Magdi néni az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) utolsó lakója. Másfél szobás garzonját Völgy utcai szolgálati lakásáért kapta, de hamarosan innen is mennie kell, a tavaszt talán még megvárhatja. A nyolcvanéves aszszony nem fél egyedül a hatalmas terület közepén, pedig fián és a néha rá-ránéző biztonsági őrökön kívül nem jár erre senki, legföljebb vaddisznók. Azoknak is csak a nyomait látni néha.
Vendégeket nem egykönnyen fogadhatna, a felszámolt kórházkomplexum parkjába ugyanis csak a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV Zrt.) külön engedélyével lehet belépni, azt meg nehezen adják meg. Az épületeket lezárták, azokba nem lehet bejutni, csak a törött ablakokon keresztül kukucskálhatunk. A látvány elkeserítő. Nagy Zoltán, az OPNI utolsó főigazgatója szerint a bezárás óta eltelt három esztendőben harmincévnyit amortizálódott minden.
A főépület bal szárnyának tetején lévő óra fél egykor állt meg. Hogy éjszaka volt vagy nappal, nem tudni. Senki sem javítja meg, de nincs is kinek mutatnia az időt. Esetleg az őröknek, de ők meg egymáséhoz igazítják az órájukat. Szinte szüntelen róják köreiket, bent a széles folyosókon és kint a parkban. Meghatározott időben és helyeken – ahogy ők mondják – „csekkolniuk kell”, vagyis meg kell nyomniuk egy gombot az ellenőrző készülékeken, így bizonyítva, hogy a hideg téli éjszakákon is elhagyják a fűtött őrházat.
Már alig működik a közvilágítás, éjszaka éppen csak pislákol néhány kültéri lámpa. Úgyhogy az ősfák és az omladozó, sötét épületek között járőrözni igencsak félelmetes. Még szerencse, hogy van kutya. „Itt öltem. Nézz hátra!” – olvasható az inkább ijesztő, mint valóságos tartalmú felirat az egykori proszektúra közelében a falon, megannyi más, főleg obszcén firka között. Belátni a kis épületbe, a boncasztal még a helyén áll, de minden mást kipakoltak. Még a nyáron is olyan furcsa bűz terjengett itt, mondja kísérőnk, az egyik biztonsági őr, maga sem értve, mi rohadhatott két-három év múltán is.
Az épületeket tehát kipakolták, 2007 decemberében lakat került rájuk, a tárgyak egy részét pedig a helyszínen elárverezték. Az MNV Zrt. sajtóosztályán megtudjuk, az ingóságok, vagyis a bútorok, műszerek, egyéb berendezési tárgyak hasznosítása az Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézet (EKI) feladata volt. Ami az árverésen nem kelt el, azt folyamatosan elszállíttatták.
Ennek némileg ellentmond, hogy az épületekbe való bejutást ugyanitt többek között azért nem engedélyezték, mert – mint levelükben fogalmaztak – „még mindig van az épületekben elszállításra váró nagy értékű orvosi műszer, illetve berendezés. Az épületek csak a teljes kiürítés, kitakarítás és fertőtlenítés után lesznek látogathatóak.”
Persze kíváncsiak lennénk, pontosan milyen látogatókra is számítanak az MNV Zrt.-nél. Azt, hogy a helyzet szégyenteljes, ők is érezhetik, hiszen mint fogalmaznak, „ebben az állapotban nem kívánjuk az épületbelsőket a nagyközönség, illetve a majdani potenciális vevők számára bemutatni”.
Amiről magunk is megbizonyosodhatunk, a mosoda épületében még bent vannak a felszerelések, és a diagnosztikai központban is a helyén maradt az MRI-gép, amely annak idején a térség járóbeteg-ellátását is szolgálta. A vagyont érő műszerből nincs elég az országban, ehhez képest ez a darab három éve kihasználatlan. Üzemeltetője, egy magántársaság alighanem peres úton vesz ezért elégtételt az államon.
Az épület kiürítése sem egészen úgy zajlott, mint ahogyan a hivatalos közlésben szerepel. Az egykori főigazgató elmondása szerint miután a lifteket leállították, a munkások az ablakon dobálták ki az ágyakat, a lezuhanó vasszerkezetek pedig kárt tettek az épületben. Valahogyan megsérült a kiemelt műemléki védelmet élvező belső kápolna tetőszerkezete is, ablakai betörtek. Az épület beázott, s félő, hogy a nem sokkal korábban restaurált falfestmények is károsodtak.
– Mintha mesterségesen akartak volna minél nagyobb kárt okozni, egyszerűen nem tudok másra gondolni – mondja Nagy Zoltán, akinek három év múltán is elszorul a szíve, amikor naponta elhajt autójával a bejárat előtt.
A tények beszédesek. Az eredetileg Országos Tébolydának, majd a terület első tulajdonosa, Göpp Lipót nyomán egy ideig Lipótmezei Elme- és Ideggyógyintézetnek nevezett intézmény 1868-ban nyitotta meg kapuit, szükségessége majd száznegyven éven keresztül, Ferenc Józseftől Kádárig mindenki számára egyértelmű volt. Aztán megérkezett Molnár Lajos, hogy több más intézménnyel együtt az OPNI-t is feláldozza a reformnak nevezett felfordulásban, s ezzel megkezdődjön a modern kori magyar egészségügy legszégyenteljesebb időszaka.
Az intézetben csaknem kilencszáz fős személyzet dolgozott, 849 ágyon történt fekvőbeteg-ellátás, ehhez járult még a járóbeteg-rendelés. Számos kutatóközpont – neuropatológiai osztály és nemzeti prionközpont, neurogenetikai labor, sejtbiológiai labor – mellett itt működött az Európa egyik legjobb ellátóhelyének minősített stroke-központ, ahol különlegesen felkészült személyzet és idehaza páratlan eszközpark segítette az életveszélyes állapotban bekerült betegek túlélését. Ráadásul Nagy Zoltán elmondása és a II. kerületi önkormányzat tájékoztatása szerint az intézmény gazdálkodása nem egyszerűen stabil, hanem nyereséges is volt. A bezárás oka előtt ezért is áll megdöbbenve azóta az összes érintett.
– Másfél éve nem nyilatkozom senkinek az OPNI bezárásának valódi okairól, így önöknek sem fogok – csak ennyit mondott a sajtónak 2008. június 29-én Molnár Lajos volt SZDSZ-es egészségügyi miniszter.
A korábban változtatási tilalmat elrendelő önkormányzat múlt évi utolsó testületi ülésén, december 17-én is napirendre került a Lipótmező sorsa. A kerületi képviselők az elfogadott szabályozással megerősítették, hogy az OPNI helyén (és a Budai Gyermekkórházban) a jövőben is csak gyógyító célú tevékenység folyhat. Emellett tizenötről tíz százalékra csökkentették a beépítési mértéket az övezetben.
Mindezzel elvileg a leendő új tulajdonosnak is számolnia kell. Nagy Zoltán úgy értesült, a büdzsé tervezésekor ötmilliárd forintos bevétellel kalkuláltak, ami csekély összeg a valódi értékhez képest. Az MNV Zrt.-nél és a Pénzügyminisztériumnál ezt nem erősítik meg. „Az ingatlan forgalmi értékét üzleti megfontolásból nem kívánjuk nyilvánosságra hozni” – szól a vagyonkezelő titokzatos közlése, ami legalábbis furcsa egy állami tulajdonban lévő ingatlan esetében. Annyit elárulnak, hogy az üres ingatlan fenntartási költsége havi hatmillió forint.
A volt főigazgató szerint az OPNI betegkapacitását és személyzetét részben átvevő más intézményeknél jelentős átalakításokra, beruházásokra volt szükség, végkielégítéseket, kártalanításokat kellett kifizetni, s ha mindent összeadunk, kiderül, a felszámolás költsége akár a hétmilliárd forintot is elérhette.
Ehhez képest négymilliárdból megtörténhetett volna a kórház teljes rekonstrukciója. Az épület állapota most egyre gyorsabban romlik, a vagyonkezelő a beázás megszüntetésén kívül lényegében nem végzett semmilyen állagmegóvást. Arról tájékoztat, hogy az értékesítést 2010 második felére tervezik, ám közlése szerint az ingatlan hasznosításával kapcsolatban egyelőre csak „nagyon előzetes elképzelésekről beszélhetünk”. Megítélése szerint „minden, a pályázatot megelőző információ megjelenése hátrányos lehet”, azt azonban elárulja: van érdeklődés az ingatlan iránt. Hogy kik érdeklődnek, azt legföljebb sejteni lehet, azt az értesülést mindenesetre cáfolják, hogy a területre már ajánlatot tettek közel-keleti befektetők.
Kérdés persze, hogy kormányváltás esetén megmarad-e az ingatlan eladásának szándéka. A jelenlegi ellenzék élesen bírálta az egykor az SZDSZ által levezényelt úgynevezett egészségügyi reformokat, amelyek közöl az OPNI megszüntetése volt a legnagyobb horderejű. Így mindenképpen szimbólumértékű, mit kezd majd az új vezetés az egykori kórházzal.
A bezárás óta a betegek közül többen öngyilkosok lettek, sokan az utcára kerültek, orvosok, ápolók egzisztenciája roppant meg. A környéken azt beszélik, a Hűvösvölgyi úton néha még ma is megjelennek egykori ápoltak, be akarnak jutni, keresik a doktor urakat. Jövő ilyenkor vajon kit találnak odabent?
origo.hu
5 magyar harcos a balliberális gyűlölethadjárattal szemben – évek óta büszkén állják a sarat
