdekek pedig néha maguk alá gyűrik az ország érdekeit.
Az általunk is megkérdezett egyik energetikai szakértő, Vojuczki Péter tanulmánynak is beillő cikkben foglalta össze érveit. Véleménye szerint hibás az a felfogás, mely szerint a hazai energiahordozók kitermelése általában gazdaságtalan, és hogy a fosszilis energiahordozók használata már-már ellehetetleníti az életet a földön. Szerinte ez a felfogás az importban érdekelt gazdag vállalatok sajátja, miközben arról nem tudunk, hogy valójában mennyibe kerül nekünk az energiaimport ellentételezéséhez szükséges versenyképes és elegendő árualap megteremtése. (Vagyis miért lenne olcsóbb elegendő exportcikket előállítani a külföldi energiahordozók megvásárlásához, mint akár látszólag némi ráfizetéssel, de kitermelni saját szénvagyonunkat?)
A hosszú idejű tapasztalat és statisztika azt igazolja – állítja Vojuczki Péter –, hogy a hazai bányászat, a gazdaságos ásványvagyonunk ésszerű igénybevétele kedvezőbb az energiaimportnál, és ami ennél is fontosabb: természeti adottságainkhoz való igazodással hagyományos iparunk jelentős része életképes maradhatott volna (így történt például a cseheknél és a lengyeleknél is).
Úgy tűnik azonban, hogy Magyarország propaganda által vezérelt ország, ezért a lakosság veszteségesnek gondolja a költségvetést tápláló, gazdaságos hazai bányászati termelést is, és úgy véli, hogy a szénerőművek nem lehetnek korszerűek és gazdaságosak. A közvéleményben nem tudatosul az sem, hogy a szénellenes szemlélet kialakításához a különböző tüzelőanyag-fajtákat felhasználó erőművek összehasonlításakor már régen megtérült, fél évszázados, elavult szénerőművek mutatóit vetik össze az újabb, földgáztüzelésű, nukleáris és megújuló energiát használó erőművekéivel, és kerülik az azonos műszaki-gazdasági feltételek szerinti értékelést.
Mindeközben az egyetlen föld alatti szénbányánkra hivatkozással bevezetett „szénfillér” díjpótlék nem a bányát segíti, hanem az erőmű veszteségeit fedezi, hiszen a márkushegyi bányában termelt barnaszén Ft/GJ önköltsége a jelenleg csökkent gázárak és a megnyomorított széntermelés ellenére is csupán mintegy fele a támogatott földgáz árának. Az elavult szénerőmű alig két évvel ezelőtt – még elfogadható kihasználási óraszámmal és biomassza tüzelése nélkül – a foszszilis energiahordozókat használó erőművek közül a legjobb termelési önköltséggel működött.
A szakértő szerint az pedig végképp kritikán aluli, hogy mások elhibázott kereskedelmi szerződéseinek és a szén-dioxid-kvótakereskedelem „mutatványainak” következményeit egy térség lakóival és munkavállalóival próbálják megfizettetni.
A probléma Vojuczki Péter szerint úgy is feltehető: a Vértesi Erőmű rovására vajon melyik erőműnek kedveznek? Mert úgy tűnik, a gazdasági válság hatására csökkenő energiaigény miatt nem mindegyik erőmű termelését fogják vissza – a vértesiét viszont igen. Ez nem minősül a Vértesi Erőmű kárára favorizált vállalat burkolt támogatásának?
A szakértő azt állítja, a korszerű szénbányászati és széntüzelési technikával termelt villamos energia önköltsége lényegesen olcsóbb az importált „nemes” tüzelőanyagokkal termeltnél, és jelenleg sem elkerülhetetlen a lehetőségeink korlátját túllépő energiabehozatal. Mert a valós számok azt bizonyítják, hogy az ország évtizedek óta a hazai energiahordozókat kiszorító import erőnket meghaladó terhe miatt süpped adósságba.
Meddig marad ez így?