Noha a konzervativizmus helytől és időtől nagyban függő politikai jelenség, az egyes nemzeteken belül is változó világnézet, bizonyos alapkérdésekben egyetért egymással a közép-európai, a nyugati kontinentális, a brit és az amerikai konzervativizmus megannyi képviselője. Ezek között elsőként kell megemlíteni azt, hogy a konzervativizmus óvakodik a radikális társadalmi változtatásoktól és az utópisztikus tervektől. Szintén összekötő kapocs, hogy a konzervativizmus önmeghatározása szerint nem ideológia, hanem a történelmi folytonosság, a tradíciók és a tapasztalatok tisztelete. Így nem véletlen, hogy politikai gondolkodásában elsőbbséget biztosít a hagyományoknak, a múlt örökségének és a lassú reformoknak, s élesen elutasítja az anyagi egyenlősítést. Mindezek következményeként pedig kemény kritikával illeti a történelem progresszív szemléletét és a „haladás” politikai elvét.
Reakcióként szerveződve mindig akkor jelenik meg, amikor az addig tiszteletben tartott örökséget, hagyományt és közösségi tapasztalatot kihívás éri – jellemző módon balról. A forradalmak – ezek között is elsősorban 1789 – előtt nem volt szükség konzervatívként (azaz megőrzőként) definiálni az addig senki által meg nem kérdőjelezett rend védőit, a felforgatás, a radikális tervek és a jakobinus düh zavarai közepette azonban már igen. Így lehetséges, hogy az első konzervatív műnek Edmund Burke Gondolatok a francia forradalomról című, 1790-ben megjelent könyvét szokás tekinteni, amely az angol jogfejlődés és történeti alkotmány organikus kialakulása felől közelítve erőteljesen bírálta a Franciaországban végbement forradalmi változásokat. Azon tény alapján, hogy a francia forradalommal kezdettől fogva szemben álltak monarchista, arisztokrata csoportok, Molnár Tamás filozófus úgy vélte: a konzervativizmus a forradalmakkal szemben álló reakciós, ellenforradalmi gondolatként született.
Tőkéczki László történész (az ELTE BTK művelődéstörténeti tanszékének vezetője) szintén valamire reagáló gondolatként azonosítja a konzervativizmust, de ezen belül kétféle irányzatot különböztet meg. Nem tartja helyesnek az éppen fennálló – akár rossz – rend védőinek megkülönböztetés nélküli konzervatívnak nevezését, ám kiáll az értékkonzervativizmus kifejezés mellett. Mondván: a konzervativizmus mindig valamilyen normatív rendszer (Európában a kereszténység) alapján dönti el, hogy mi a megvédésre méltó és mi nem az. A másik jelentős különbség – mondja –, hogy az olyan országokban, ahol történelmileg stabil társadalmak, államok működnek, más típusú konzervativizmus alakul ki, mint ott, ahol akár évtizedenként forgatják fel a megszokott rendet. Csizmadia Ervin politológus (a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója) arról beszél, hogy míg Magyarországon a reformkortól a kommunizmusig igen erős konzervatív szellemi hagyomány alakult ki, addig ez a pártpolitika területén nem jellemző.
Gondolatokból, könyvekből és szerzőkből valóban nincs hiány. Kossuth liberális ellenzékiségével szemben Széchenyi 1841-es A’ Kelet népe című munkája állított reformkonzervatív programot, amelyben így írt: „a forradalom hazánkra nézve a legnagyobb veszély”. Dessewffy Aurél ugyanebben az évben X. Y. Z. könyv címmel adta ki az általa szerkesztett Világ című lapban írott publicisztikáit, amellyel „fontolva haladó” – azaz a kormányt támogató és óvatos reformokat javasló – programot körvonalazott. „Minden lehetséges haladásaink között legsürgetőbb a jó rendnek haladása” – írta az egy év múlva elhunyt fiatal arisztokrata. Halála után csak évekkel, 1846-ban alakult meg a Konzervatív Párt, amely Magyarország első pártja volt.
A konzervatív név azonban 1848 után igencsak népszerűtlenné vált, s egészen az 1900-as évekig az aulikus, Bécshez hű jelzők szinonimája lett – mondja Csizmadia. Az 1875-ben Sennyey Pál vezetésével megalakult, a szabadelvű kormánypárttal szemben álló Jobboldali Ellenzék sem vállalta nevében a konzervatív megnevezést. Nem úgy a párttal szimpatizáló Asbóth János, aki 1875-ben adta ki Magyar konzervatív politika című könyvét, amelyben a liberalizmus lecserélésére tett javaslatot. „A liberalizmus mindenekelőtt elveit és teóriáit, a konzervatív politika mindenekelőtt a hazát igyekszik szolgálni” – írta a regényeiről is ismert szerző. A XIX. század utolsó harmadában megjelent „újkonzervativizmus” agrárius és katolikus csoportokat foglalt magában. De a Zichy Nándor által 1895-ben létrehozott Katolikus Néppárt sem vette fel a konzervatív nevet. Amikor Tisza István 1910-ben újjászervezte a korábbi Szabadelvű Párt romjain az 1918-ig kormányzó parlamenti többséget, a Nemzeti Munkapárt nevet választotta. Alakját úgy jellemzi Tőkéczki, mint aki megtalálta a szabadelvű fogantatású dualista rendszer védelmének liberális–konzervatív arányait.
Az 1918–19-es forradalmakat követően berendezkedő ellenforradalmi rendszer gondolkodására jelentős hatást gyakorolt Szekfű Gyula Három nemzedék című munkája, amelyben a liberalizmus Széchenyi háttérbe szorítása óta tartó hanyatlását írta le. Az 1921 és 1931 között kormányzó Bethlen István Tisza politizálásához tért vissza, amikor céljául a konszolidációt és a szükséges reformok körültekintő végrehajtását jelölte meg. Bethlen, akárcsak korábban Tisza, óvott a korlátok nélküli demokráciától és a szabadság nélküli „rendtől”. Évtizedes miniszterelnöksége alatt a sikeres kultúrpolitika irányítását Klebelsberg Kunó látta el. A korszak konstruktív ellenzékét pedig az a legitimizmus alkotta, amely az 1918 előtti közjogi viszonyok teljes restaurálását képviselte, például Apponyi Albert a Magyar Nemzetet megalapító Pethő Sándor és Sigray Antal révén.
Tőkéczki László szerint a konzervativizmus a nemzeti vívmányokat megvédő, a szociális kérdést orvosolni igyekvő és az utópiák helyett a teremtett rend harmóniáját visszaállító eszme. Csizmadia Ervin úgy véli, a XXI. század elején időszerű volna a magyar pártpolitikai életben is erőteljesebben képviselni.
A konzervativizmus száz évének gazdag történetét és összefüggéseit vizsgálja hétfőn az Ősök tere.
Az adás időpontja a Hír Tv-ben: hétfő 22.05. Ismétlések: kedd 10.30; szerda 16.05; szombat 15.05.
origo.hu
Trump nem megmentő, hanem szövetséges a konzervatív értékek harcában
