Kőtojás

Éppen fénytörési kísérletet mutatott be a családjának, amikor rosszul lett az ország fizikatanára. Kollégái, diákjai azóta is életük egyik legmeghatározóbb szereplőjeként emlékeznek a harminc évvel ezelőtt, nyolcvannégy éves korában, 1979. szeptember 4-én elhunyt Kossuth-díjas Öveges Józsefre.

Csak nem találjuk a kartonpapírból készített híres kutyát, Hekit, miközben a piarista gimnázium Mikszáth téri épületének fizikaszertárában Görbe László, a gimnázium volt matematika–fizika szakos tanára, a piarista rend tagja, jelenleg a Szent Margit Gimnázium igazgatója nyitogatja a régiségnek számító fizikai kísérleti műszerekkel és bemutatóeszközökkel teli üvegajtós szekrényeket. Heki az évtizedek során Öveges József ismeretterjesztő munkásságának szimbólumává vált. Még az is hozzá köti a nevére rejtélyesen hallgató kutyát, aki egy epizódot sem látott az Iskolatévé vagy a Legkedvesebb kísérleteim adásaiból. Heki mindaddig a házában várakozott türelmesen, amíg a megfelelő magasságú hang rezgésbe nem hozta házának falát, aminek hatására a vékony lemezből készült kapcsoló bontotta az áramkört, és így az elektromágnes nem tartotta többé a házában a felajzott rugóhoz támaszkodó kutyát. A múzeumba kínálkozó tárgy évtizedek óta ott bújik a szertárban, de valaki áttehette egy másik szekrénybe.
– Ez legalább itt van – mondja Görbe László, miután belefújt az Öveges által a televízióban is használt fasípba, amelyen a harsonához hasonló módon lehet változtatni a hangmagasságot. – A szénszálas izzó, a röntgencsövek, a detektoros rádió mind Öveges idejéből valók. Leginkább az atomfizikai eszközök köthetők hozzá. Például ez a Radioaktive Zahncreme (radioaktív fogkrém – M. Cs.) feliratú, az 1930-as évekből származó doboz, illetve ez az üveg cérium, amelynek kupakjára ráírták: Öveges, 1943.
Öveges József tanárként sohasem dolgozott ebben a szertárban, hiszen az ő idejében még a Duna-parton, a Váci utcában működött a gimnázium, amelyet 1953-ban költöztettek a megszüntetett Sacré Coeur Intézet székházába, viszont rendszeresen bejárt ide, hogy televízió-műsoraihoz kísérleti eszközöket kölcsönözzön. A szertárban korábban még érdekesebb tárgyakra is bukkanhatott, aki tudott valamit a fizikáról.
– Öveges halála után a hagyatékát rendezgettük Kovács Mihállyal (aki a számítástechnika iskolai bevezetésével maga is elévülhetetlen érdemeket szerzett a magyar műszaki oktatás fejlődésében) a piarista gimnázium szertárában, amikor háromkilónyi gázharisnyaporra bukkantunk – mondja Jeszenszky Sándor villamosmérnök, a Magyar Elektrotechnikai Múzeum volt igazgatója. – A régi gázlámpák erős fényét a gázlángba helyezett, kis radioaktivitású tórium-oxiddal (és némi cérium-oxiddal) átitatott szövet izzása adta, ezt nevezték gázharisnyának. Öveges József az elhasznált gázharisnyákról gyűjtögette a por állagú tórium-oxidot, amelyet atomfizikai kísérletekhez használt. Egy-egy harisnyában mindössze néhány gramm tórium-oxid lehetett, így rengeteget össze kellett gyűjtenie. Kovács Mihállyal megmértük az aktivitását is, és elég szemtelenül sugárzott.
Jeszenszky első találkozása Öveges Józseffel is a gázharisnyaporhoz kötődik.
– Amikor Öveges gázharisnyaporral készített röntgenfelvételeket fekete papírba csomagolt fényképezőlemezre, én is megpróbáltam. Gázharisnya-törmeléket lámpagyújtogatóktól kunyeráltam. Igaz, hogy a felvétel napokig vagy akár hetekig tartott, de sikerült – meséli. – Ezután kérdések merültek fel bennem, írtam az Élet és Tudomány szerkesztőjének, aki az Ifjú Fizikusok Klubjába irányított. Ott ismertem meg Öveges József és Csekő Árpád tanár urakat a Puskin utcai kis laboratóriumban. Ez a kapcsolat azután mindkettejükkel megmaradt, egészen életük végéig.
Jó tanárhoz illően a dicséretet sem tagadta meg az arra érdemes diákjaitól.
– Könyveiben többször is ajánlotta, hogy izzólámpát használjunk gázkisülési csőként. A kisebb teljesítményű, nem gáztöltésű (vákuumos) lámpában megdörzsölt műanyag vonalzóval szép kisüléseket, kis villámokat lehet létrehozni – idézi fel Jeszenszky Sándor. – Ezek a kisülések nagyon-nagyon gyenge röntgensugárzást is keltenek. Egy kis szikrainduktorral és egy izzólámpa segítségével így sikerült röntgenképet készítenem. Igaz, a felvétel ideje egy óra volt, és persze közben jó messzire mentem, ahová már nem értek el a veszélyes röntgensugarak. Amikor megmutattam Öveges Józsefnek, meglepve nézegette a röntgenképet. Azt mondta, nem gondolta volna, hogy ilyen egyszerű eszközökkel is készíthető felvétel. Márpedig, mint mondta, neki nem könnyű meglepetést okozni a fizikai kísérletek terén.
„Időjóslás és időhatározás, írta Öveges József cserkésztiszt, 1924” – Görbe László mutatja e kis könyvet saját könyvtárából. Ez volt Öveges József első könyve. Görbe a rendházban találkozott vele először 1965-ben. Még akkor is szinte mindennap bejárt a rendbe, ott ebédelt, és élvezettel mesélt életéről és a mindennapi eszközökben megbújó fizikáról a rendtársaknak, közöttük a tanári szakos egyetemistáknak.
– Addigra ő már összeszedte azokat a kísérleteket, amelyeket könnyen be lehetett mutatni, és megírta őket a mai szemmel hihetetlenül népszerű könyveiben – mondja Görbe. – Többször előfordult, hogy odajött hozzánk, és mutatott egy érdekes tárgyat, amit akkor talált, és alkalmasnak vélt egy-egy fizikai törvény bemutatására. Egyszer odaadott nekem egy kőtojást, amelyen nem volt lyuk, mégis volt benne víz, és kérdezte: „Kedves kis kolléga, hogyan kerülhetett bele?” Voltak ötleteim, de máig sem tudom.
Az ebédlőbeli rögtönzött kísérleteit más rendtársai is a legmegragadóbb emlékeik között említik.
– Amikor magyar–német szakos egyetemistaként jöttem haza a rendházba, sokszor előfordult, hogy ő már ott volt az ebédlőben, és újságolta egyik új kísérletét vagy egy fizikai érdekességet, amelyet egy játékboltban vagy egy üzletben fedezett fel, és gyermeki örömmel mutatta mindenkinek, aki csak arra járt – emlékszik Sóczó Ferenc piarista rendi tanár. – Amikor megmutatott egy új típusú dugóhúzót például, elmesélte a fizikai hátterét, és rendkívül tudott örülni annak, ha egy fizikai törvényt arra használtak, hogy az ember életét könnyebbé tegyék vele.
– Többször megkérdezte, hogy „a kedves kolléga milyen szakos”. Én mondtam, hogy magyar–német szakos vagyok, mire elismerően bólogatott, hogy az nagyon szép, komoly dolog, de ez sokszor úgy hangzott, mint egy kettébe tört mondat, a hátterében az volt, hogy azért a fizika még szebb – folytatja nevetve Sóczó. – Lelkületére jellemző, hogy amikor Angliában volt, és meglátogatta a Westminster-apátságot, megkérdezte az idegenvezetőt, hogy a sok hadvezér síremléke között miért nem látja az angolvécé feltalálóját, hiszen ő sokkal többet tett az emberiségért, mint a katonák.
Azok az öregdiákok, akiket tanított a gimnáziumban, illetve később a tanárképző főiskolán, mind kiemelik, hogy rendkívül érdekesen tanította a fizikát, és rengeteget kísérletezett. A legbonyolultabb fizikai egyenletekben, összefüggésekben is meglátta azt az elemet, amelyet megragadva még a fizikához kicsit sem konyító gyerekek számára is érthetően, szemléletesen el tudta magyarázni a világ működésének alapvető törvényszerűségeit. Eközben pedig nem kötött kompromisszumokat, a kísérletek háttere, a hozzájuk fűzött magyarázatok mindig hajszálpontos tudományos érvelések voltak, nem egyszerűsítette a leckét anynyira, hogy csorbuljon azok szakmai értéke. Egyik könyvében például az elektron tömegét úgy érzékelteti, hogy azt egy kockacukorhoz viszonyítja. Az elektron tömege úgy aránylik a kockacukoréhoz, mint az a Föld tömegéhez.
– A gimnáziumi atomfizikai kísérleteink nyolcvan százalékát még ma is az Öveges által megalkotott kísérletek alapján végezzük. Ez természetes is, hiszen a Geiger–Müller-cső, a különféle spektroszkópiai felvillanások, filmek mind ugyanolyan érvényesek ma is, mint a harmincas években, amikor Öveges összegyűjtötte őket – érzékelteti Görbe László Öveges korszakos jelentőségét. – Ő azt a fizikusi hagyományt képviselte, amely szerint a kísérletezés, a jelenség, a leírás volt a fontos, nem a számolás.
A népszerűségét tatai tanárévei alatt alapozta meg. A Tatai-tó jegén jégvitorlást szerkesztett diákjaival pokrócokból. Korcsolyával a lábán, a pokrócokat a kezében fogva vitette magát a jégen.
A háború idején került fel a budapesti piarista gimnáziumba, majd 1946-tól a tanárképző főiskolán tanított 1955-ig, amikor is felajánlották neki a Miskolci Egyetem fizika tanszékének vezetését. Ezt ő nem fogadta el, inkább nyugdíjba vonult. A nyugdíj azonban korántsem jelentett számára tétlenséget, hiszen ezzel indult el pályafutásának második szakasza, amely meghozta számára az országos ismertséget. Ismeretterjesztő előadásokat kezdett tartani a rádióban, majd a televízióban is. Bár Öveges Józsefet alapvető alkata is a tanári pályára tette alkalmassá, ez nem jelentette azt, hogy ne készült volna tudatosan előadásaira, majd rádiós, illetve televíziós szerepléseire.
– Egyik délelőtt a gimnázium tanári szobáján siettem át, mentem órára, ott ült a tévé előtt (abban az időben az egész rendházban még csak ott volt televízió), és közelről nézte magát. Figyelte, hogy mennyire hatásos, mennyire válik be az előadásmódja, amellyel a gyerekekhez közel akarta vinni a kísérleteit – emlékszik Sóczó Ferenc. – Tehát az a végtelen egyszerűség és közvetlenség, amely a műsorokban látható volt, az nagyon komolyan kidolgozott és végiggondolt egyszerűség volt.
– Egyfajta tanítós egyszerűség volt az egész lényében. Olyan tudatosan egyszerű és közérthető akart lenni, hogy az varázslatos volt – mondja egy másik ismerője, Jelenits István piarista rendi magyar–hittan tanár, akit a budapesti piarista gimnáziumban tanított Öveges József. – Majdhogynem játékosan tanított, de a tudományból sosem csinált játékot. Főnyeremény volt ő a televízió számára, hiszen a tudomány népszerűsítésére ilyen ember való. Aki nagyon mélyen otthon van a szakmájában, ugyanakkor le tudja nyűgözni az embereket.
Lényének egyediségét csak kiegészíti, hogy meghökkentő, tudóshoz illő bogaraktól sem volt mentes.
– Tréfás dolog, hogy bacilofóbiás volt: félt a fertőzésektől. Mindent rendkívül óvatosan fogott meg, és minket, a diákjait is erre nevelt. Ha valamelyik gyerek véletlenül megnyálazta az ujját, és úgy lapozott a könyvben, akkor rákiáltott, hogy „köpj a padra, fiam, és mártsd bele az ujjadat, úgy lapozzál, mert azzal nem ártasz magadnak!” – idézi nevetve Jelenits István. – Nagyon fura volt ebben a budapesti környezetben a szinte parasztosan emberi mivolta.
– Nem volt feltaláló fizikus. Nem fedezett fel nagy fizikai törvényeket – mondja Görbe László. – De amit a fizikából egy tanár a diákjainak átadhatott, azt ő maradéktalanul átadta.