Játszma

Ebből a történetből biztosan filmet forgatnak. Valószínűleg az igazságkeresés megszállottságáról és az igazságszolgáltatás tehetetlenségéről fog szólni. Előbb azonban meg kell várni a bíróság ítéletét. Mind a kettőt. Ugyanis nemcsak az évtizedekkel ezelőtt elkövetett borzalmas bűnért kell felelnie az elkövetőnek, hanem a másik fél is per elé néz, aki közreműködésével hozzájárult ahhoz, hogy a gyilkos végre bírái elé állhasson.

Fejkasztrálás
Franciaországban még az év vége előtt törvényt hoznak a visszaeső szexuális bűnözők kémiai kasztrálásáról, ha az elítélt ezt kéri. A múlt hónapban egy visszaeső pedofil gyilkos levélben fizikai kasztrálását kérelmezte a francia köztársasági elnöktől. Nem ritka ez a rendelkezés Európában, hiszen a közelmúltban Lengyelországban a parlament és a szenátus is megszavazta az erről szóló törvényt. Fizikai kasztrálás is létezik olyan országokban, mint Svájc, Kanada vagy Csehország, igaz, minden esetben az elítélt kérelmezésére, amelyről bíróság dönt. Svájcban például nem kell büntetett előéletűnek lenni ahhoz, hogy valaki kérje a kasztráltatását. Pár éve egy 63 éves férfi kapott engedélyt erre, szerinte ezzel megmentették életét, mert alantas vágyak gyötörték.
Mi a különbség az egyszerű sebészi beavatkozás következtében létrejövő fizikai és a gyógyszeres, vagyis kémiai kasztrálás között? Az első a herék eltávolításával visszafordíthatatlan változtatás, míg a második esetben a folyamat újabb gyógyszeres kezeléssel visszafordítható. A kutatások szerint a fizikailag sterilizáltak közül egyes férfiaknak lehet erekciójuk, és így képesek a nemi életre. A kémiai szerrel kezelteknek viszont olyan alacsonyra csökkentették a libidójukat, hogy erre képtelenek. Egyes tudósok szerint a kémiai kasztrálás „hormonális halálos ítéletnek” tekinthető, amilyet eddig csak a nácik hajtottak végre.
Franciaországban jelenleg a gyógyszeres kasztrálást vitatja meg a parlament, Nicolas Sarkozy elnök is támogatja, hogy a legsúlyosabb esetekben a visszaesést megakadályozandó alkalmazzák a kémiai kezelést. A szélsőségesnek nevezett Nemzeti Front a „fejkasztrálást” tartja megfelelő megoldásnak, nyilván a guillotine-ra gondol. A szexuális bűnözők esetében szerinte vissza kell állítani a halálbüntetést.

Higgyék el, nem a bosszú vezérelt – nyilatkozta André Bamberski tette végrehajtása után a francia sajtónak. – Az elmúlt 27 évben sokan jelentkeztek, akik pár tízezer euróért eltették volna láb alól a tettest, de nem kértem belőlük. Ők nem értették meg, hogy én csak Kalinkának akarok igazságot szolgáltatni.
Régi történet ez, ha nincs az áldozat apjának kitartó igazságkeresése, már a múlt gyógyító ködébe veszett volna az ügy. A most 72 esztendős, ezüstősz Bamberski nem adta föl: beadványok, levelek százaival, kisebb tüntetésekkel, az interneten baráti társaság szervezésével ébren tartotta az olykor lankadó igazságszolgáltatást. Végül, ha az olyannyira tisztelt Iustitia nem tudta elérni, hogy az elkövető Franciaországban feleljen tetteiért, ő magára vállalta ezt a feladatot is, és helybe szállította a tettest.
De kezdjük az elején a történetet, amelynek két földrész számos országa ad helyszínt. A Bamberski név nem hangzik franciásan: André 1937-ben az észak-franciaországi Valenciennes-ben lengyel bevándorló bányász gyermekeként született. Az 1940-es német megszálláskor lány ikertestvérével visszatelepítették őket Lengyelországba. A háború után, 1946-ban tért vissza Franciaországba. Bevándorló gyermekeként tanulmányait osztályelsőként végezte, könyvelőként szerzett diplomát, amelyet később nemzetközi jogban és nemzetközi pénzügyekben való szakképesítéssel is kiegészített.
Algériában töltötte sorkatonai szolgálatát, s amikor a franciák feladták a gyarmatot, a szomszédos Marokkóban próbált szerencsét, ahol végül is tizenkét évig maradt. Itt ismerte meg feleségét, Daniele-t. André Casablancában 850 főt foglalkoztató vállalatot vezetett, mindenük megvolt a boldog élethez. 1967-ben született meg Kalinka, aki a lengyelországi erdőkben nyíló virágról kapta nevét. A férfi sokat dolgozott, gyakran csak hét végén látta a családját. Daniele ismeretséget kötött Dieter Krombach német orvossal, aki hazája konzulátusán dolgozott. Viharos szerelem alakult ki köztük, olyannyira, hogy André beleegyezett a válásba, ha a két gyereket ő nevelheti.
André a Toulouse-hoz közel fekvő Pechebusque faluban telepedett le. 1980-ban a szülők megegyezése szerint a két gyermek anyjához költözött Németországba, a bajorországi Lindauba, ahol Daniele férjével, Krombachhal élt, aki ismert kardiológus lett. A kamaszkorú Kalinka rosszul érezte magát német iskolájában, és megegyezett anyjával, hogy visszaköltözik apjához Pechebusque-ba.
André türelmetlenül várta lánya érkezését, ám ehelyett értesítést kapott: Kalinka meghalt. Valami rosszullétről beszéltek neki, ami miatt a mostohaapja, Krombach injekciót adott be neki intravénásan, ezt követően rövid idő után meghalt a lánya a lindaui házban. Mindenféle zavaros ügyre hivatkoztak a német orvosi jelentések, hogy miért kellett neki beadni az injekciót, előbb napszúrásra, majd egy autóbaleset késleltetett hatására. A német igazságszolgáltatás úgy zárta le az aktát, hogy Krombachnak telefonon tettek fel néhány kérdést.
Érthető, hogy André Bamberskinek gyanús lett az ügy: miért nem vizsgálták meg, milyen gyógyszert adott be lányának Krombach, a német kórboncnok miért távolította el a lánya nemi szervét? Elérte a falujában eltemetett lánya kihantolását. Az új vizsgálat megállapította: percekkel azt követően halt meg, hogy mostohaapja beadta neki az injekciót. A holttesten ütések nyomait fedezték fel, ezenkívül ondómaradványokat. 1984-ben az apa feljelentést tett Krombach ellen. Több mint tíz évvel ezután megszületett a párizsi bíróság ítélete: Dieter Krombachot – távollétében – 15 év börtönre ítélték „nem előre kitervelten okozott halálért”.
Bamberski elérte, amit akart. Látszólag. Ugyanis Franciaország hiába adta ki az ítélet után a nemzetközi körözést, az elítélt, mintha mi sem történt volna, élte tovább életét Németországban. A német hatóságok arra hivatkoztak, hogy ejtették az ügyet az orvos ellen, tehát szerintük nem bűnös, így nincs helye semmiféle kiadatási kérelemnek. Még az sem zavarta a német illetékeseket, hogy Krombachot – a Kalinkáéhoz hasonló ügyben – 1997-ben elítélték egy 16 éves lány elkábításáért és megerőszakolásáért. Két évet kapott – felfüggesztve! Ezt követően pedig 28 hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélték, mert engedély nélkül praktizált.
Ki ez a 74 éves Dieter Krombach, aki most már a virágzó francia–német kapcsolatok egyre nagyobb akadálya? Ki ez az ember, akit ennyire védenek a német hatóságok? Vajon a német nagykövet hány esetben fordult – természetesen titokban – az ítélethozatal előtt a francia bíróhoz, hogy ejtse az orvos ellen folyó ügyet? Kik lehetnek németországi támogatói, hogy ilyen nevetséges ítéletet kapott nemi erőszakért? Talán megtudunk valamit Krombach kilétéről is, ugyanis a Kalinka-ügyet Párizsban – valószínűleg jövőre – újratárgyalják, mivel ha a vádlott előkerül, Franciaországban ez a hivatalos ügymenet.
És lesz még egy tárgyalás: ez a mélyen katolikus hívő André Bamberskié, akit „emberrablásban és bántalmazásban való bűnrészességgel” vádolnak. Akár tíz évet is kaphat. Az eltelt 27 esztendőben Bamberski nem hagyta, hogy az igazságszolgáltatás elengedje az ügyét. Amikor úgy látszott, hogy most már végleg feladják, a saját kezébe vette a végrehajtást. A francia lapoknak adott nyilatkozataiban elmondja, hányszor becsapták úgynevezett magán-„fejvadászok”, akik azt ígérték, hogy áthozzák Franciaországba Krombachot.
A francia férfi követte a német orvost, aki 1995 óta hétszer változtatott lakhelyet. Évente háromszor-négyszer utazott Németországba, ahol fotókat készített Krombach új tartózkodási helyéről, nemegyszer magánnyomozókat bízott meg figyeltetésével. Aztán az idén nyáron egy osztrák üdülőben odament hozzá egy rossz angolsággal beszélő férfi, aki elmondta: olvasta Kalinka történetét, és pusztán szívességből „leszállítja” Krombachot, ahova akarja.
Rövid, talán negyedórás beszélgetés volt. Mint Bamberski októberben elmondta: végigfutott az agyán, hogy mindketten – mármint ő és Krombach – a hetvenes éveiket tapossák, mi lesz, ha egyikük meghal. Cselekedni kell, így rábólintott az ajánlatra. Azóta kiderült, hogy az a három férfi, aki október 18-án éjjel Krombachot a határ francia oldalán fekvő mulhouse-i bíróság közelébe szállította, koszovói albán volt, s ők ingyen fölöttébb ritkán tesznek ilyen szívességet. Az egyiket el is fogták Ausztriában.
Bamberski vállalja a felelősséget, amely rá hárul a „passzív” emberrablásban, de jobb megoldást nem tudott kitalálni, hogy francia földre „szállítsa” Krombachot. Tizennégy évi nemzetközi körözés csak arra volt jó, hogy az igazságügyi szervek tehetetlenségét példázza. Ráadásul 2001-ben az Emberi Jogok Európai Bírósága elítélte az ügyben hozott párizsi döntést, mondván, a francia bíróság nem adott lehetőséget a védekezésre Krombachnak, aki meg sem jelent a tárgyaláson.
Koránt sincs itt az ideje annak, hogy a jelenleg lakhelyelhagyási tilalom alatt álló Bamberski maradéktalanul örüljön. Egy szakaszt teljesített, de a táv még nagyon hosszú. Ugyanis lehet, hogy a francia sajtó egy része által hősnek kikiáltott férfit elítélik, míg Krombach szabadon távozhat cellájából, aminek érdekében már megindult az ügyvédek hadjárata. Korántsem biztos a filmbeli happy end, a történet tartogathat még váratlan meglepetéseket. Igaza volt Bamberskinek: lépni kellett, ha ezt a játszmát még életükben le akarják játszani.
Mielőtt kinevezik a közös minisztert, akinek feladata a francia–német együttműködés erősítése lesz, talán Párizsnak és Berlinnek nem ártana áttekinteni és kivizsgáltatni a különböző ügyeket, hátha rábukkannak még hasonlókra, hogy az igazságszolgáltatást ne kelljen saját kezükbe venniük az állampolgároknak.