Vizsgapénz

Már mindenki tudja az osztályban, hogy a rutinért ötezret, a forgalmiért tízet kell adni a vizsgabiztosnak. Amúgy a tanfolyam minden procedúrájával, fordulójával együtt ingyenes, fizeti az önkormányzat a jó tanulóknak. A szülőknek csak a könyvet meg a számítógépes próbatesztet kell megvenniük, meg persze állniuk az esetleges pótvizsgákat. Lehetőség van továbbá, szintén magánkaszszából, pótórák vételére is. Elvégre nem mindenki születik sofőrnek.
De ez a csúszópénz, amelyet a vizsgabiztos zsebébe kell nyomni, sehogy sem fér a képbe. Itt van egy nagyvonalú, a mai időkben szokatlanul elegánsnak nevezhető önkormányzati gesztus, és akkor belerondít ez a dolog. Nem jó szembesülni vele. Tudjuk ugyan, hogy ma már a jogosítvány megszerzéséhez nem kell nyolc általános sem, vagyis nem feltétlenül muszáj tudni írni-olvasni – bár kétséges, hogyan lehet szabályosan átmenni az elméleti vizsgákon e képességek nélkül, ami írni-olvasni tudóknak is olykor csak többedszerre sikerül. Azt is tudjuk, hogy vannak bizonyos helyek, amelyeket a rendőrség nem nagyon mer megközelíteni, tegyük fel, nem is tud róluk, ahol az állami tanfolyammal csaknem egyazon összegért megvásárolható a jogosítvány. Csakhogy ez, ugye, illegális vonal. Ez a feketepiac.
De az már mégiscsak sok, hogy még a legális vonalon is van illegalitás! Most persze mindenki mondhatja, hogy ilyen mindig volt, a vizsgabiztosok a megboldogult szocializmusban sem voltak megfizetve, pontosabban ők is a placcbevételből éltek, mint a pincérek, a taxisok és a benzinkutasok. Ez bele volt kalkulálva a fizetésükbe. Ám volt remény rá, hogy ennek vége lesz, és nem kell többet a személyiben pénzt átadni, mert már nem is lehet semmit odadugni a két kártya közé. És akkor szembesülni kell azzal, hogy minden megy tovább. Hogy alant semmi sem változott. A piacosodott autóvezető-oktatásban, ahol egymással versengenek az iskolák, ugyanúgy szól az oktató, hogy jó lesz fizetni.
Ha bizonyítható lenne az állítás, ha tetten érhetők volnának a vizsgabiztosok, amint éppen zsebre teszik a „dokumentumot”, fel lehetne jelenteni őket a közlekedés veszélyeztetése miatt. Hiszen olyanokat engednek át, ki a forgalomba, akik még nem felelnek meg a követelményeknek. Márpedig a statisztikákból tudjuk, hogy ilyenekből éppen elég van az utakon. A vezetés ugyanis nemcsak technika, hanem ész is, felelősségérzet, annak belátása, hogy nem vagyunk egyedül. Hogy nem azt tesszük, amit kényünk-kedvünk szerint akarunk. Az utóbbi időben ez azonban nem tartozott a társadalmi tantárgyak közé. Így sokan nem fogják fel, hogy aki ezen a vizsgán megbukik, nem mindig kap lehetőséget az ismétlőre.
De a legnagyobb baj, hogy a sunyi módszert viszont már a gimnáziumban megtanítják a fiataloknak. Hogy ezáltal fakultatív tárgy lesz a korrupció. Elég, ha fizet valaki, nem kell jól is teljesítenie. Túl könnyen megtanulható tananyag, hogy pénzért nemcsak minden megvehető, de még a szabályokat is ki lehet játszani. És mivel azt a tízezrest mégiscsak mi adjuk, ha adjuk, a gyerek kezébe, aktív részesei leszünk e negatív tanulási folyamatnak. Attól kezdve papolhatunk neki becsületről, tisztességről meg hasonló piacképtelen árukról, szörnyülködhetünk a híreket hallva, hogy micsoda erkölcsi állapotok uralkodnak az országban. Mert az nem úgy van, hogy kicsiben szabad, nagyban meg nem. Meg hogy ez csak csibészség, az meg gazemberség. Gazemberség az mindenestől, velünk együtt, ha belemegyünk. És főleg felelősség meg minta, méghozzá ragadós. Hogy miként lehetne megszüntetni? Nem lesz egyszerű. Benne van ebben a negyven év öröksége meg az egész szocialista erkölcsökön felépült szabad versenyes kapitalizmus, benne a politikai elit példamutatása. De a legszomorúbb, hogy rá kell jönnünk, alapvetően itt lenn semmi sem változott. Valójában Kádár még él.
Na ezt kellene valahogy gyorsan eltakarítani.