A válság összehoz?

Minél távolabb vagyunk a hidegháborútól, annál többet beszélünk róla. Ezt a tételt látszott igazolni a 15 ország 43 politológusát, közgazdászát és közéleti személyiségét, az orosz elemzői elittel kiegészülő Valdaj nemzetközi vitaklub szakmai vitája. A nyugati és az orosz kutatók lényegében megegyeztek abban, hogy a hidegháború klasszikus értelemben vett korszaka már a múlté, a következményeivel és maradványaival azonban máig küzd a világ. Ezt a kort idézi még jó néhány nemzetközi intézmény, köztük a NATO, leginkább azonban a gondolkodásra vetül rá a múlt árnyéka. A két oldal elemzői ugyanakkor egymásra mutogatva a másikat vádolták azzal, hogy hol élőbb ez az egyébként alapvetően már meghaladott múlt.
Elvitathatatlan azonban, hogy a mai átalakuló rendben a világ ma már egyre inkább többpólusú, heterogén és globális. Még az Egyesült Államok sem egyeduralkodó, hiszen nem mindenhol, s nem teljes mértékben érvényesítheti akaratát. Több felszólaló problémásnak nevezte, hogy miközben Amerika már nem igazán képes a vezető szerepre, erre új jelöltek sincsenek. A világ így nemcsak sokszínűbb, de átmenetileg kaotikusabbá is válik. Komoly vita folyt közben arról, hogy hány igazi pólus különíthető el, szomorúan konstatálhattuk ugyanakkor, hogy az Európai Uniót nem számítják a legnagyobb játékosok közé. A globális világ egyik legnagyobb kihívása az irányíthatóság, s hol a határ, ameddig ez még hatékonyan működhet. A heterogenitás mutatója egyebek mellett, hogy a katonai értelemben vett pólusok egyre kevésbé azonosak a gazdasági szempontból annak tekinthetőknek. Változik az is, milyen kritériumok alapján kerülhet valaki ebbe a körbe. A válság idején senki sem beszélt például Kína kapcsán a demokráciáról. Ez az eddig szilárdnak tartott értékek megingását is jelenti, s mindinkább egyértelmű például, hogy nemcsak a totális westernizáció vezethet a modernizációhoz.
Ismét csak közös pontként fogalmazható meg, hogy a biztonság már régen nem csupán katonai kérdés, e fogalom nem értelmezhető a gazdaság, a társadalom állapota, az energia- és klímaviszonyok nélkül. Az egyre világosabb, hogy a függőség kölcsönös, s az egyes államok biztonsága mind kevésbé független a globális biztonságtól. Ezt a biztonságot erősítheti, ha megszűnik néhány ország, így például Irán démonizációja, s ennek helyét a tárgyalás veszi át. A vélemények megegyeztek abban, hogy a jól kitapintható feszültségek ellenére a formálódó pólusokat összehozó tényezők túlsúlyban vannak a megosztó faktorokkal szemben. Az összetartást, ezzel stabilitást erősítheti paradox módon a jelenlegi világválság, s a globális felmelegedés jelentette kihívás is.