Választóvíz

Nem a mozlim tudomány fejlődött vissza a XVII. századtól, hanem a korábban hátul kullogó Európa villámgyorsan lehagyta a néhány évszázaddal korábban még tündöklő iszlám világot – mondja Ekmeleddin Ihsanoglu világhírű tudománytörténész, aki a Budapesten ezernégyszáz kutató részvételével rendezett XXIII. tudomány- és technikatörténeti világkongresszus alkalmából látogatott hazánkba.

Ekmeleddin Ihsanoglu török tudománytörténész Kairóban született 1943-ban. A kairói Ain Samsz egyetem elvégzése után a törökországi ankarai egyetemen doktorált. Az isztambuli egyetem tudománytörténeti tanszékének alapító vezetője 1984-től tizenhat éven át. 2001 és 2005 között a budapesti kongresszust is szervező Nemzetközi Tudománytörténeti és Tudományfilozófiai Unió elnöke. Négy éve az Iszlám Konferencia Szervezetének főtitkári tisztségét tölti be. Számos könyvet írt az iszlám és a nyugati tudomány kapcsolatáról.

Milyen szerepet játszik a tudomány a mozlim világban?
– Az iszlám és a tudomány mindig is nagyon aktív kapcsolatban állt egymással. Az iszlám egyike azon kevés vallásoknak, amelyek nagyra értékelték a tudományt, így a tudományos hagyomány az iszlám hagyománnyal karöltve fejlődött. A vallás születése után nem sokkal a muzulmán világ átvette az ókori népek, a görögök, a perzsák, a kínaiak és némileg az indiaiak tudományos hagyományait. Egészen a XVI. századig e tudományos tradíciókat fejlesztették tovább. Tehát az 1500-as évekig fejlődött az iszlám tudomány és vele együtt a technika, az irodalom és az intézmények.
– Mikorra tehető a mozlim tudomány fölényének megszűnése?
– A XVI. századtól olyan kulturális változások kezdődtek, amelyek Európa tudományos értelemben vett előretörését segítették elő. Ennek ellenére egészen a XVIII. századig a muzulmán világ javára billent az Európa és az iszlám térség között fennálló erőegyensúly, bár Európa folyamatosan csökkentette lemaradását. Az európai ipari forradalommal azonban gyökeresen megváltozott a helyzet. Az iszlám világ előnye eltűnt, sőt az egyensúly sem volt fenntartható többé. Tudományos szakadék keletkezett Európa és a muzulmán világ között, amely egyre nőtt.
– Miért maradtak le az iszlám tudósok európai társaiktól? Megállt a mozlim tudomány fejlődése?
– Szerintem meg kell fordítani a kérdést. Nem fejlődött vissza az iszlám tudomány, ahogy például a kínai tudomány sem fejlődött vissza – e kettőt gyakran értelmezem párhuzamban egymással –, hanem az európai tudomány indult gyors fejlődésnek. Ezt az időszakot – amely az európai ipari forradalom ideje – nevezhetnénk tudományos forradalomnak is. Tudnunk kell tehát, hogy mi okozta a gyorsuló fejlődést Európa bizonyos országaiban, Franciaországban, Angliában, Észak-Itáliában, a mai Németország és a Benelux államok területén. Európának az említetteken kívül eső részein, Oroszországban, Dél-Itáliában, Spanyolországban vagy Portugáliában nem volt érzékelhető ez a fejlődés. E változás okait kutatjuk.
– Ekkor fordult meg a tudományos felfedezések terjedésének iránya. Milyen volt a modern európai tudományos eredmények fogadtatása az iszlám világban az ipari forradalom idején?
– Amint a konferencián tartott előadásomban is kifejtettem, a mozlimok – és itt legfőképpen az ottománokra gondolok – az első percben felismerték a modern tudomány jelentőségét. Maguk is rendelkeztek azonban működőképes tudománnyal, és számukra kielégítőek voltak a saját hagyományaik, egyszerűen megfelelt az igényeiknek. Ezért válogatni kezdtek az átveendő európai tudományos eredmények között, és csak azokat fogadták be, amelyeket hasznosnak ítéltek. Így történt ez a XVI–XVII. századtól kezdve. Sohasem zárkóztak el, nem építettek falakat az európai tudomány elé. Viszont a XIX. századig szelektálták az eredményeket, bizonyos elemeket kiragadtak, és megpróbálták beépíteni a saját rendszerükbe. A XIX. században aztán felismerték, hogy lehetetlen integrálni a modern eredményeket az iszlámba. Csak ezután kezdték átvenni megmásítatlanul a felfedezéseket.
– Vallási szempontok szerint válogattak az európai tudományos vívmányok között?
– Nem, a vallási befolyás nem volt olyan erős. Az csak mítosz, hogy a vallás a tudomány ellen van. Véleményem szerint ez egyszerűen nincs így, ez nem több félreértelmezésnél. Európában és általában nyugaton új trend figyelhető meg napjainkban, méghozzá e mítosz cáfolatának trendje. A tudomány és a vallás harcának legendája összeomlani látszik. Sok tudós, például Galilei, Giordano Bruno vagy akár Darwin munkássága bizonyítja, hogy ez a kérdés nem egyszerűsíthető végletesen, és nem értelmezhető pusztán konfliktusként. E mítosz gyökerei John Draper 1874-ben megjelent művéig vezethetők vissza (History of the Conflict between Religion and Science – A vallás és a tudomány közötti konfliktus története, magyarul nem jelent meg – M. Cs.). Ha a katolikus – vagy tágabban értelmezve a keresztény – világban volt is konfliktus a vallás és a tudomány között, teljesen más a helyzet a mozlim világban. Nem voltak ugyanis dogmák, amelyek ne lettek volna összeegyeztethetők a tudományos eredményekkel. Hosszasan tanulmányoztam például a kopernikuszi heliocentrikus világkép elfogadását, amely az iszlám világban egyszerűbb volt, mint a katolikus közegben.
– Napjainkban hogyan viszonyulnak a tudományhoz a muzulmán országokban?
– Ez nehéz kérdés. Úgy gondolom, mára mindenki belátta, hogy a hagyományos tudományos intézményrendszer fejlesztése, a szakemberek képzése, a kutatásba és a fejlesztésbe fektetett összegek növelése nélkül nem lehet elkerülni a lemaradást. Ezen a konferencián tudományos minőségemben veszek részt. Emellett azonban én vagyok a Iszlám Konferencia Szervezetének főtitkára is. Amikor elfoglaltam ezt a tisztséget, az első intézkedéseim között javasoltam a szervezet tagállamainak, hogy emeljék meg a kutatásra és fejlesztésre költött költségvetési keretüket egy százalékponttal. Egyes országok a kétszázalékos emelést tűzték ki célul, amely igen ambiciózus. Napjainkban kevés ország engedheti meg ezt magának.
– Az idén van Charles Darwin születésének kétszázadik és A fajok eredete megjelenésének százötvenedik évfordulója. Számos felmérés eredményei azt mutatják, hogy az Egyesült Államok mellett Törökországban fogadja el a legkevesebb ember tudományos tényként az evolúcióelméletet. Miért gondolkodnak így?
– Én nem értek egyet ezzel a megállapítással. Az efféle felmérések eredményei nagyban függenek attól, hogy milyen módszerrel készítik őket, hogyan választják ki a megkérdezett embereket, és hol végzik el a vizsgálatot. Akiket megkérdeznek, azok nem mindig képesek a legjobban dönteni egy-egy kérdésben. A XIX. század és a XX. század elejének mozlim tudósai az iszlámmal összeegyeztethetőnek ítélték az evolúciót. Emiatt úgy gondolom, túl naiv dolog messzemenő következtetéseket levonni az ilyen felmérések alapján. Mindazonáltal hozzá kell tenni, hogy vannak az evolúciót tagadó aktivista csoportok, amelyek hangja nagyobb, mint amekkorák ők valójában. De ettől még az általuk hangoztatott elveket csak egy kisebbség fogadja el.
– Van befolyásuk a vallási vezetőknek a tudományos életre, az egyetemek, kutatóintézetek működésére a mai iszlám világban?
– Nem, ez nincs így. Egyet sem szeretnék megnevezni, de vannak olyan iszlám országok, ahol a vallási, illetve a világi ügyek irányítása teljesen elkülönül egymástól. Ezekben az országokban a vallásnak egyáltalán nincs befolyása a tudományra. Néhány országban azonban a vallásos körök az iszlámnak csak szűk értelmezését fogadják el, és ez nem egyeztethető össze az iszlám modern értelmezésével. Akik dogmatikusan értelmezik az iszlámot, azok tagadják a tudományt, a modernitást. Viszont nincs nagy befolyásuk.
– A nyugati tudományos eredmények átadásának színhelyei az egyetemek. Az iszlám országok egyetemein tanuló fiatalok azonban, úgy tűnik, gyakran a szélsőségesek által terjesztett tanok iránt fogékonyak. A terroristák között gyakran találunk mérnököket, orvosokat…
– Én magam nem vizsgáltam ezeknek az embereknek a hátterét, de úgy gondolom, hogy az élet különböző területeiről valók, közöttük az ön által említett mérnöki szakmákból is. Ők az iskolázott fiatal nemzedék tagjai. E jól képzett generáció nem lát más lehetőséget arra, hogy a társadalomban, amelyben élnek, politikai és szociális változások kezdődjenek. Nem úgy tapasztalják, hogy a pártok értük dolgoznak, a kormányzat pedig diktatórikus. Sok más mellett ez az egyik oka annak, hogy a terrorizmust választják.
– Az iszlám országokban gyakran az a kritika éri a Nyugatot, hogy bizonyos technológiai vívmányokat azért tart vissza a mozlim világtól, hogy így megőrizze technikai fölényét. Nyugaton ezzel szemben azzal vádolják például Iránt, hogy atombomba gyártásához van szüksége a nukleáris technológiára. Ön az Iszlám Konferencia Szervezetének főtitkáraként találkozott például Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnökkel is. Hogyan értékeli az iráni atomprogramot?
– E kérdést számos nézőpontból meg lehet közelíteni. Meg lehet közelíteni politikai és tudományos szempontból is. Engedje meg, hogy itt most a tudományos megközelítésnél maradjak. A probléma, amellyel ez esetben szembesülünk, inkább morális, etikai természetű, mint politikai. Léteznek ugyanis egyetemes értékek, amelyeket szinte mindenki magáénak vall a világon. Ha egyesek időnként ezen értékek terjesztőiként lépnek föl, máskor pedig velük ellentétesen cselekszenek, akkor mind bajba kerülünk. Ez történik szerintem az olyan országokkal szemben is, mint például Irán. Számos példát láttunk arra, hogy bizonyos országok egyszer segítséget nyújtanak egyes országoknak, hogy azok birtokolhassák a nukleáris technológiát – nemcsak békés, hanem esetenként hadi felhasználását is –, máskor pedig megpróbálják megtiltani más országoknak, hogy az atomenergiát békés célra használják. Ha nem lázadunk fel az atomfegyverek ellen, és nem tisztítjuk meg a földet a nukleáris robbanófejektől, újabb és újabb kihívásokkal kell szembenéznünk a jövőben is. Tehát a szervezetünk és személyesen én is azt mondom, azért kell dolgoznunk, hogy a világ fokozatosan megszabaduljon az atomfegyverektől. Vannak jó példák is. A közép-ázsiai államok a Szovjetuniótól való elszakadásuk után deklarálták, hogy a területükön nem maradhatnak atomfegyverek. Meg tudtak egyezni ebben. Miért ne lehetne hasonló egyezményt létrehozni a Közel-Keleten is? Ha sikerülne megegyeznünk, a következő lépésben kiterjeszthetnénk ezt az egyezményt egész Ázsiára.
– Ön szerint a jelenlegi politikai helyzetben van esélye egy ilyen egyezmény aláírásának?
– Azért kell dolgoznunk, hogy legyen esélye. Ha nem járunk sikerrel, nagy gondok elé nézünk. Senki sem képes megállítani valakit, aki nukleáris fegyverhez akar jutni, mert száz módja van annak, hogy megszerezze az ehhez szükséges technológiát. A szankciók nem érnek semmit. Sok példa mutatja, hogy a kereskedelmi korlátozások sem érik el a céljukat. Meg kell tehát egyeznünk, és őszintének kell lennünk, amikor a saját magunk vallotta értékekről ítélkezünk.