Magyar és patrióta

A nyolcadikos gimnazista lelkes könyvismertetőt írt, amikor 1906-ban „új időknek új dalaival” Ady Endre Új versek című kötete megjelent. Írását azonban ígéretük ellenére sem közölték az újságok, így a diák, akit Székely Artúrnak hívtak, és nyelvész szeretett volna lenni, magától a költőtől kért segítséget cikkecskéjének közreadása érdekében. Ady nyomban válaszolt a fiatalembernek, akiből aztán nem nyelvész, hanem jeles üzletember és gazdasági szakíró lett. Érdekes módon a Tolnai Világlapját ajánlotta neki, noha Tolnai Simon képes hetilapja sosem közölt recenziókat. Az érettségi előtt álló Székely fiú bírálata végül egy bölcsészeti folyóiratban, a Világosságban látott napvilágot. Százhárom évvel később Székely Artúr Svájcban élő menye, Eri Székely egy elveszettnek hitt Ady-kéziratot ajándékozott a Magyar Tudományos Akadémiának. Az ötfóliónyi manuscriptum a publicista Ady Endre 1913-ban Vallomás a patriotizmusról címmel közreadott írása, az olykor „bolondnak, komédiásnak, értelmetlennek, magyartalannak, hazaárulónak” titulált költő hazafias érzelmeinek fontos dokumentuma.
„Bizony én erősen magyar vagyok, persze e voltomat is kegyetlen kritikával kísérve. De most jön az igazi vallomás: nemcsak magyar vagyok, ki olykor talán túlságos önérzettel fajtája exponensének hiszi magát, de patrióta is… Én a jöhető veszedelemkor arra gondolnék, hogy a magyarság szükség és érték az emberiség és az emberiesség csillagokhoz vezető útja számára. Hibáit, melyek, ó, nagyon-nagyon hibáim is, akkor félretolnám egy kicsit feledni, s csak az jutna az eszembe, hogy bármi áron meg kell védeni egy pláne katonai és ultramontán gyilkossággal fenyegetett fajtát… Ma úgy képzelem, hogy még ilyen katasztrófa esetén is külön harcolnék és védekeznék, de ki tudja, nem mást parancsol-e felébredt, romantikus patriótaságom… Íme itt az én vallomásom a patriotizmusról. Leírtam, mert lehető, emberi, magyar és érdekes s biztató arra, hogy ki-ki keresse meg a maga magyar patriotizmusát, vizsgálja meg, s hasonlóképpen cselekedjék minden benne rejtőzhető, de minden tudománynál erősebb babonával, vagy mondjuk egyszerűen, érzéssel.”
Ami az első világháború kitörése előtt háromnegyed évvel megfogalmazott, mondhatni, profetikus szövegről pillanatnyilag tudható, az akadémiai kézirattár vezetőjének, Babus Antalnak a kutatói érdeme. Ő világított rá arra is, hogy miként kerülhetett a kézirat az Ady-rajongó Székely Artúr családi archívumába. Tudományos vizsgálódásainak kiindulópontjául a nevezetes írás legelső megjelenése szolgált, a Vallomás a patriotizmusról című, lélekemelő eszmefuttatás ugyanis a Szabadgondolkodás Magyarországi Egyesületének a hivatalos lapjában, a Szabadgondolatban volt először olvasható. Abban a szabadkőműves-kiadványban, amelynek a radikális társadalmi változásokat sürgető gazdái s hívei a hazafiságot „elavult babonának” tartották. Ady Endre legfőbb támogatói, legjobb barátai – 1912-től a páholytársai! – is ekként vélekedtek a patriotizmusról Jászi Oszkártól Schöpflin Aladárig, Bölöni Györgytől Csáth Gézáig. Ám a költő képtelen volt teljes mértékben azonosulni a nézeteikkel, és fenntartásait éppen a „babonátlanság – néki – oly kedves lapjában” kívánta kinyilvánítani. A Jászi Oszkár által alapított, Martinovicsról elnevezett radikális szabadkőműves-páholynak egyébként, hová Ady Endre barátai nógatására lépett be, és ahol hétesztendei tagsága során mindössze négy alkalommal jelent meg, Székely Artúr is a tagja lett. Adynak a patriotizmusról közreadott vallomása bizonyára e szabadelvű értelmiségi kör közvetítésével kerülhetett hozzá.
Babus Antal a művészetfilozófus és református lelkész Fülep Lajos visszaemlékezéseit idézi, amikor az erélyes internacionalistákkal nagy egyetértésben lévő Ady Endre magyarságát elemzi: „A legjobb barátaimmal, akiket nagyon szeretek, akikkel mindenben egy vagyok, testvéreim, azonos mégsem vagyok – mármint úgy azonos, mint egy szegény magyar paraszttal, nyomorult béressel, akit addig sose láttam… Nekem mégis mind külön-külön drága, pótolhatatlan” – vallotta közösen átkóborolt éjszakáik egyikén a nála nyolc évvel fiatalabb és sokkal, de sokkal józanabb Fülep Lajosnak Ady Endre. Babus Antal szerint a Fülep Lajos által megidézett gondolatok kavaroghattak a publicistának is kiváló költőben akkor is, amikor a patriotizmusról vallott nézeteit megfogalmazta: „A legjobb forradalmár, a legtökéletesebb vezér se elég, ha nincs meg benne az én magyarságom, mert akkor az a forradalom nem ennek a népnek a forradalma.”
Akik abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy a Sas Péter által szerkesztett Jelek és csodák című szöveggyűjteményt lapozgathatják – az Ady Endre és Erdély alcímet viselő 2008-as Noran-kiadvány mellett sajnos rettenetes közönnyel rohant el a világ –, magát Adyt is idézhetik. Ez az okos és bátor válogatás ugyanis nemcsak a kéziratos formában az Akadémia kézirattárába került Vallomás a patriotizmusról című írását hozza a magát „dacos magyarnak” valló Ady Endrétől, hanem az összes olyan prózai megnyilatkozását, amelyben „legteljesebb magyarsága” mellett tesz hitet. A hazafiság és a nacionalizmus között is máig érvényes határvonalat húzva: „A nacionalizmus nem hazafiság… A közös kultúrában s közös társadalmi munkában álló, becsületes munkásemberek mind azok. Hazafiak – írta 1905-ben A nacionalizmus alkonya című cikkében. – A nacionalizmus arra jó mindenek felett, hogy a vele megmámorosított tömeg ne vegye észre, mi hiányzik neki, s mihez van joga.” Tíz esztendővel később román barátjának, „domnul Gogának” ezt üzente Ady Endre: „Nem vagyok büszke arra, hogy magyar vagyok, de büszke vagyok, hogy tébolyító helyzetekben is megsegít a magam letagadhatatlan magyarsága.” Esztendőre rá szerkesztőjéhez címzett levelében arra figyelmeztetett „minden gonosz érzésű embert, hogy talán szükség lesz még a magyarság védelmére, s akkor én halálos ágyamról is föl tudok kelni, mert – sajnos – többet érzek és sejtek, mint a mai szerencsés vagy szerencsétlen hősök”. Akik térben vagy időben közel voltak hozzá, Kós Károly, Kuncz Aladár, de még Jékely Zoltán is, pontosan tudták, meg is írták, hogy Ady Endre „nem közvetítője volt a magyarság vágyainak és törekvéseinek, hanem magának a magyarságnak nyugtalan jaja, süvítő kiáltása veszedelmek előérzetén”. Napjainkban nem keserves utakat megtett költők, írók és polihisztorok mutatják meg nekünk, tétova XXI. századiaknak Ady Endre példaértékű magyarságát, hanem egy ajándékba kapott kézirat. Ám ez az öt kézírásos kicsi lap is elegendő ahhoz, hogy a globalizációnak becézett internacionalizmus útvesztőiben is felismerjük és – miként Ady tette – meg is valljuk „szunynyadó patriotizmusunkat”.