Szünetek a történelemben

„Még egy darab fát a fűtőbe! – mond a finom uri ember szolgalegényéhez, és ez siet teljesíteni a parancsot. Még egy darabot a takaréktűzhelyre! a kemenczébe! – hangoztatja a háziasszony, szakácsné, a gyáros, a beteg és a meleg után sóvárgó aggastyán” – így ír M. K. erdészeti segédtanár az Erdészeti Lapok című újság havasi erdőmunkásokról szóló, 1876. áprilisi cikkében. A digitalizált erdészettörténelemmel mostantól az interneten is ismerkedhetünk.
Több szempontból is kivételesnek mondható, ha egy újság évtizedeken keresztül állandó színvonalon képes megjelenni. Az Erdészeti Lapok, illetve ahogyan annak idején nevezték, az Erdőszeti Lapok 1862 óta, tehát 147 éve szereplője a magyar sajtónak, korban csak az 1857-ben alapított és azóta mindösszesen hat főszerkesztőt elfogyasztott Orvosi Hetilap előzi meg.
Nagy fába vágta a fejszéjét a laptulajdonos Országos Erdészeti Egyesület (OEE), mely 2006-ban tűzte ki célul, hogy összegyűjti és a világhálón is elérhetővé teszi az Erdészeti Lapok minden eddigi példányát. Az eredmény több mint 115 ezer digitalizált oldal lett. Ez a világviszonylatban is jelentősnek számító mennyiség immár a legnagyobb tematikus magyar nyelvű egység az interneten. Még ha hibásan begépelve is.
Mint Pethő József, az OEE elnöke elmondta, a 11 millió forintos projekt célja az volt, hogy közkinccsé tegyék az erdészszakma nemzeti örökségét, valamint az összes, ma már alig fellelhető évfolyam elérhetővé váljon. A digitalizált anyag ugyanis forrásként szolgál erdészetszakmai és más tudománytörténeti munkákhoz is.
Az újság lapjai között fellelhető az erdő és az ember történetének egy szelete, a szakmabelieknek pedig útmutatást jelenthet, mint már annyiszor tette, vélekedik Nagy László, az Erdészeti Lapok szerkesztőbizottságának tagja. És ez fordítva is igaz, hiszen hazánk történetének minden jelentősebb eseménye befolyással volt az újság életére. A trianoni békediktátum hatásai az újságot és az Országos Erdészeti Egyesületet is érintették, hiszen az ország elveszítette erdőinek 84 százalékát. Ezt követően természetesen kevesebb lett a hír, az anyag a szaklapban is. A második világháborút követően az államosítás alakította át jelentősen a magyarországi erdészetet. Egy csapásra egyetlen nagy erdőbirtok jött létre az országban.
„E lap havonként, minden hó első napjaiban legalább két nyomott ívnyi terjedtségben fog megjelenni, s annak tiszta jövedelme az erdőszeti irodalom előmozdíttatására fordittatni” – olvasható az 1862-es előfizetői felhívásban. Az Erdészeti Lapokat Divald Adolf és Wagner Károly indította el Selmecbányán. A folyóirat kiadásának célja a magyar nyelvű erdészeti szakirodalom megteremtése, a szakmai képzettség fejlesztése és az erdészeti szakemberek összefogása volt. Jelenlegi kiadóját, az Ungarischer Forstvereint 1851-ben alapították, és tizenöt évvel később nevezték át Országos Erdészeti Egyesületté. Az Osztrák–Magyar Monarchia idején rohamos fejlődésnek indult erdészettudománynak azután az OEE vált a motorjává. Az Erdészeti Lapokat 1864-ben még a Magyar Erdészegylet jelentette meg, 1866–67-ben átmenetileg Erdészeti és Gazdasági Lapok névre keresztelték, 1873-ban pedig kiadói jogát az OEE vásárolta meg. Az újság akkor Budapesten jelent meg 477 példányban. Története során történelmi okokból három kiadási szünetet élt meg. Először 1919-ben, majd 1944–45-ben, valamint 1950–52 között. Az 1952-ben ismét megjelenő lap 1990-ig Az Erdő címet viselte, és a rendszerváltoztatás évében vette vissza eredeti, történelmi nevét.
Az elmúlt két évben közel 400 millió forint gyűlt össze az adózók évi egyszázalékos felajánlásából az OEE számláján. A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium pályázatán nyertek a digitalizálásra több mint hétmillió forintot, az összeg hiányzó másik felét pedig magánszemélyek, támogatók és az egyesület adta össze. Digitalizálni fogják a folyamatosan megjelenő példányokat is. Ez azért is fontos előrelépés, mert ma a négyezer példányban megjelenő Erdészeti Lapok csak az előfizetőkhöz jut el.
– A standokon nem versenyképes az újság, ezzel mi is tisztában vagyunk – mondja Pethő József. – Ennek ellenére sokszor felvetődött már, hogy nyitni kellene a laikus közönség felé, ám 15 milliós éves keretünk erre sajnos nem lenne elég.
Az immár a világhálón is olvasható lap most efelé tette meg az első fontos lépést.