Sínek, sorsok

A szerző Makón született 1939-ben, jómódú zsidó családban. Anyai nagyapja – aki 1933-ban elhunyt – a faiparral alapozta meg vagyonát, s a cég a megye legnagyobb ilyen profilú vállalkozásává fejlődött. E társaságé volt a város egyik első telefonja, s a tulajdonos házában már korán felszerelték a fürdőszobát vízöblítéses vécével. Nem véletlen, hogy a neve felkerült „a rövid életű 1919-es kommunista terror komisszárjainak listájára. Életét mentendő időlegesen bujkálnia kellett.” Amikor a szerző világra jött, már életbe lépett az első két zsidótörvény, s bár szülei igyekeztek eltitkolni előle a megpróbáltatásokat, 1944-ben a kisfiú is szembesült a valósággal. Bátyja és nagybácsikái sorra eltűntek a frontszolgálaton (munkaszolgálaton), s az otthon maradottaknak is egyre kevesebb élelmiszerrel kellett beérniük, a fafeldolgozó céget is kisajátították.
Amikor édesanyja csomagolni kezdett, azt hitte, hogy nyaralni mennek. Először a makói gettóba kellett költözniük, később tehervagonokban Szegedre szállították őket. Onnan továbbvitték őket az ausztriai Strasshofba. Lantos Péter és szülei szerencséje az volt, hogy a német vereségek, majd a keleti frontról való visszavonulás következtében az olcsó munkaerő forrása kiapadt. Ez arra kényszerítette Eichmannt, hogy pénz ellenében beleegyezzen harmincezer zsidó Ausztriába szállításába. Így aztán két szerelvényt Strasshofba, egyet Auschwitzba irányítottak. Ha ez utóbbira osztották volna be őket, akkor Lantos Pétert ötéves gyermekként azonnal gázkamrába küldik. Strasshofból – ahol meghalt a nagymamája – később Bécsújhelyre szállították őket, majd öt hónapos ausztriai tartózkodás után a Hannover környéki Bergen-Belsenbe. Ebben a lágerben halt meg tífuszjárványban Anne és Margot Frank s az Annéhoz hasonlóan naplót író francia Héléne Berr. S itt hunyt el Lantos erős dohányos édesapja is, aki az élelmét cigarettára cserélte, így 1945 márciusában az éhhalál végzett vele. Április elején szállították őket tovább kelet felé, vonatukat Magdeburg mellett szabadították fel az amerikaiak.
A családi vállalatot visszakapták, és 1945 szeptemberében beindították, ám 1949-ben ismét elvették tőlük, ekkor a kommunista hatalom államosította, s nem sokkal utána megszüntették a termelést. Az érettségi után, 1958-ben Lantos Péter a szegedi orvostudományi egyetemre jelentkezett, de nem vették fel, mert osztályidegennek minősítették. Megismétlődött a nem is olyan távoli múlt, amikor a testvére 1943-ban zsidó volta miatt nem mehetett egyetemre. Édesanyja viszont elment a városi párttitkárságra, s azzal érvelt, hogy az ő férje könyvelő volt, s a zsidótörvények bevezetése után munkásként kereste a kenyerét. Így Pétert mégis felvették az egyetemre. Az angol nagykövetség kulturális attaséjától szerzett ösztöndíjat, amelynek leteltével Londonban maradhatott, s ma már az Angol Királyi Akadémia tagja, a Nemzetközi Alzheimer Társaság elnöke. Bejárta meghurcoltatásának emlékhelyeit, s felkereste a tanúkat is, többek között a Bergen-Belsenből az őket kelet felé szállító vonatot felfedező s a foglyokat felszabadító amerikaiak egyik harckocsijának parancsnokát.
S amikor 2004 nyarán a holokauszt hatvanadik évfordulója alkalmából rendezett szertartásra hazalátogatott Makóra, a zsinagógában ülve ébredt rá, hogy életében először képes elfogadni Bergen-Belsent. Erről az ívről szól Lantos Péter önéletrajzi könyve.
(Lantos Péter: Sínek és sorsok. Scolar Kiadó, Budapest, 2009. Ára: 2950 forint)