Az agrárium már nem tud hova hátrálni

Néhány héttel ezelőtt Fésüs László professzor elemezte a magyar mezőgazdaság jelen állapotának „kórtani” helyzetét. Írása tiszta, világos volt, és természetesen nem nélkülözte az érzelmeket sem. Aki ezt hosszú ideig műveli, érzelmileg elkötelezetté válik. Magam is így vagyok. De biztos vagyok abban, hogy amiről írok, nem pusztán az én érzésem és véleményem, hanem a szakma iránt elkötelezett emberek többségéé.
Az agrárágazatban sem lehet már halogatni a hatékony intézkedéseket. Törekvések voltak, még mostanában is, de nincsenek rendszerbe foglalva, nem valósultak meg. Furcsa kimondani a rendszerváltás után két évtizeddel, de hazánk megvalósítható mezőgazdasági koncepciója a mai napig hiányzik, helyesebben fiókban maradt. Nem vált az országos gazdaságpolitika részévé, holott elismert szakemberek készítették. Mezőgazdaságunk azért működik még valamennyire, mert fanatikusok dolgoznak benne: a kistermelőktől akár magas rangú állami tisztviselőkig. Csak éppen a helyes és járható utat nem jelölte ki senki. Megyünk érzésből és tudásból, egyéni kezdeményezések, spontán összefogások alapján. Vajon miért nem vállalta el eddig egyetlen kormány sem: mezőgazdaságunk a magyar felemelkedés záloga, a magyar gazdaság fejlődésének egyik, ha nem a legfontosabb kulcsa. Sokan úgy véljük, itt az utolsó pillanat. Nem lehet újabb baklövést elkövetni, mivel a mezőgazdaságban és a benne/vele dolgozó emberekben nincs több tartalék.
Sok helyen elhangzott, mégis ismételni kell: állattenyésztésünk régóta várt térnyerése egyáltalán nem valósult meg az utóbbi években. Az uniós támogatási lehetőségek és a hatéves tagországi tapasztalataink ellenére, a szükséges rendeletek még mindig késve, esetenként egyáltalán nem készülnek el, vagy nem jelennek meg. Az agrárigazgatás intézményrendszere akadozik, s finoman szólva sem nevezhető ügyfélbarátnak. De most mégsem ezzel kellene foglalkoznunk, hanem hogy a jelen realitásai alapján elvégezzük a kármentést. Ennek érdekében állítsuk hadrendbe azokat a szakmai szervezeteket, szakembereket, akik a hátukon viszik a szektort! A teljesség igénye nélkül idetartoznak a különböző állattenyésztő szervezetek, az őket összefogó Magyar Állattenyésztők Szövetsége, sok kiváló szakember a szakigazgatásból, az agrárminisztériumból. Óriási hiba lenne az általuk képviselt tengernyi munkát, komparatív előnyt figyelmen kívül hagyni, vagy egy kalap alá vonni őket a felkészületlen, de a fékezésben igen eredményes szakemberutánzatokkal.
Az egyik legnagyobb problémát változatlanul abban látom, hogy a kormányzat nem tekinti kiemelt feladatának az agrárium fejlesztését. A vidékfejlesztést sem, bár arról már érkeznek hírek, miszerint hangsúlyt fog kapni. Ne essünk bele az összeurópai hibába, hogy a mezőgazdaság csupán a kultúrtáj megőrzését, vidéki turizmust, vidékpolitikát jelent. Ezek is fontosak, de az egésznek a gerince a termelés. A versenyképes termelés, legyen szó helyben vagy távoli piacokra történő értékesítésről! Esetünkben ez nem a mennyiséget, hanem a kiváló és egyedi minőséget jelenti. Nem elsősorban a brazil csirkével, a dán sertéssel, az argentin marhahússal vagy az új-zélandi báránnyal kell versenyeznünk. Nem hiszem, hogy tudunk olyan olcsón, olyan sok húst vagy vágóállatot előállítani, mint a világpiacon meghatározó szerepet játszó dél-amerikai országok, vagy hogy sikerül valaha is a dánokhoz hasonlóan egyetlen termelési és értékesítési szövetkezetbe összefogni a magyar sertéstartókat. Ehhez túlságosan individualisták vagyunk. Viszont különleges genetikai értékeink vannak, amit az egész világon elismernek, amivel Európában egyedüliek vagyunk. A nagyközönség már hallott a mangalicáról, szerencsére sokfelé látjuk a magyar szürkemarhát. Sok ősi és újabb fajtánk van, amelyek nagyszerű élelmiszer-alapanyagot szolgáltatnak vagy szolgáltatnának. A mangalica mellett megtalálható a magyar nagy fehér és magyar lapály sertés. A magyar sárga és kendermagos tyúk mellett ott a Bábolna híres Tetra SL hibrid csirkéje. Ehhez képest, a hipermarketek „farmtermék” polcain francia háztáji csirkét látunk. Lidérces álomba illik, amelyet nem szabad elfogadni, és nemcsak magyar virtusból, hanem jól felfogott üzleti érdekből. Drága termékek ezek, miközben nálunk az arany a földön hever. Nem egyszerű lehajolni érte, a magyar állattenyésztés minden ízülete sajog. Segítség kell hozzá, első lépésként ki kell mondani, hogy itt van keresnivalónk! Majd következetesen, kitartóan végig kell menni az úton. Meg tudtuk tenni a pálinkával, megszületett a hungaricumtörvény. Számtalan termékünk van, ahol siker kecsegtet, viszont a tevékenységet össze kell hangolni, az agrár PR-nak unalomig kell ismételgetni, a támogatásokat ide kell összpontosítani. Egy barátom szokta mondani: „Az a baj, hogy nincs rend.” Valóban, az ígéretes próbálkozásokat izolálja az erőteljes központi akarat hiánya, a perspektivikus államigazgatási törekvéseket simán homokra viszi, végletekig lassítja az apparátus néhány értetlen vagy gáncsoskodó tagja. Nem merülhetne fel ilyesmi, ha a mértékadó szakmai és tenyésztőszervezetek javaslataiból kiindulva felülről jönne a termelők irányába az egyértelmű, félremagyarázhatatlan elvi, anyagi támogatás, a bürokrácia felé pedig a látszattevékenységet, mellébeszélést és akadékoskodást nem tűrő nyomás.
A következetes, határozott, hiteles és átlátható kormányzati magatartást és támogatást látva a gazdálkodók hamarabb, többen és sokkal nagyobb elszántsággal tudnának a helyes útra lépni. A mezőgazdaság valós szereplői mind hosszú távon gondolkodnak, így a hosszabb és hiteles jövőképet keresik. Azt is tudják, hogy a kiváló minőségű alapanyagot, terméket is csak korszerű módszerekkel lehet előállítani. Mindenkinek fejleszteni kell, a nyereséges biogazda ugyanúgy igényt tart a saját rendszerében az innovációra, mint az iparszerű eszközökkel dolgozó kollégája. Mindkét út lehet jó, megtalálja a piacot, de a termék minősége kiváló legyen! Az állattenyésztésben már ma is igaz: aki a támogatásokban látja a tevékenység hasznát, biztosan elbukik. A támogatás legfeljebb ideig-óráig segít és elsősorban a fejlesztéseket kell belőle megoldani. A mezőgazdaság, az állattenyésztés is gazdaság, a szereplőknek ki kell verekedniük a megfelelő piaci helyzetüket! Amihez nélkülözhetetlen a szakmai és tenyésztőszervezetek javaslatait értő és megértő kormányzat és a jó szerkezetben, arányban nyújtott elvi, anyagi támogatás. Tőlünk néhány kilométerrel nyugatra így teszik – az eredmény náluk nem marad el.
Mindenki nagyon várja a változásokat a magyar állattenyésztésben is, egyszersmind nem kevés izgalommal. A változások előkészítését, a sarokpontok kijelölését szakemberekre kell bízni, szavukat meg kell hallgatni, javaslataikat hatékony rendszerben érvényesíteni kell.
Az agrárium résztvevőinek már nincs hova hátrálniuk. Senki ne vegye rossz néven, de úgy tűnik, ez az ügy csak nekünk fontos. Pedig egész hazánkat érinti: hiszen ha végképp tönkremegy a magyar mezőgazdaság, azt az egész magyar gazdaság, s végső soron a nemzet sínyli meg. A vas és acél országát már kipróbáltuk, nem jött be.

A szerző egyetemi magántanár