Vádat emelt egy férfival szemben a Győri Járási Ügyészség, aki úgy vigyázott gyermekeire a játszótéren, hogy közben tudatmódosító anyagot tartalmazó cigarettát szívott.
Játszótérre vitte a négy gyermekét a győri édesapa, de annyira elfajult a dolog, hogy a rendőröknek kellett közbelépniük
Kitalálni nem lehet ilyen történetet.

A vádirati tényállás szerint a 39 éves férfi tavaly augusztusban a nyári kapcsolattartás keretében vigyázott négy gyermekére, akik közül a legidősebb tízéves, a legfiatalabb alig egyéves volt. A férfi a gyermekekkel egy győri játszótérre ment ki, ahol tudatmódosító anyagot tartalmazó cigarettát szívott, amitől bódult állapotba került, miközben a gyerekek a játszótéren játszottak.
További Belföld híreink
A szertől a terhelt mozgása bizonytalanná vált, tudata zavart lett, el is esett, amitől a legkisebb gyermek babakocsija is felborult, és a gyerek a földre esett. Az apa felkapta a síró gyermeket, hogy megnyugtassa, de olyan állapotban volt, hogy alig bírt megállni a lábán, a kisgyerek is majdnem kiesett a kezéből. Mivel közben a többi gyermekére nem figyelt oda, egyikőjük elszaladt a játszótérről, őt az intézkedő rendőrök a közelben találták meg. Az eseményektől a gyerekek megijedtek, sírni kezdtek.
További Belföld híreink
A férfit az ügyészség négy rendbeli kiskorú veszélyeztetése bűncselekménnyel vádolta meg, vele szemben a halmazati szabályokra figyelemmel hét év hat hónap szabadságvesztés büntetés is kiszabható. Az ügyészség indítványozta továbbá, hogy a bíróság a vádlottat tiltsa el minden olyan foglalkozástól, ahol kiskorúakkal kerülhetne kapcsolatba.
Az ügyben az érdemi döntést várhatóan a Győri Járásbíróság fogja meghozni.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Hatalmas Fidesz-előnyt mérnek több helyen is, mutatjuk a legfrissebb kutatás eredményét
A Tisza azt állítja, ezek billegő körzetek.

Menczer Tamás: Ahogy Bujdosó Andrea menekül a kérdések elől, az szégyenletes + videó
A Fidesz kommunikációs igazgatója reagált Bujdosó Andrea menekülésére.

Egyre kevesebb a mozgástér a háború miatt, Szalay-Bobrovniczky Kristóf egy biztonságtechnikai szakértővel beszélgetett
Az ukrán háború egyre fojtogatóbb helyzetet teremt.

Szentkirályi Alexandra is beszélt a megtámadott fideszes aktivistával
Bocskai Csaba azt mondja, őt nem lehet megijeszteni.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Hatalmas Fidesz-előnyt mérnek több helyen is, mutatjuk a legfrissebb kutatás eredményét
A Tisza azt állítja, ezek billegő körzetek.

Menczer Tamás: Ahogy Bujdosó Andrea menekül a kérdések elől, az szégyenletes + videó
A Fidesz kommunikációs igazgatója reagált Bujdosó Andrea menekülésére.

Egyre kevesebb a mozgástér a háború miatt, Szalay-Bobrovniczky Kristóf egy biztonságtechnikai szakértővel beszélgetett
Az ukrán háború egyre fojtogatóbb helyzetet teremt.

Szentkirályi Alexandra is beszélt a megtámadott fideszes aktivistával
Bocskai Csaba azt mondja, őt nem lehet megijeszteni.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!