(jó-e a csicskának )

Én nem tudom, eljöhet-e az az idő, amikor a rabszolgatartás legálissá és megszokottá válik Magyarországon, vagy előbb a múltba való visszafordulás rendje szerint szükség lesz a zsellérség, a jobbágyság, továbbá az úrbéri terhek visszaállítására.
Hogy miért forognak a fejemben ilyen hülyének látszó gondolatok? Rövidesen elárulom. Vagy már tudják is? Önök is olvasták, hogy némely helyeken divatos a „csicskatartás” Magyarországon? Azt is, hogy esetlegesen adnak és vesznek hajléktalanokat, akik gazdájuknak kosztért és kvártélyért dolgoznak, s fogvatartásukat szinte élvezik? Hogy akad köztük olyan is, aki nyakában láncot viselt? Kérdezem én, ez olyan nagy durranás? Nem lehet, hogy éppen ez az útja a jövőnek? Hiszen Amerika gazdagságát is – állítólag – egyrészt a rabszolgamunka alapozta meg. Persze elképzelhető, hogy a csicskatartás nem eurokompatibilis, mint mondjuk a szemkilövetés, ami ellen az EU oly határozottan (nem) tiltakozott.
Állítólag a fedél nélküliek kifejezetten szeretnek csicskázni. Szinte örülnek, hogy van „gazdájuk”. Biztonságban érzik magukat. Lehet persze, hogy a multik eközben irigykednek. Ugyanis a jó multi fő vágya az olcsó munkaerő. A csicskánál valószínűleg nincs olcsóbb. Családjukat, ha volt, rég elfeledték. Nyugdíjjárulékot sem kell utánuk fizetni, sőt ha van netán nyugdíjuk, azt a „gazda” nyugodtan zsebre teszi, hiszen létfenntartásukról ő gondoskodik. A szociális segély is több a semminél. A jó gazda arra is bízvást igényt tart. Hiszen a „fedél”, akár istállóról, akár tyúkólról van szó, sokba kerül. Ilyenkor mindig eszembe jut szegény jó Medgyessy Gyurcsány által kitúrt miniszterelnökünk, aki 2002-ben közölte, hogy kormányzati ciklusa végén minden hajléktalannak fedél lesz a feje fölött. Eme ígérete nem vált valóra. De azokkal az ígéretekkel, amelyeket betartott, sikerült elindítania az országot a lejtőn, Gyurcsány – akár egy jó raliversenyző – csak gyorsított. Ki tudja, hol és mikor állunk meg.
Közben sokak erkölcsi érzéke is deformálódott. S lám a józan, az MSZP-hez közel álló erkölcsi ítélet szerint, habár a csicskáztatás nem éppen törvényes dolog, de hasznos, mivel ha a csicskákat nem tartaná el a gazdájuk, azok hajléktalanok lennének. Ezt nem is érdemes vitatni, ez így igaz. Dogi János, az Országos Cigány Önkormányzat szocialista vonzalmú tagja akkor is a fején találja a szöget, amikor kijelenti, hogy az önkormányzatok (a csicskáztatás intézménye nélkül) nem tudnák megoldani a szociális problémákat, a „gazda” tulajdonképpen jót tesz tehát, és a közösség érdekében cselekszik. A csicska ételt, italt és fedelet kap, s szinte a családhoz tartozónak érzi magát. Ezt a vélekedést erősíti meg a Békés megyei főrendőr is, amikor azt mondja, hogy a csicskaként foglalkoztatottak döntő hányada nem érzi fogvatartottnak magát. Nem kell nekik a szabadság, legtöbbjük, ha „erőszakkal” kiszabadítják, amint teheti, siet vissza a gazdájához. A főkapitány hozzáteszi: ez nem rendőrségi, inkább megélhetési, szociális kérdés.
Mennyire igaz. És mennyire szörnyű, hogy ezt érvként és tényként elfogadjuk. Itt tartunk tehát. Rábízzuk a „gazdákra” a dolgot. Itt tart a posztkommunista újkapitalisták által irányított és formált magyar társadalom. Nemde, a hajdani rabszolgatartó amerikai délen is sok olyan rabszolga volt, aki nem érezte rabnak magát, és úgy ragaszkodott gazdája családjához, mintha az a sajátja volna. Aztán jöttek a jenkik, a maguk felszabadító ötleteivel. Nálunk vajon kik a jenkik jelenleg?
Még talán emlékszünk arra, hogy a kommunista elődök lágerbe hurcolták az ellenkező „zsíros parasztokat”, akiknek volt képe bérest tartani. A béres a bér szóból ered. A csicska pedig a csicskásból, aki hajdanában-danában tisztiszolga volt. Hogy most kié Magyarországon a tiszt-ség és kié a szolga-ság, én nem tudom…