Gőczey András magyar mérnök és Ungár Soma formatervező műve a Gaus kerék: egy különös járgány, amely nemcsak sporteszköznek alkalmas, hanem közlekedni is kitűnően lehet vele. Gőczey huszonöt évig finomítgatta a jármű terveit, majd munkájába Ungár Soma formatervező is bekapcsolódott, aki az eredetileg egykerekű szerkezet hátsó részéhez egy kisebb kereket szerelt, amely stabilabbá és fordulékonyabbá tette az eszközt. Gyártására négy éve kötöttek szerződést egy kínai céggel; az első három hónapban rendesen megkapták az eladott példányok után járó pénzt, majd a negyedik hónaptól sorra tűntek fel a hamisítók, akik olcsóbb, de silányabb minőségű termékkel árasztották el a piacot. A feltalálók attól kezdve egy fillért sem láttak találmányukból. Ahogyan Gőczey András fogalmazott: „Van jogvédelem, de ki finanszírozza a jog érvényesítését?” Legalább nyolcvan céggel kellene pereskedni, ez ügyenként ötvenezer dollárt emésztene fel. A feltalálók most a Gaus kerék továbbfejlesztett változatán dolgoznak, amelyet erősebb jogvédelemmel bástyáznak körbe: egyetlen forgalmazó fogja terjeszteni, így könnyebb lesz harcba szállni a hamisítókkal.
Gőczey András és Ungár Soma találmánya tavaly elnyerte a Magyar Formatervezési Tanács különdíját. A Gaus kerék rollerező mozgással hajtható, aki korcsolyázni meg tudott tanulni, ezt is könnyedén elsajátíthatja. Négy-hét kilogrammot nyom, tömegközlekedési eszközön szállítható, a legkisebb autó csomagtartójában is elfér. Kínában, Angliában, az Egyesült Államokban és Észak-Európa nagyvárosaiban már tízezrek használják. Felvetődött, hogy egy magyar találmányt Magyarországon volna jó gyártani. Gőczey András fel is keresett egy magyar bankot, de a világszerte keresett találmány hazai készítését bizonytalan kimenetelű vállalkozásnak ítélték.
Gőczey András a kínaiak védelmében elmondta, hogy őket legalább érdekli a dolog. A feltaláló szerint nem jelentene nagy kockázatot az itthoni gyártás, először csak száz darabot dobhatnának piacra, majd ezret és így tovább.
Ungár Soma a budapesti műszaki egyetem formatervező szakán kezdte tanulmányait, most Londonban folytatja az egyetemet, és mindent megtesz, hogy népszerűsítse találmányukat. Szolnokon van egy lelkes csapat, amely szívesen gyártaná a Gaus kereket, de 25-30 ezer forintnál olcsóbban nem tudnák előállítani. Az összeg kétszeres eladási árat jelent a Kínában készített hamisítványhoz képest, a magyar vásárlók ezt túl soknak találnák. Gőczey András egyébként sokat használja az egykerekűt, lépten-nyomon megállítják Budapesten, kérdezik, hol lehet ilyet kapni, mire ő készségesen közli, hogy Kínából vagy pedig Londonból rendelhető.
Seremet Sándor: Jermak és Zelenszkij között jelentős az összhang
