Megyaszó református temploma

Dacára annak, hogy Megyaszó régóta a népes és neves zempléni települések közé tartozik, a XX. században úgyszólván kiesett a köztudatból. Ennek legfőbb oka, hogy a Miskolc és Kassa közötti 3-as számú főútvonal felől – nem lévén közelebbi híd a Hernádon – csak Gesztelyről vagy Szerencsről érhető el. Ezért csupán az vállalkozik a mindkét irányból 16 kilométeres egyszeri útra, akinek elintéznivalója van Megyaszón, a Hegyalját és Abaújt felkereső turisták elkerülik a települést, tehát a közútkezelő hatóság nem költ pénzt e gyér forgalmú út javítására. Emlékezzünk meg legalább mi az ördögi körbe került, egykor szép napokat megélt nagy múltú településről. A rejtőzködő létnek is megvan a maga szépsége.
A csaknem háromezer lakosú település neve az 1219. évi Váradi regestrumban szerepel első ízben; a Medueozu névalak meggyfával (erdővel, gyümölccsel) és egy időszakosan kiszáradó vízfolyással jellemezhető helyet jelöl. A hagyomány szerint már Szent István királysága idején megépült a falu első temploma, amelyet a tatárok elpusztítottak. Az 1200-as évek második felében újjáépült, Boldogságos Szűz tiszteletére felszentelt egyházat a XIV. században a gótika jegyében megnagyobbították és kőfallal vették körül. Később több ízben renoválták. Fő látnivalója a nagyszerű Fadrusz János (1858–1903) két szobra: Jézus a kereszten és a fájdalmas Szűzanya.
Kőből épült erődfal övezi a reformátusok dombtetőn álló egyházát is. A tekintélyes épület annak a – szintén XIV. századi – templomnak az utódja, amelyiket vélhetően Czudar Péter alapított. Nagy Lajos király 1352-ben adományozta Megyaszót az ónodi Czudaroknak, a család a kései magyar középkor egyik vezető főúri nemzetségévé emelkedett. Abaúj, Borsod felől hamar kezdett hódítani a reformáció, 1534-ben már a protestánsok használták a templomot. Egy török–tatár horda 1599-ben elpusztította a települést a reformátusok egyházával együtt. 1606-ban Bocskai fejedelem hajdúi telepedtek le a Hernád és a Sajó mentén, egyik szabadalmas helységük Megyaszó volt. 1615-re elkészült az új templom: a romos gótikus épületet alapjaitól kezdve újjáépítették jóval nagyobb méretben, de a félnyolcszög-záródású szentély meghagyásával. 1645-ben katonaság kísérte ferences szerzetesek támadták meg a gyülekezetet. Hogy elfoglalják, ostrom alá vették a falut és templomát, előzőleg megüzenve, hogy egyetlen férfi se merjen ellenszegülni nekik. Erre a megyaszói asszonyok ragadtak fegyvert, mindenféle konyhai szúró-vágó eszközt, botot, követ, s pár órai harc árán kiverték a támadókat a községből.
A nyugati homlokzat előtt álló 38 méter magas torony 1704-ben épült, felmászva emeleti szintjeire azonban megfigyelhetők középkori részletei is. Kilenc évvel később földrengés rázta meg az épületet; az 1734–35. évi renoválás alkalmával száz festett táblából készült famenynyezetet kapott a templom; 1848-ban új toronyóra vásárlását, 1856-ban új toronysisak készítését jegyezték be az egyház krónikáskönyvébe. 1873-ban újrazsindelyezték a tetőt, végül 1902-ben széles kereszthajókkal bővítették az épületet. Az így keletkezett 21x22 méter oldalú négyszögben 1200 ülőhelyet alakítottak ki (a famennyezet megmenekült darabjait a miskolci múzeumba szállították). Ma már a legnagyobb ünnepeken sincsenek sokan a templomban, a település lélekszáma azonban – ritka kivételként – pár száz fővel nőtt az utóbbi három évtizedben a Megyaszón népes kisebbséget alkotó cigányoknak tulajdoníthatóan.