Összbírói tanácskozások sorozata kezdődik az elkövetkező napokban országszerte. Hétfőig pályázhatják meg az érdeklődök a Fővárosi Bíróság elnöki tisztségét és jelentkezhetnek a Fővárosi Ítélőtábla vezetői posztjára. Szakmai körökből úgy tudjuk, mindkét fórumon újráznak a jelenlegi vezetők: Gatter László és Lukács Zsuzsanna. Pozíciójukról még a mostani összetételű Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) dönt. Előtte, szeptember 28-án összbírói értekezlet lesz Budapesten.
Szeptember 30-án tanácskozni fog a Legfelsőbb Bíróság (LB) teljes ülése is. A bírák az elnökhelyettesi tisztségre jelentkező Erményi Lajos és Kónya István terveit véleményezik. A június 22-én főbírónak megválasztott Baka András még a nyári szünet előtt kiírta a pályázatot az elnökhelyettesi posztra. Erményi, az LB főtitkára és Kónya, a büntetőkollégium vezetője értesülésünk szerint hozzájárult, hogy a bírák megvitassák elképzeléseiket. A harmadik aspiráns, Cserni János, a Fővárosi Bíróság tanácselnöke viszont nem kíván módot adni rá, hogy az LB munkatársai kifejtsék álláspontjukat. Cserni lapunknak elmondta: valóban megpályázta az LB elnökhelyettesi tisztségét. Úgy gondolja azonban, hogy mivel a jogszabály szerint csak az Országos Igazságszolgáltatási Tanácsnak van véleményezési joga, a bírák ne véleményezzenek.
Szakmai körökben vélelmezik, hogy a polgári jogász Erményinek az LB-n több támogatója lesz, hiszen a polgári kollégium létszáma a legmagasabb ezen a fórumon. A büntetőbíró Kónyát viszont országszerte számosan javasolják. Az elnökhelyettest az OIT állásfoglalása után a köztársasági elnök nevezi ki.
Október 5-re Baka András összehívta azt a hetven elektort, akiket április 1-je és augusztus 8-a között választott meg az LB, az öt ítélőtábla, a 19 megyei bíróság és a Fővárosi Bíróság. A hetven küldött voksol a december 8-án leköszönő OIT kilenc bíró tagjáról. A hat éve hivatalban lévő testület megújítása nem lesz egyszerű feladat. A kritikák nyomán Baka azt szeretné, ha az eddiginél kevesebb megyei bíró és főként bírósági elnök kerülne be a testületbe. A háttérben az lehet, hogy a Lomnici Zoltán volt elnökkel éveken át együttműködő régi szakemberek lehetőleg ne kapjanak helyet a testületben. Baka András – egy szeptember 10-i sajtótájékoztatón elhangzott közlés szerint – azt látná helyesnek, ha a kisebb bíróságokról, beosztott bírák is helyet kapnának decembertől az OIT-ban. A testület elnöki tisztségét is betöltő főbíró csökkenteni kívánja a főváros súlyát is. Megfogalmazása szerint a bíróságok igazgatása nem attól függ, hogy az egyes bíróságokról hányan képviseltetik magukat az OIT-ban, hanem attól, hogy milyen a munka szakmai színvonala. A főváros ugyanakkor nehéz helyzetben van, itt tárgyalják, intézik a legbonyolultabb gazdasági ügyeket és bűnpereket.
Ezért szerencse, hogy Magyar Péter nincs döntéshozó pozícióban + videó
