
origo.hu
Így köszöntötte Bódi Guszti Bódi Margót: „Legyünk még együtt 30 évig!”
Brown a helyes döntésről. Helyes okokból meghozott helyes döntésnek minősítette Gordon Brown brit kormányfő az iraki katonai beavatkozást a háború hátterét feltárni hivatott, általa kezdeményezett vizsgálat bizottsága előtt. Brownt, aki 2003-ban pénzügyminiszter volt, sok elesett katona hozzátartozója támadja, amiért nem adtak elég pénzt a védelmi minisztériumnak megfelelő felszerelések beszerzésére, melyek csökkenthették volna a veszteségeket. (Z. G.)
Kiábrándultság a politikai elitből, gyűlölet a megszállók ellen, ugyanakkor szilárd hit abban, hogy a választási részvétel idővel jobbra fordíthatja a dolgokat – a különböző helyszíni tudósítások így írják le az irakiak hangulatát, akik a hét végén – az amerikai invázió és Szaddám Huszein bukása óta immár másodszor – szavaznak parlamentjük összetételéről. Csütörtökön délelőtt előre hozott voksolásra került sor azok számára, akik vasárnap nem tudnak az urnákhoz járulni: így a fegyveres erők több százezer tagja, egészségügyi dolgozók, de betegek és rabok is. Tegnaptól vasárnapig szavazhat külföldön, 16 különböző országban 1,4 millió iraki emigráns is.
Odahaza összesen húszmillió szavazati joggal rendelkező állampolgár van, ők 86 különböző tömörülés 6218 jelöltje közül választhatnak képviselőket a parlament 325 mandátumába.
Annak ellenére, hogy a Bush-kabinet által eltervezett, majd az Obama-kormány által folytatott amerikai csapatkivonási menetrendet tartják, s az erőszak mértéke jelentősen csökkent Irakban az elmúlt két évben, a biztonsági helyzet távolról sem kielégítő. Kisebb, nem széles körűen támogatott frakciók rendszeresen hajtanak végre robbantásos merényleteket, gépfegyveres rajtaütéseket, emberrablásokat. Általános vélekedés Irakban, hogy azért kell visszaszorítani az erőszakot – hatósági fellépéssel, politikai konszenzussal –, mert ez előfeltétele a stabilizációnak, ami az amerikaiak minél előbbi távozásához vezet. Bár Washington hosszú távon is szándékozik több tízezer főnyi „nem harci” erőt Irakban állomásoztatni, a békésebb viszonyok erős érvet adnak az iraki politika kezébe, hogy a teljes távozást követeljék.
A várakozások szerint Nuri al-Máliki miniszterelnök Jogállam elnevezésű blokkja alighanem hatalmon maradhat, ám a választásokat kísérő erőszak, a számos potenciális koalíciós partner közötti egyeztetés miatt alighanem elhúzódik majd a kormányalakítás. Irakban, mint külső kényszer alatt létrejött demokráciában, a választási időszak tagadhatatlanul nem kedvez a gyors előrelépéseknek. Vannak, akik attól tartanak, ennek nyomán az amerikaiak akár megnyújthatják kivonulási ütemtervüket.
Így köszöntötte Bódi Guszti Bódi Margót: „Legyünk még együtt 30 évig!”
Zaharova leleplezte az ukránok titkát, szerinte Zelenszkij embere hazudott + videó
"Már napközben is ivott" - Liptai Claudia súlyos dolgot mondott Gesztesi Károly alkoholizmusáról
Fájó pontra tapintott Orbán – Verhofstadt valósággal könyörög Von der Leyenéknek, avatkozzanak be Magyarországgal szemben (VIDEÓ)
Neked is átlag feletti az IQ-d, ha meg tudod oldani ezt a szegény ember feladatát!
Már biztos: itt épül meg Magyarország következő fontos repülőtere – meglepő a helyszín, de régi tartozás
Magyar játékos verte a Roland Garros tavalyi győztesét
Erős: Elképesztően boldogok vagyunk, a többi a jövő zenéje. Otigba: A Vasas célja nem változik
Egy szempillantás alatt robbant fel egy teherautó a kertvárosban + videó
Zelenszkij beszólt Trumpnak, ennek nem lesz jó vége
Medvegyev komolyan megfenyegette Ukrajnát és nyugati szövetségeseit
Az évszázad üzlete: Cristiano Ronaldo és Lionel Messi egy csapatban folytathatja
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.