„És Demszky Gábornak is voltak elképesztő kérései ”

„Egy ügy volt, egyetlenegy, amikor pontosan tudtam, hogy hová megy a pénz. Ha akarja, nevezheti ezt az én Nokia-dobozos sztorimnak”

Ön jelenleg házi őrizetben van. Miért szánta rá magát erre a beszélgetésre?
– Olvastam a Balogh Zsolttal készült interjút a Magyar Nemzetben, és szeretnék hozzájárulni a kép tisztázásához. Szeretném érzékeltetni, hogy egy kiépült rendszer nyomására egy szakmai feladatból hogyan válhat rémregény. Emellett nagyon visszásnak érzem, hogy Demszky Gábor most tágra nyílt szemekkel csodálkozik a nyilvánosságra került ügyeket illetően, amikor a felelőssége a BKV-t tekintve teljesen egyértelmű.
– Haladjunk sorjában. Hogyan lett éppen ön a BKV első embere?
– A Nógrád Volánnál dolgoztam vezérigazgatóként, és talán jól is végeztem a munkámat. Kisebb-nagyobb sikereket értünk el, egy a sor végén kullogó céget felhoztunk a középmezőnybe. Így juthattam eszébe valakinek Budapesten, amikor találniuk kellett valakit a BKV élére.
– Ki hívta fel először?
– Hatvani Szabó János.
– S másodszor?
– Hagyó Miklós.
– Örült?
– Meseszerűnek tartottam a történetet, eleinte többször is elhárítottam a felkérést, de végül több tárgyalás, győzködés után elfogadtam.
– Milyen tárgyalások voltak ezek?
– Emlékszem, többször is megkérdeztem Hagyót, hogy mi a cél. Azt mondta, sikereket, eredményeket szeretnének felmutatni, jól működő közlekedési vállalatot kell csinálni a BKV-ból.
– Ismertették önnel a cég valós helyzetét?
– Nem volt erre idő, igaz, én azt mondtam nekik, hogy ismerem a vállalatot, mert a Nógrád Volán alvállalkozóként működtetett néhány BKV-vonalat, volt tehát, amibe beleláttam. Így utólag azt kell mondanom, valójában fogalmam sem volt az igazi állapotokról.
– 2006 decemberében szavazott önnek bizalmat a Fővárosi Közgyűlés. Emlékszik az első munkanapjára?
– Aba Botonddal találkoztunk a székházban, ő eléggé megviselt volt, megkezdtük az átadás-átvétel folyamatát. Hamar rájöttem, hogy a BKV helyzete sokkal roszszabb, mint azt bárki gondolhatta volna.
– Miért?
– Azt szokás mondani, hogy a BKV ma is egy szocialista nagyvállalat. Ez nem igaz. A BKV egy feudális nagyvállalat. Hűbérurak, vazallusok. A cég tizenkét kis BKV-ból állt, igazgatóságok voltak, saját döntési jogkörrel, és külön, párhuzamosan intéztek mindent.
– Tizenkétszer?
– Igen. Tizenkét beszerzés, tizenkét munkaügy. Ezzel együtt hosszú ideig nem tudták megmondani, hogy hányan dolgoznak a cégnél. A becslések tizenháromezertől tizenötezerig terjedtek. Nagyon nehéz volt elbocsátani bárkit is, a vezetőknek szenzációs szerződéseik voltak, és foggal-körömmel ragaszkodtak a helyükhöz. Furcsán hangzik, de vezérigazgatóként egy évig a száztizenkettedik voltam a fizetési listán. Azóta nagy botrány lett Szalainé Szilágyi Eleonóra végkielégítéséből. Az ő szerződését 2004-ben írta alá Aba Botond. A többi vezető szerződése is hasonló volt. A munkajog nem ismeri az egyoldalú szerződésmódosítást, ha nem tudtam valakit rendkívüli felmondással elbocsátani, márpedig az nagyon nehéz ügy, akkor nem volt mit tenni. Az igazgatók pedig élet-halál urai voltak. Egy mindennapos példa: ugyanazt a terméket ugyanaz a beszállító más és más áron adta el a különböző igazgatóságoknak, ráadásul nem egyszer, hanem naponta többször szállított, és mindig felszámította a szállítási költséget. Ezeket a lehetőségeket azonnal megszüntettem. Milliárdos nagyságrendű volt a megtakarítás.
*
– Mik voltak a rövid távú tervei?
– Rövid távú terveimben Demszky Gábor nagy segítséget adott, ugyanis a kinevezésem után mindenféle egyeztetés nélkül felolvasott egy sajtónyilatkozatot, ami arról szólt, hogy én az első száz napban mit tervezek tenni.
– Erről a sajtóból értesült?
– Nem, ott ültem mellette.
– Volt egyébként érdemi beszélgetés Demszky Gábor és ön között?
– Attól függ, mit ért azalatt, hogy érdemi. Szerintem nem. Demszky kijelentő módban el szokta mondani, hogy mi lesz. Ha közbevetettem valamit, azalatt is mondta, mondta a magáét, aztán letelt az idő.
– Hagyó Miklóssal könnyebb volt tárgyalni?
– Igen. Vele sokkal többször találkoztam. Nagyon érdekelték a BKV-nál elindult folyamatok.
– Hagyó Miklós önnel is üvöltözött?
– Kétségtelen, hogy Hagyónak sajátos a stílusa, tud úgy szólni vagy nézni, hogy megfagy a levegő. De tud kedves is lenni, és van humorérzéke. Jó pszichológus, tudja, hogy melyik embernél mivel lehet elérni a célt.
– Öntől nem kért tagdíjat?
– Nem.
– Önnek is üzengetett Horváth Évával?
– Előfordult, de nem volt zavaró.
– Horváth Évát ki ajánlotta önnek?
– Regőczi Miklós.
– És Regőczit?
– Hatvani Szabó János.
– Hagyónak voltak konkrét kérései?
– Nem nagyon volt erre szükség, Demszkynek és neki is megvoltak a kulcsemberei a vállalatnál. Nem Hagyó vagy Demszky tett javaslatot valamire, hanem a lobbistáik.
– Személyi javaslataik is voltak?
– Persze.
– Önt ez nem zavarta?
– Akkor és ott nem. Segítségként fogtam fel, hiszen valóban szükségem volt munkatársakra. Meg arra gondoltam, hogy voltaképpen nyugodtan végezhetem a szakmai munkát, és nyilván ennek az ára, hogy tárgyaljak ezzel a körrel.
– A lobbisták között összhang volt?
– Voltak néha feszültségek, de alapvetően mindent egyeztettek egymással. Furcsa is volt, hogy miközben Hagyó és Demszky között érzékelhetően rossz volt a viszony, addig a lobbikör végül is harmonikusan működött.
– Nincs itt ellentmondás?
– Lehet, hogy van, mégis így volt. A lobbisták mindig meg tudtak állapodni. Demszky és Hagyó között közben politikai adok-kapok ment. Átadás, bejelentés, mikor melyikük ért előbb a mikrofonhoz, hogy besöpörje a sikereket.
– És a kudarcokat?
– Azok mindig a BKV vezetőségének jutottak.
– Hogyan működött a lobbikör?
– Az általuk beterjesztett anyagokkal formailag soha nem volt probléma.
– Balogh Zsolt elmondta, hogy egy-egy ilyen protekciós közbeszerzésen hiába volt a győztes ajánlat a legkedvezőbb, utólag jöttek mindig a módosítások.
– Ez valószínűleg így volt. Én mindenesetre nem írtam alá olyan szerződést, amelyen ne szerepelt volna előttem az öszszes szükséges aláírás.
– Ez azt is jelentheti, hogy a polip karjai akár osztályvezető-helyettesi szintig lenyúltak?
– Adott esetben igen.
– Milyen gyakran ülésezett a lobbikör?
– Eleinte hetente kellett nekik beszámolnom, aztán már ritkábban. Volt egy veszekedés, én mondtam, hogy napi tizennégy óra a munkaidőm, erre már nem futja, hogy velük is egyeztessek, ha ennyire tudják, hogy mire van szükség, legyen valamelyikük a vezérigazgató. Ezután valamennyire leszoktak rólam. Ma már látom a szisztémát: nálam elérték, hogy rábólintsak egy-egy projektre, aztán az alattam lévő vezetői körrel végigpörgették.
– Mi érdekelte őket?
– Mindig az, hogy merre megyünk. Állandóan arról faggattak, hogy mi várható, milyen beruházások, beszerzések jönnek. Fel tudtak készülni, cégeket tudtak párosítani a felmerülő igényekhez.
– Előfordult, hogy ön egy felvetésükre kategorikusan nemet mondott?
– Igen. Amikor odamentem, gyorsan kiderült, hogy a BKV teljesítőképességének a határán van. Hitelt nem engedtek felvenni. Költségeket kellett csökkenteni, gyorsan és sokat. A létszámon és a beszerzésen lehetett takarékoskodni. Elrendeltem, hogy 2006-ról 2007-re minden beszállító pénzét tíz százalékkal csökkentjük. Aki vállalja, az marad, aki nem, az megy.
– Ám jöttek a lobbisták.
– Jöttek. Hogy néhány cégnél ezt nem lehet megtenni, sőt, emelni kell a nekik járó összeget, minimum húsz százalékkal. Erre nem voltam hajlandó.
– Mi történt?
– Nem emelkedett az összeg, de nem is csökkent.
– Másra nem mondott határozott nemet?
– Egyszer Demszky elküldte hozzám Gyekiczky Andrást, hogy azonnal rúgjam ki Horváth Évát.
– Mi zaklatta fel a főpolgármester urat?
– Állítása szerint egy sajtótájékoztató előtt Horváth Éva úgy helyezett el egy nagy virágot, hogy amiatt Demszky nem látszott rendesen a tévében. Az emberei kiderítették, hogy miként került oda az a virág, majd jött Gyekiczky.
– Becslése szerint egy év alatt mennyi pénz folyt ki a BKV-tól olyan szolgáltatásokért cserébe, amelyekre a cégnek nem, vagy nem annyiért volt szüksége?
– Nem tudom. Nem tudtam kiválogatni így a szerződéseket. Volt, amire rákérdeztem, hogy ez például biztosan kell-e. Mondták, hogy igen, a stratégia része, és különben is, költségvetésen belül vagyunk, ne problémázzak. Hogy aztán ezekből ki, hol, mikor, milyen formában részesedett, arról nem tudtam semmit.
– A lobbikör elégedett volt önnel?
– Nem. Mondták, hogy a BKV-nál nem tudnak úgy teljesíteni, ahogy kellene.
– Talán üzleti tervük is volt?
– Meglehet.
– Ki mondta, hogy elégedetlen önnel?
– Mesterházy Ernő.
– A saját nevében?
– Nyilvánvaló volt, hogy Demszky Gábort képviseli, ekkor is, máskor is.
– Amikor hazament egy-egy ilyen beszélgetés után, nem fogalmazódott meg önben a gondolat, hogy ezek az urak esetleg lopnak?
– Nem futottam bele olyan drasztikusan nyílt ügyekbe, mint amilyeneket Balogh Zsolt említett.
– Balogh Zsolt dátummal említett egy ügyet, amelyben egy informatikai beruházást illetően jelezte neki Hatvani Szabó János, hogy az illető cég határidőt módosít és költséget emel. Hatvani Szabó azt mondta Baloghnak, hogy ön tud erről.
– Amikor ezt olvastam, elsőre azt gondoltam, hogy ez nem igaz. De aztán próbáltam azonosítani az ügyet, elővettem a jegyzeteimet, és valóban, valamikor nyáron szóba került a lobbikör ülésén, hogy akkor mi is a helyzet ezzel a projekttel. Fogalmam sem volt, mondtam, hogy majd utánanézek. Ennyi volt.
– Nem merült fel soha a lobbikörben, hogy túl sok a kommunikációs, tanácsadói szerződés?
– Nem. A BKV egy százmilliárdos cég. Nem voltak kiugró tételek. Ha rákérdeztem egyikre-másikra, azt volt a válasz, hogy kell. Egyébként nem léptük túl a korábbi időszakok ilyen célra fordított költségkeretét.
– Ön vitt valaha korrupcióból származó pénzt politikusnak vagy bárkinek?
– Soha. Én nem voltam ilyen helyzetben.
– Semmit nem tudott arról, hogy mi mehet az ön alatt lévő vezetői szinten?
– Nem.
– A lobbikörben nem kérdezte meg, hogy a pénzek hová mennek?
– Szó sem esett részesedési pénzekről. Egy ügy volt, egyetlenegy, amikor pontosan tudtam, hogy hová megy a pénz. Ha akarja, nevezheti ezt az én Nokia-dobozos sztorimnak. A fénymásoló-állomány felméréséről szóló szerződésről van szó. A lobbikörben elhangzott, hogy meg kell oldani Aba Botond végkielégítését, mert megígérték neki, hogy emelt fővel távozhat, és valahogy majd rendezik a távozása pénzügyi részét is. Ezen a szerződésen keresztül rendezték.
– Keményen próbálom elhinni, hogy politikusoktól nem kapott konkrét kéréseket, de nem nagyon megy.
– A lobbistarendszer próbálta ezt a minimumra korlátozni, de persze voltak.
– Hagyó Miklós néha azért bejelentkezett?
– Előfordult. Hogy egyes projektek menjenek, egyes kommunikációs szerződések menjenek, amiket Horváth Éva kér, menjenek. Ilyenek voltak. És Demszky Gábornak is voltak elképesztő kérései.
– Például mi?
– Volt olyan, hogy felhívott, és megszokott kijelentő modorában közölte, hogy egy bizonyos adalékanyagot rendeljünk meg egy bizonyos cégtől.
– Mi az az adalékanyag?
– Amit bele kell önteni az üzemanyagba, és állítólag megjavul tőle a motor teljesítménye és megnő az élettartama.
– És tényleg?
– Nézze, ártani talán nem árt. Nem is árthat, mert kielemeztettük a szóban forgó adalékot, és a kilencvennyolc százaléka gázolaj volt.
– Tehát Demszky Gábor telefonon azt mondta, hogy a BKV egy konkrét cégtől rendelje meg ezt a konkrét terméket.
– Igen.
– Ez mekkora kiadást jelentett a BKVnak?
– Pár tíz millió forintot.
– Az effajta ügynöki tevékenység ön szerint beletartozik egy főpolgármester munkakörébe?
– Addig azt gondoltam, hogy nem. Úgyhogy majdnem elejtettem a telefont. De biztosított róla, hogy az adalékanyag kiváló, és erről ő személyesen is meggyőződött.
– Hívta még Demszky ilyen ügyekben?
– Egyszer például a Sawyer-Miller Group nevű marketing- vagy PR-céget ajánlotta erőteljesen a figyelmembe, azzal, hogy majd ők megoldják a BKV kommunikációs gondjait.
– Ez a Sawyer-Miller Group bonyolította Demszky kampányait.
– Igen.
– Elintézte neki?
– Ezzel nem volt sok tennivalóm. Már eleve szerződésben voltak a BKV-val, Demszky annyit mondott, hogy más területeken is foglalkoztassuk őket, és a kibővített szerződés mintegy varázsütésre napokon belül elém került, ellátva minden szükséges előzetes aláírással. De Demszky felelőssége a négyes metró ügyében a legnagyobb és a legegyértelműbb.
– Miért?
– Mert működésképtelen, dilettáns a konstrukció. Hogy nem volt egységes projektvezetés. Hogy olyan szerződések születtek, amelyekben egymással homlokegyenest ellenkező kitételek vannak. Képtelenség, hogy egy ilyen méretű beruházásban nincs fővállalkozó, nincs egy olyan szervezet, ami mindent kézben tart. Mindent szétszedtek külön szerződésekre, és ez magában hordozta a különféle alkuk lehetőségét. Demszky szerint, ha fővállalkozói rendsz