Csupa szia és köszönöm

„Halihó, király magyarjaim! Tudom, hogy van egy óriási akcentusom bocsi!” – olvasható Ausztrál Tom, alias Tom Champion blogján. A Sydneyben élő 22 éves fiú kevesebb mint két éve önszorgalomból, autodidakta módon tanulja a nyelvünket Ausztráliában. Magyarul készített angol nyelvleckéinek egyre nagyobb sikerük van a világhálón, tehát ismét bebizonyosodott, hogy nagyra becsüljük, ha értékelik a kultúránkat. Hisszük, hogy a nyelvünk szép, de ki gondolta volna, hogy művelése a világ másik felén menő is lehet.

A legkisebb bajnok
Tom Champion négy fiútestvér közül a legfiatalabb. Édesapja az ausztráliai kormánynak dolgozik, édesanyja elismert gyermekkönyvíró és illusztrátor volt. A családban nem példa nélküli a művészi véna, anyai ágon mindkét nagyszülő meghatározó szerepet játszott a szigetország kulturális életében: a nagymamát, Ruth Park új-zélandi születési írónőt több nemzetközi elismeréssel tüntették ki, a nagyapa, D’Arcy Niland elismert újságíró volt. Az ifjú Champion a sydneyi egyetem média szakán végezte tanulmányait, most épp három hónapos gyakornoki idejét tölti New Yorkban az ENSZ szervezeténél. Példaképének nagyszüleit tekinti, de egyelőre nem tudja, hogy a későbbiekben pontosan mivel szeretne foglalkozni.

Különböző kreatív technikákat mutat be a felvételeken arra, hogy miként lehet megtanulni a szavakat. Az „egészségedre” például elmondása szerint olyan, mint az „I can shake a tree” – meg tudok rázni egy fát –, a „köszönöm”, mint a „cousin gnome” – törpe unokatestvér –, a „jó napot”, mint a „you’re on a pot” – egy fazékon vagy – elmormolva. Ha jól emlékszem, korábban azt mondta, hogy a legnehezebb szavunk a „gyöngytyúk”. Továbbra is ez a véleménye?
– Objektíven igen, de mivel nekem már sikerült bevésnem az emlékezetembe, új kihívások vették át a helyét. Nagyon sokat szenvedek például valamennyi „dt” hangot tartalmazó szóval.
– Mióta tanul magyarul, és honnan a lelkesedése?
– Nehéz meghatározni, hogy pontosan hol is kezdődik el egy nyelvnek a megtanulása. Úgy kerültem közelebbi kapcsolatba a magyar kultúrával, hogy egy ösztöndíj révén Franciaországban élhettem egy ideig, s ezt kihasználva összevissza utaztam Európában. Nagyon megtetszett az országuk. A hangulat, az emberek, az étel. Akkor döntöttem el, hogy ha hazatérek, elkezdem tanulni a nyelvet, hogy tarthassam a kapcsolatot a magyar közösséggel. Ennek körülbelül másfél éve. Részt vettem egy háromhetes nyelvkurzuson, azóta azonban leginkább autodidakta módszerrel tanulok egy tankönyvből, amelyet még 1970-ben adtak ki. Ezért ilyen példamondatok is vannak benne: „Bátyám, szárba szökött a tengeri.”
– Rengeteg szlenget lehet hallani a felvételein. A „lángosképű” vagy a „király” jelzővel, illetve a „mit kolbászolsz ott?” kérdéssel is a tankönyvben találkozott volna?
– Nagyon figyelek arra, amikor valaki magyarul beszél hozzám, vagy ír nekem. Ez a nyelv tele van színes metaforákkal. Ha például azt hallom, hogy „ajándék lónak ne nézd a fogát”, maga a kép annyira megtetszik, hogy mi sem természetesebb, mint hogy meg akarom tanulni.
– Akad magyar a felmenői között?
– Nem, bár nagyon vegyes családból származom. Az őseim közt vannak angolok, skótok, svédek, írek, németek, magyar azonban egyáltalán nincsen.
– Beszél is ezeken a nyelveken?
– Nem, csak angolul, franciául, egy kicsit svédül és magyarul.
– A felvételeken igyekszik bemutatni, milyen szép Ausztrália, és sokat beszél arról, mennyire fesztelenek a helybeliek. Büszke hazafinak tekinti magát?
– Ez egyértelmű. Szerintem ez a kettő szinonimája az ausztrálnak. Azért is találtam ki, hogy internetes nyelvleckéket írok, mert azt tapasztaltam, hogy a magyarok nagyon kíváncsi emberek, és szerettem volna bemutatni nekik legalább egy kicsit a saját kultúrámból.
– Hogy érti, hogy kíváncsi emberek vagyunk?
– Rengeteg levelet kapok Magyarországról, és ezek megerősítik azt a benyomásomat, amelyet ottjártamkor is tapasztaltam. Nemcsak annyit írnak a szerzőik, hogy tetszik vagy nem teszik valamelyik felvétel, hanem rengeteg kérdést is feltesznek. Tudni akarják, milyen az élet Ausztráliában, illetve hogy ausztráliaiként mi a véleményem bizonyos kérdésekről. Egy srác például azt írta, hogy nagyon szeretne eljutni előbb Ausztráliába, azután Balira, majd a Fidzsi- és a Salamon-szigetekre, végül Kiribatira. Szerintem a legtöbb ember nem ismeri ilyen részletesen a Csendes-óceán szigetvilágát. Szeretem a magyarokban, hogy akarnak tanulni az őket körülvevő világról.
– Mik voltak rajongóinak eddigi legfurcsább reakciói?
– Az egyik legkellemesebb meglepetés az volt, hogy egy fickó küldött egy felvételt, amelyen magyarul énekel egy karácsonyi dalt, de idáig két házassági ajánlat is érkezett. Az egyik nyelvleckében álreklám gyanánt beleiszom egy doboz kólába. Erre valaki megírta, hogy maradjak Ausztrál Tom, és ne hagyjam, hogy áruként használjanak az óriáscégek. Nagyon tetszett, hogy ezért aggódott valaki. Ugyanakkor volt két-három kevésbé kedves megnyilvánulás is. Érdekes volt, amikor azzal vádoltak meg, hogy csak „médiahack” vagyok, és a valóságban nem tudok magyarul. Nehezemre esik elhinni, hogy ezt bárki is komolyan gondolja azok után, hogy hallotta a kiejtésemet.
– Esetleg a barátainak is megjött a kedvük a sikerei láttán, hogy kövessék a példáját?
– Mi tagadás, többeknek „elültettem a bogarat” a fülében, és most már a környezetemben mindenki csupa „szia” és „köszönöm”.