Magyarország államadóssága a GDP 80 százaléka körüli szinten van, ami kiugróan magas a kelet-közép-európai országokkal összehasonlítva – mondta Iryna Ivaschenko, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) budapesti képviseletének vezetője az MTI-nek adott nyilatkozatában, hozzátéve, hogy kulcsfontosságú a fiskális fegyelem fenntartása, és amennyiben a megkezdett és tervezett fiskális reformokat végrehajtják az országban, a GDP-arányos adósság már 2011-ben csökkenésnek indulhat. A képviseletvezető hangsúlyozta: a magyar kormány már számos jelentős lépést tett a nyugdíjrendszer, a szociális rendszer és a központi támogatások átalakítása területén, ezeket a reformlépéseket a szigorú kiadáskontrollal együtt folytatni kell. Elmondta: mint ahogy a legutóbbi (harmadik) felülvizsgálat során elért szakértői szintű megállapodás jelezte, az IMF-küldöttség pozitívan értékelte Magyarország gazdaságpolitikai teljesítményét. A kormány elkötelezett a 3,9 százalékos GDP-arányos deficitcél elérése érdekében. A 2010-es költségvetési tervezet a kormány által jóváhagyott mostani formájában hiteles stratégiát vázol fel az államháztartási folyamatok további javulásával és a 3,8 százalékos GDP-arányos hiánycél elérésével kapcsolatban, de felmerülnek makrogazdasági és végrehajtási kockázatok. A monetáris politika eddig megfelelő volt, és fontos előrehaladás történt a pénzügyi felügyelet megerősítése terén. Az IMF egyetért a magyar kormány előrejelzésével, ami a GDP alakulására ez évre 6,7 százalékos visszaesést, a jövő évre pedig 0,9 százalékos csökkenést prognosztizál.
Az IMF-ről egyébként a napokban kiderült, hogy elsősorban a világgazdaság növekedési modelljének egyensúlyba hozásában látja a válságból kivezető utat. Dominique Strauss-Kahn, a szervezet vezérigazgatója a Financial Timesnak adott, szombaton megjelent interjúban kijelentette: szeretné, ha a húsz legnagyobb ipari és felzárkózó ország (G20) jövő heti pittsburghi csúcstalálkozóján a világgazdaság kiegyensúlyozása elsődleges fontosságú napirendi pont lenne. Az IMF vezetője szerint ahhoz, hogy rövid távon elégséges ütemű gazdasági növekedés indulhasson be, növelni kell a fogyasztást a feltörekvő piacokon.
Aranyat vegyenek! Az IMF 400 tonna aranyat ad el, ami tartalékainak egynyolcada. A bevételt – ami a jelenlegi árak mellett 13 milliárd dollárt jelent – a nemzetközi pénzügyi szervezet a válság miatt megnövekedett feladatainak ellátására fordítja, többek között szegény országoknak nyújt hiteleket. Az aranyat az IMF kizárólag nemzeti bankoknak, illetve más állami intézményeknek ajánlja fel.
Csúszik a Liverpool felkészülése Diogo Jota halála miatt, egy dolog még nem biztos
