Európai vezetőink

A következő héten beindul az újjáválasztott Európai Parlament munkája, előbb az egyes csoportok jönnek össze, majd szeptember közepén lesz az új parlament első érdemi plenáris ülése Strasbourgban. Az új parlament bizonyos fokig átalakult. Hét frakciója van, újdonsága a brit, a lengyel és a cseh konzervatívok által kialakított új csoport, az Európai Konzervatívok és Reformerek, és hogy a szocialisták – akik elég sok helyet veszítettek a 2009-es európai parlamenti választásokon – magukhoz csalogatták a balközép orientációjú olasz Demokrata Pártot.
A hét csoport közül a legnépesebb az Európai Néppárt, vezetője Joseph Daul (62). A De Gaulle által alapított nemzeti érdemrend (Ordre national du Mérite) kitüntetettje valaha farmer volt, de már fiatalon bekapcsolódott a farmerek érdekvédelmi mozgalmába, és a Francia Marhahústermelők Egyesületének elnöke lett, majd 1999-ben beválasztották az Európai Parlamentbe, ahol a mezőgazdasági bizottságot vezette.
Martin Schultz (53), a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetségének vezetője könyvárusként kezdte, de már fiatal korában csatlakozott a német Szociáldemokrata Párthoz, és 1994-ben beválasztották az Európai Parlamentbe. Hírnevét és mai pozícióját Silvio Berlusconinak köszönheti, aki az olasz elnökség idején, 2003-ban (miután Schultz bekiabálásokkal zavarta beszédét) kápóhoz hasonlította, amin a világsajtó hónapokig cikkezett. Az incidenst követő évben a szocialisták elnöküknek választották, e pozícióját a legutóbbi választásokat követően is megtartotta.
Guy Verhofstadt (56), a liberális frakció (Liberálisok és Demokraták Szövetsége) vezetője egyetemistaként kapcsolódott a politikába Gentben, ahol jogot tanult. 1982-ben, 29 éves korában, már a Szabadság és Haladás nevű belga párt elnöke, 1985-től a belga parlament tagja, miniszterelnök-helyettes és pénzügyminiszter. Fiatal kora és liberális gazdasági nézetei miatt a belga köznép „Baby Thatchernek” keresztelte el. 1999 és 2008 között Belgium miniszterelnöke, majd bukása után beválasztják az Európai Parlamentbe.
A negyedik legnagyobb frakció a zöldeké, amelyet két társelnök vezet. Rebecca Harms (53), aki az atomerőművek elleni német civil mozgalom aktivistájaként lett ismert és Daniel Cohn-Bendit (63), aki azzal szerzett ismertséget, hogy 1968-ban, a párizsi diákok szexuális forradalma idején az ő vezetésével foglalták el a leánykollégiumot, ami azután több hónapos, a De Gaulle-kormány megingásához vezető zavargásokhoz vezetett.
Az Európai Konzervatívok és Reformisták vezetője a csoport megszervezésében oroszlánrészt vállalt lengyel Michal Kaminski (37), a Jog és Igazság párt jeles képviselője lett, akit a sajtó három szóval szokott jellemezni: „euroszkeptikus, szabad piacos, atlantista”. A baloldali frakciót Lothar Bisky vezeti, egy olyan nyugatnémet, aki Kelet-Németországba disszidált, ott csinált akadémiai karriert. Végül az euroszkeptikusok (a Szabadság és Demokrácia Csoport) társelnökei, Nigel Farage (45), aki azt akarja, hogy Nagy-Britannia lépjen ki az Európai Unióból, és Enrico Sperioni (62) repülőgépmérnök, aki fő céljának Törökország uniós belépésének megakadályozását tekinti.
A felsorolás jelzi, hogy Európa sorsát – legalábbis a következő öt évben – ízig-vérig politikusok fogják intézni. Az eredmény minden bizonnyal mérhető lesz.