Elbukott és akadozó uniós fejlesztések

Az uniós csatlakozás környékén mi, akik a területtel foglalkoztunk, optimistán azt gondoltuk, hogy a K+F (kutatás-fejlesztés) szektor biztos nyertese a csatlakozásnak. Egyfelől azért, mert megnyíltak az uniós pályázati lehetőségek, másfelől joggal reméltük, hogy az az uniós irányelv, mely szerint a GDP 3 százalékát költsék a tagállamok a kutatás-fejlesztésre, hazánkban is megvalósul. Azt gondoltuk, hogy a kutatás-fejlesztés végre prioritás lesz a magyar gazdaságfejlesztési irányok között. Nos, minden tekintetben csalatkoznunk kellett.
A Gyurcsány-kormány első éveiben az SZDSZ prominensei mint a Gazdasági Minisztérium gazdái – és a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal (NKTH) szakmai felügyeletének ellátói – tették rá kezüket a kutatás-fejlesztési forrásokra. Ráadásul Kóka János és Magyar Bálint (utóbbihoz többek között Boda Miklós köthető, aki három évig az NKTH elnöke volt) között rivalizálás alakult ki a források elosztásának kérdésében, a terület pedig mostohagyerek lett. Az SZDSZ koalícióból való kilépése után létrehozták ugyan a K+F minisztériumot, de lényegében nem változott semmi, még a Kóka–Magyar-párviadal sem szűnt meg, mert konkrét lépések nem történtek, a gazdasági tárcánál maradtak Kóka emberei, akik az NKTH forrásai felett továbbra is szorgosan őrködtek, amíg az új (bezzeg)minisztérium hatás- és feladatköre nem lett tisztázva.
Az újonnan létrejött minisztérium vezetője a kormányhoz korábban is feltétel nélkül lojális volt BME-rektor, Molnár Károly lett, aki viszont inkább Magyar Bálint köreihez áll közel. Kis magyar abszurd, hogy a legnagyobb volumenű K+F ügy, az Európai Neutronkutató Központ (ESS) megvalósításának előkészítését nem a K+F miniszter felügyelte, hanem a Kóka feltétlen bizalmasának tartott Egyed Géza miniszterelnöki megbízott. Ugyanakkor nemzetközi színtéren elsősorban annak a sértődött Molnár Károlynak kellett volna lobbiznia az ESS-projektért, akinek hatásköréből kivették ezt az ügyet. A folyamatos hatásköri harcok és az átláthatatlan irányítás nagy szerepet játszott abban, hogy az ESS-projekt vélhetően a svédországi Lundban valósulhat meg. Egyed Géza miniszterelnöki megbízott pedig május vége óta szinte nem is nyilatkozott az ügyben.
A Bajnai-kormány megszüntette az önálló K+F miniszteri posztot, és a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium hatáskörébe helyezte a teljes kutatás-fejlesztést, majd négy hónapig megint nem történt semmi, hacsak az nem, hogy az innovációs alap forrásait csökkenteni akarta a kormány. Aztán Varga István gazdasági miniszter bejelentette, hogy létrehozzák a miniszterelnök vezetésével a Kutatási és Tudománypolitikai Tanácsot, amely majd szerinte minden gondját meg fogja oldani a kutatás-fejlesztésnek, és átveszi a megszüntetett K+F tárca helyét. Erről a klasszikus mondás jut az eszembe, „ha nem akarsz valamivel törődni, hozz létre egy bizottságot.” Reprezentatív tanács az állandó napi munka és szervezet helyett.
Már nem is meglepő, hogy a bizottságban a tervek szerint „természetesen” helyet kapnának Kóka emberei, például a volt üzlettárs Várkonyi Attila is, aki a Kutatási és Technológiai Innovációs Tanács jelenlegi elnökeként a sajtóhírekben minap nyilvánosságot kapott milliárdos visszaéléssel vádolt IVG Development Hungary Kft. egyik vezetője volt.
Nézzük egy konkrét példán, mi történik ma K+F címén Magyarországon. A debreceni megvalósítási helyszínnel induló Európai Neutronkutató Központ esetében megjelent minden, a hazai kutatás-fejlesztési ágazatot és a szocialista kormányzatot jellemző hiba. Az ESS-projekt hazai megvalósulása óriási lehetőséget jelentett volna az ország számára, a tudományos kapacitásunk meglenne hozzá, de elsősorban a kormányzat, illetve a miniszterelnöki megbízott és önjelölt menedzserek szakmai hozzáértésének teljes hiánya miatt mégsem sikerült a megfelelő együttműködést kialakítani az állami vezetők, önkormányzati szereplők, tudósok és a gazdasági oldal között.
Minderre és az ESS-projekt más hiányosságaira magam is, idejében, többször felhívtam a figyelmet – sajnos hiába. A kormányzat a mai napig hitegeti a közvéleményt azzal, hogy van esély a neutronkutató debreceni megépülésére, sajnos azonban szinte teljesen biztos, hogy a svédországi Lundban valósul meg a neutronkutató intézet, ráadásul úgy, hogy a másik már korábban elvérzett rivális, a spanyolországi Bilbao is beállt a svéd pályázó mögé. A spanyol–svéd összefogás azért is kudarc, mert a spanyolok 2008. márciusáig Magyarországgal kívántak együttműködni, de az ESS-projekt irányításának márciusi megváltozása, annak szakmailag alkalmatlan kezekbe kerülése után nem sikerült gyakorlati formába önteni a spanyol–magyar megállapodást. A beruházás tehát elbukott, ma már csak egy kétes helyzetű, Gyurcsány Ferenc által kinevezett, Kóka feltétlen bizalmasának tartott jól fizetett miniszterelnöki megbízottja (Egyed Géza) van, akinek nincs projektirodája, nincs szakértői bázisa, nincs stratégiája és nincs mondanivalója az általa az elmúlt másfél évben elvégzett munkáról. A magyar kutatás-fejlesztés és ezáltal az egész ország közvetlenül 600-800, közvetve akár ötezer munkahelyet, ezermilliárd forintot vesztett ezen a kormányzati szerencsétlenkedésen.
Mit kellene akkor tenni? Először is szó szerint egyről a kettőre jutni, hisz K+F ráfordításunk évek óta a GDP 1 százaléka körül stagnál. Ráadásul Magyarországon az európai országokhoz képest torz finanszírozási arány alakult ki, hiszen a szektorba áramló pénzek nagyobb része állami oldalról érkezik, kicsi a vállalati szektor ráfordítása. Ezért a leendő kormányzatnak ki kell alakítania az eddig hiányzó komoly ösztönző rendszert azon vállalatok számára, amelyek kutatási vagy finanszírozási oldalról részt vesznek vagy vennének a magyar innovációs iparágban. Van, ahol csak fel kell gyorsítani a folyamatokat, mert tűrhetetlen és semmivel nem indokolható, hogy az uniós pályázati pénzek kifizetése iszonyatosan nehezen halad. Tudok számos olyan Gazdasági versenyképesség operatív program (GVOP) pályázatról, ahol az adott egyetem vagy kutatóintézet csak három évvel a projekt megkezdése után kapta meg a támogatási összeget!
A hazai kutatást nagymértékben előremozdítaná egy úgynevezett európai kutatási nagyprojekt (ilyen lett volna, ugye, a neutronkutató) Magyarországra hozása, hiszen egy ekkora méretű tudományos beruházás megvalósulása hatalmas, monopoljellegű technológiai előnyt jelentene hazánknak, amelynek eredményeként új munkahelyek jönnének létre, és óriási gazdaság-, majd erre épülő társadalomfejlesztési lehetőségek nyílnának meg előttünk. Ez lehetne egy igazi út a munkához program, ami már nem csak a kommunikáció szintjén létezne. Bár az ESS-projekt hazai megvalósításának meghiúsulása nagy kudarc Magyarország számára, esély nyílna egy újabb komoly kutatási beruházás, az európai nagylézer, azaz az ELI (European Light Infrastructure) projekt hazai megvalósulására. Ez a közel 400 millió euró értékű beruházás hatalmas lehetőségeket rejt, csak ezek kihasználásához, az ESS-kudarcból tanulva, most nem jól hangzó ígéretekre, hanem az államigazgatási, a politikai döntéshozói, a stratégiai tervezési és végrehajtási feladatok összehangolására volna szükség. Ahhoz, hogy ez a kutatási beruházás valóban Magyarországra kerüljön, még meg kell határozni a terjedelmét és nagyságát is, hiszen nincs összhang a tekintetben, hogy a nemzetközi összefogással megvalósuló nagyprojekthez melyik hazai helyszín, milyen feltételekkel lenne alkalmas. Egy „lézer-infrastruktúra” elférhet egy nagyobb szobában, azonban a hozzá kapcsolódó, modern igényeket kiszolgáló létesítmény helyszínének nyílt pályázaton, világos feltételekkel kellene eldőlnie, és semmiképpen sem aszerint, hogy melyik városban van kormánypárti polgármester.
Sajnos, a csikorgó szocialista gépezet már itt is elkövette szokásos hibái egy részét. A Bajnai-kormány a kormányzattal függelmi viszonyban lévő közalkalmazottakkal aláíratott egy egyoldalas „helyszínválasztó kérdőívet”, hogy az önkényesen kijelölt szegedi helyszín csendben részese lehessen valaminek, amire rá lehet fogni, hogy az az ELI-tervezet. A központ elnyerésének lehetőségéről közben eleve lemondanak, és csupán „bedolgozó” szerepért küzdenek, csak azért, hogy elmondhassák: „megcsináltuk, mi is részese vagyunk”. Igen, ahogy a biztonsági őr is részese a bank működésének, de a profitból nem igazán részesül. Pedig a magyar K+F szektor és gazdaság számára is hihetetlenül fontos volna egy ilyen nagy lézer megszerzése, a berendezés hazánkban történő kifejlesztése és megépítése.
A minap hallgattam egy közgazdászt, aki elmondta, hogy a magyar adósságállomány olyan mértékű, hogy hagyományos, fiskális módszerekkel finanszírozhatatlan, és ha ez a gazdaságpolitika marad, akkor öt év múlva újabb megszorítások lesznek. Tehát ki kellene valami újat találni. Az országnak termelnie kellene, értéket teremteni. Használjuk ki, amiben jók vagyunk. A kutatás-fejlesztés ilyen terület lehet. A magyar tudósok már eddig is képesek voltak a biotechnológia, lézerfizika, atomenergia, megújuló energiaforrások, informatika és még ki tudja, hány tudományágban világszínvonalú eredmények, újítások megalkotására. Az új kormánynak támogatni kell ezeket az ágazatokat, majd a tudományos eredményeket a hétköznapok számára hasznosítva bevételt termeltetnie az ország részére. Az esély megvan és a példa is adott, hisz Finnország és Írország sokkal kisebb tudományos háttérrel is megcsinálta már ezt. A mi felelősségünk, hogy éljünk a lehetőséggel, ez bizony nemzeti sorskérdés.

A szerző országgyűlési képviselő, az IDF alelnöke