A Polgárok Háza öt éve

Kevés, a mai kormányoldal által többet és vehemensebben támadott intézmény van a magyar demokrácia történetében, mint a Polgárok Háza. Holott ha valaki – akár baloldaliként – ellátogat oda, vagy csak betéved a nyolcadik kerület külső, még mostohább sorsú szegletébe, nemigen találja nyomát, mitől olyan félelmetesen gyanús hely egyes politikusok szemében az éppen most ötesztendős intézmény. Túlzás nélkül: idilli nyugalom árad az itt tevékenykedő emberekből és a miliőből – mintha valóban a béke szigetére csöppennénk.

Vád vád hátán
A volt miniszterelnök kedvenc vasárnapi műsorában azt is mondta: „Talán nem arról van szó, hogy az ellenfelek jobbak voltak, mint mi, hanem mi nem voltunk elég jók.” Nincs igaza a polgári körök vezetőjének. Nemcsak azért, mert jobbak voltunk – amint ezt a választási eredmények is bizonyítják –, hanem mert ők is elég jók voltak. Miben? Abban, hogy olyan dolgokra költötték az adófizetők pénzét, amelyekre egy demokráciában nem szokás. (Gy. Németh Erzsébet, 2002. június 4.)

Most vasárnap a derék emberekből – nem vonom kétségbe, hogy hazafias érzülettel rendelkező emberekből – álló polgári körök margitszigeti összejövetelén, ahol egy civil szónok – kéretik figyelni, még nem politikus, ügyes a szereposztás – ennek a vádnak azt az igazán kifejlett formáját fogalmazza meg, hogy a 18 éves Medgyessy Péter ügynök volt, és feltehetőleg csakis ezért vették fel az egyetemre, megsértve ezzel mindazokat a pedagógusokat, orvosokat és mérnököket, akiket felvettek az egyetemre; bocsánat, köztük engem is abban az időben. És mi történik? Megismétlődik a vád hétfőn annak a Magyar Nemzetnek a hasábjain, amelynek előfizetésére egészen véletlenül a vasárnap összegyűlt polgári körök új nemzetvezetője szólít fel. (Lendvai Ildikó, 2002. június 18.)

Azt gondolom, tisztelt Fidesz-politikusok, hogy eljött – önök szeretik ezt a kifejezést használni – a nyílt beszéd ideje. Hát ha eljött a nyílt beszéd ideje, akkor kerüljék el a látszatokat, a hamis látszatokat; akkor derüljön ki, hogy csak névazonosságról van szó, amikor a polgári körök vezetője, Orbán Viktor nyilatkozik, és amikor a Fidesz leendő elnöke, Orbán Viktor nyilatkozik: ez két külön személy – az első ellenzi az uniós csatlakozást, a másik pedig támogatja és híve annak. (Kovács László, 2003. február 4.)

Így hát, hála istennek, egy laza mozdulattal ismét sikerült nemzetiekre és nemzetidegenekre osztani az országot, világossá téve, hogy aki tüntet, az mélymagyar, aki nem, az legfeljebb hígmagyar lehet. A polgári körök, a MIÉP, a Jobbik, a Honfoglalás 2000, a Professzorok Batthyány Köre után végül csak-csak előmerészkedett a Fidesz is a trójai falóból. (Lendvai Ildikó, 2005. február 18.)

A kormány ezt az állítólag sanyargató adópolitikáját – engedelmével, ez az ön kifejezése, szóval ezt az adópolitikát – ráadásul tovább folytatja: 2005-ben 2,5 millió állampolgár fog még kevesebb személyi jövedelemadót fizetni. Mivel ezen intézkedések – fideszes kifejezéssel: adóemelések – következtében körülbelül százmilliárd forinttal több marad az állampolgárok zsebében, a fideszes matematikai gondolkodás széles körű bevezetésére még a polgári körök aktivizálásával sem látok túl sok esélyt. (Katona Tamás pénzügyi államtitkár, 2005. március 29.)

Én nem szoktam az ön beszédébe bekiabálni, és nem is fogok, ez nem kocsma, kedves Varga úr, és nem is a polgári körök valamilyen rendezvénye. Ez a Magyar Országgyűlés. (Molnár Albert, 2005. július 4.)

Az egyre szaporodó és egyre nyilvánvalóbb jelek arra engednek következtetni, hogy az újfasiszta szélsőjobb és a magyarországi parlamenti jobboldal több helyen összeér, és ennek az együttműködésnek a polgári körök adnak terepet. Felmerül a gyanú, hogy Hende Csabának, a Polgárok Házát fenntartó Szövetség a Nemzetért Alapítvány kuratóriuma elnökének, fideszes képviselőnek a feladata, hogy ezt az összeköttetést fenntartsa. Meddig engedi Orbán Viktor, a Fidesz, hogy egyes politikusai együttműködjenek az újnáci csoportokkal? (Szabó Zoltán, 2008. augusztus 1.)

Látogatásunkkor éppen zajlanak az előkészületek a jubileumi ünnepre, ablaktisztítók kisebb hada szállta meg a Visi Imre utca hatot. Jönnek-mennek, serénykednek a takarítók, a hivatali dolgozók pakolásznak. Érdekes demokratikus hierarchia bontakozik ki a szemünk előtt, a portaszolgálattól a hivatali ügyintézőkig mintha szünetelne Magyarország e pontján a munkahelyi alá-fölérendeltségi viszony. A kuratóriumi elnök és a vendég érkeztére nem áll meg az élet, mindenki udvariasan visszaköszön (!) Hende Csabának, így a külső, avatatlan szemlélő csak nehezen vonhatná le azt a következtetést, hogy a házigazda jött meg. Meglehet, azért is oldott, különleges a légkör, mert talán ez az egyetlen olyan munkahely az országban, ahol az emberek nem pénzért, hanem szinte csak jelképes díjazásért munkálkodnak. A Szövetség a Nemzetért Alapítvány vezetőjétől megtudhatjuk: nem túl valószínű, hogy még egy intézmény van nálunk, amelynek egész berendezése, a festményektől a bútorokon keresztül a televíziókig, adományokból állt össze. Sőt, ha szigorúan vesszük, az utolsó keramitkockáig, tégláig igaz ez a megállapítás, hiszen soha nem látott mértékű adakozás tette lehetővé már azt is, hogy képes volt egyáltalán megvenni az akkortájt induló polgári körös mozgalom a lerobbant egykori bérházat. Közel négyszázötvenmillió forint gyűlt össze adományokból. Az eredmény: eredeti fényében helyreállított, helyesebben Makovecz Imre tervezőműhelye által megújított eklektikus stílusú épület, amely sugározza magából a rendet és nyugalmat a környező, évtizedek óta tatarozásra váró bérkaszárnyák szomszédságában.
Hende Csaba elsősorban a munkatársak érdemeit sorolja, akik nevetséges fizetésért dolgoznak rengeteget. Teljesítményük viszont éppen fordítottan arányos a bérezésükkel. Könyvbemutatók, előadói és jótékonysági estek, filmvetítések, kiállítások érik egymást az épületben. A számok a dicsérő szavaknál beszédesebbek: közel százezer látogatójuk volt öt év alatt. A polgári körök spiritusz rektora kiemeli legnagyobb sikerű rendezvényüket, a Légrády Eszter által szervezett Civil Akadémia sorozatot, amely telt házakat vonz, hiszen három éve a szellemi élet legkiválóbbjai adnak elő benne.
Meg kell emlékezni az ünnepi pillanatokban a kormányoldal aknamunkájáról is, hisz az ő nemtelen támadásaikon megedződve még lelkesebben, pontosabban dolgoztak. Hisz ki emlékezik arra a napi lakosságellenes attakok pergőtüzében, hogy még nem is oly rég, 2003-ban az ámokfutó MSZP-s képviselő, bizonyos Keller László nevezetű rágalomügyi államtitkár ügyészségi feljelentésig ment a buzgóságban. Hende utólag már mosolyogva említi, hogy a Berija nyomdokaiba igyekvő Keller sok felsülése közül talán a legnagyobb fiaskót éppen az ellenük indított offenzívával szenvedte el. A fővárosi főügyészség mindent átvizsgált a Szövetség a Nemzetért Alapítvány gazdálkodásában, s kitűnő bizonyítványt állított ki, hiszen semmilyen szabálytalanságot nem talált. A vakbuzgó Keller inkább szívességet tett a polgári körös mozgalomnak, mivel eloszlatta a gyanú árnyékát is, amit bőséggel koholtak a balliberális boszorkánykonyhákban. Keller azonban korántsem volt magányos harcos, 2004 kora tavaszán egy lánglelkű szocialista ifjú sietett újabb frontot nyitni, s idősebb mentorához hasonlóan feljelentést tett az ügyészségen. A házigazda rám bízza, kitalálom-e, ki volt ama törekvő ifjonc, aki a következő súlyos, veretes szavakat harsogta egy 2004. februári MSZP-sajtótájékoztatón. „Veszélyben a demokrácia, hiszen az elmúlt két esztendőben Orbán Viktor szabadcsapatai olyan dolgokat műveltek, amelyek összeegyeztethetetlenek az ország demokratikus berendezkedésével. Mind Orbán Viktornak, mind a polgári köröknek, mind Hende Csabának el kell gondolkozni azon, hogy ők valóban demokráciát akarnak-e építeni.” Lehet, a nyájas olvasó már ki is találta: mi az, hogy, nagyon is Zuschlag János volt az aggódó honfi. Aki azt is hozzátette: „mindent megteszünk, hogy megvédjük a demokráciát”. Hende Csaba csak utólag tud jót derülni, amint arra emlékezik, hogyan pattantak le az igaztalan vádak az ügyészségről, mint teniszlabda az adogatófalról. A polgári kormány igazságügyi államtitkára hozzáteszi: külön poén, hogy amikor az ominózus sajtótájékoztató zajlott, Zusi már térdig járt párthaverjaival az ellopott állami milliókban. „Mi egy fillér állami pénzt nem kezeltünk, csak a polgári körök befizetéseit, de ő úgy érezte, hogy megvan az erkölcsi alapja rendőrért és ügyészért kiáltani” – mondja a kuratóriumi elnök. Talán ezért is válhatott a szocialista politikus pártja jelképes reklámemberévé. De a hatalmi baloldal pontosan tudta, mennyire veszélyes az átfogó polgári szerveződés. Mintegy véletlenül, szorgos kezek gondoskodtak arról, hogy provokációban se legyen hiány. A házigazda a legkirívóbbat említi: ma sem tudni, ki volt az a titokzatos fiatalember pár éve, aki egy brutális megnyilatkozás ellen tiltakozó polgári körös rendezvény után fél órával egyszer csak előhúzott egy izraeli zászlót, és valakivel meggyújtatta. Szerencsére az ilyen és hasonló furcsa titkos akciók, fenyegetések nem érték el céljukat – nem húzódtak vissza az emberek a csigaházaikba.
Olyannyira sikertelenek voltak ezek a támadások, hogy minden ellenkező hiedelemmel szemben ma is él és virul a polgári körös világ. Hende Csaba emlékeztet rá: mindenkit meglepett, milyen sok közösség jött létre 2002 nyár elejére, miután Orbán Viktor az újfajta önszerveződések alakítására hívott fel a budai Várban tartott májusi tömeggyűlésen. Egy hónap alatt nem kevesebb, mint hétezer polgári kör született. Mára ez a szám tizenegyezerre bővült, százhatvanezernél is több taggal s a legkülönbözőbb tevékenységekkel. S hogy mennyi most a működő civil szerveződés? Nehéz megmondani a kuratóriumi elnök szerint, hiszen nem formális tagsággal bíró szervezetekről van szó. Mindennél többet árul el viszont, hogy a 2006-os önkormányzati választásokon a Fidesz–KDNP-képviselők mintegy fele a polgári körök révén került be a testületekbe. A parlamentbe is jó páran innen érkeztek, elég, ha Kubatov Gáborra, Bíró Ildikóra, László Tamásra, Pesti Imrére gondolunk.
És ha már emlegették, Kubatov Gábor, a Polgárok Háza igazgatója is megérkezik a beszélgetés helyszínére. A nekiszögezett kérdésre, miszerint van-e valós alapja, hogy a polgári körök már csak takaréklángon égnek, ő is tagadólag rázza a fejét. Nagyon is léteznek, ahol nem, annak legtöbbször az az oka, hogy sokan beléptek a helyi Fideszbe. Ezt az is illusztrálja, hogy hét éve még csak hét és fél ezer tagja volt a szövetségnek, míg most már körülbelül negyvenezer. S hogy ezt egyesek leleplező adatként értékelhetik? A Fidesz pártigazgatója szerint ez az egészséges civil fejlődés, hiszen aki nem akar a pártpolitikába közvetlenül beavatkozni, annak kiváló terep a polgári kör, aki pedig a helyi közéletben aktívabban akar részt venni, annak a helyi pártszervezetben, önkormányzatban nyílnak lehetőségek. Ezek nem egymást kizáró tevékenységek, csupán az utódpártiak szótárában gyanús dolog a politika – már természetesen csak akkor, ha nem ők csinálják. Kubatov saját pátriáját említi példaként. Soroksáron a szövetségnek száz tagja van, a polgári köröknek százötven. Magától értetődően működnek együtt: a polgári körösök elmehetnek a pártszervezet gyűléseire, ahol akár megtehetik javaslataikat is. Cserébe mindenkit szívesen látnak a civil rendezvényeken. Nincsenek tehát háttérbe szorítva a polgári formációk, sőt. A szövetség szervezeteit inkább folyamatos versenyre késztetik, hiszen azt bizonyítják: nincsenek privilégiumok a demokráciában. De vajon nincs-e valami a balliberális vádakban, amikor a túlzott radikalizmustól rettegnek? Kubatov Gábor szerint már a felvetés is álságosan hamis. A világ legtermészetesebb dolga ugyanis, hogy akik tenni akarnak a szűkebb és tágabb közösségükért, rendkívül aktívak. Ez azonban csak annyiban minősülhet radikalizmusnak, hogy próbálnak javítani a helyzeten. Ez pedig nem bűn, hanem erény. Minél szélesebb a folyó, annál tisztább a közepe – mondja. S hogy meg lehet-e szólítani azokat az embereket, akik baloldalinak vallják magukat, ám baloldali értékrendű erők híján nem találják a helyüket a politikai palettán? A polgári körökön keresztül lehetőség nyílhat megszólítani ezeket az embereket, hiszen a baloldali politikusok hihetetlen módon eltávolodtak az általuk felvállalt értékektől. Ezek a megélhetési véleményformálók ugyanis annyira démonizálták, a szélsőjobbal mosták össze a polgári köröket, hogy nehéz oldani a baloldaliakba égetett előítéleteket. Kedvező példák azonban vannak, másként hogy duzzadt volna fel a polgári szövetség támogatottsága soha nem látott mértékben? Kubatov Gábor ismert balliberális értelmiségieket említ, akikről magánbeszélgetéseken kiderül: tisztában vannak azzal, hogy az ország lepusztítása a jelenlegi kurzus számláját terheli. Kiábrándultak a csak névleg baloldali és liberális erőkből.
Miért szálka a jelenlegi kormánypártok szemében a polgári körös mozgalom? Hende Csaba ezt úgy fogalmazza meg: nem bírják elviselni a posztkommunista oldalon, hogy a több évtizedes szervezkedési monopóliumuk immár végérvényesen a múlté. A választás ugyanis azon múlik, képes-e mozgósítani támogatói táborát egy párt. A helyi közösségekben nemcsak vonzó példát kell mutatni, hanem arra sarkallni az embereket: ne csak passzív szemlélői legyenek a politikai életnek, hanem voksaikkal is alakítsák az ország életét.