Kincskeresők a löszben

Ha Dunaszekcsőn leomlik a löszfal, végleg elpusztul a római limes egyik fontos, feltáratlan szakasza. Az omlás előbb-utóbb bekövetkezik, a löszfalnak ilyen a természete, csak az óvatlan emberek hiszik, hogy a szép kilátás a fal szélére épített teraszaikról örökké tart. Emlékszünk még az ijesztő dunaszekcsői fotóra, a kettészakadt nyaralóra, amelyikből, aki akarta, értette az üzenetet. De a Farkas Erika vezette A Hely című műsorban nem a természetnek erről a jelenségéről volt szó ott az őrökkel védett, életveszélyes löszfal tetején (ahol egy katasztrófaturista is szerencsétlenül járt már), hanem a kincskeresők és a régészek közötti összebékíthetetlen ellentétről. A konfliktus előkerül időről időre, ilyenkor mindenki elmondja az érveit és ellenérveit. Azt már csak mostanában hallani viszont a szakemberektől, hogy a legnagyobb biztonságban a föld alatt lévő, bolydítatlan történeti emlékhelyek vannak. Amihez ember nem nyúlt.
A kincskeresőt fémdetektoros gonosz rablónak képzeljük (lásd Seuso-kincs és a vele kapcsolatba hozott gyilkosság), ám a többség nem ilyen, hanem szenvedélyes, mint egy horgász vagy vadász. Úgy a kettő együtt. A legtöbb kincskereső pontosan tudja, mit keres, ért az előkerült tárgyhoz, és nem eladni szeretné, legfeljebb számára még becsesebb darabért elcserélni. A régész nem irigységből haragszik a kincskeresőre, hanem mert azt szeretné, ha ő találná meg a tárgyat, és annak a környezetét is módja lenne megvizsgálni, mivel csak a komplett környezettel együtt érvényes a történeti üzenet. Nemrégiben majdnem nyilvánossá tették a magyar régészeti lelőhelyek pontos adatait, de kiderült, hogy nincs rá pénz. Akkoriban nagy volt a felbolydulás, a régészek soha nem látott egységben sorakoztak fel a rendelet ellen, és a kincsvadászok mellett még a multikat is emlegették, hiszen nyilvánvaló volt, hogy a lobbiérdeküket nem a detektoros gyűjtőknek sikerült kormányzati szinten érvényesíteniük. A kincsvadászt vonzza, a multit taszítja a régészeti lelőhely, ez utóbbinak esze ágában sincs ásatás végére várni, sőt arra pénzt adni. Visszatérve régészek és kincskeresők viszonyára, A Hely stábja – Mohácsi Edit, Farkas Erika és Markovics Ferenc – szépen újra körüljárta ezt a problémát, bár sokat hozzátenni nem tudott. Ehhez már nem is nagyon lehet. Az idők során mindenki mindent elmondott. A megoldás, a békekötés nem körvonalazódik, és addig nem is fog, amíg a föld mélyében található régészeti leleteket kötelezően be kell szolgáltatni az államnak. De nem lehet olyan törvényt sem hozni, amelyik az államnak ezt a jogát részlegessé teszi, hiszen az olyan kiskapu lenne, amelyiken a sötétben ólálkodók is ki-be járhatnak. A folyamatos raktár-, kiállítóhely- és pénzhiánnyal küszködő múzeumoknak pedig valóban nem kell minden római garas.
A dunaszekcsői löszfal, úgy tűnik, ezt a dilemmát hamar megoldja. Mivel életveszélyes, régész ott már nem dolgozhat. Korábban, amíg lehetett volna, pénz nem volt a feltárásra. Ha a fal beleszalad a Dunába, akkor viszi a limest, és jöhetnek a kincskeresők, mert már nem lesz adatszolgáltató történeti környezet. De ne kívánjunk a magyar régészetnek sok dunaszekcsői löszfalat. Kívánjunk viszont boldogabb és békésebb éveket.
(A Hely, Kossuth rádió.)