Arne Slot Szoboszlai Dominikról is beszélt
A Brighton ellen új szerepkörben bemutatkozott magyar középpályásról is ejtett szót a holland tréner: szerinte hétfőn remekül helytállt, érdekes volt látni ebben a pozícióban, és volt egy később gólt eredményező kulcspassza is Szalahnak.
Az edző megjegyezte, ha Szoboszlai a jövőben is szeretne hasonlóan mélyen futballozni, akkor várhatóan (a jelenleg sérült) Alexis Mac Allisterrel kell érte megharcolnia, de egyelőre Slot nem akar dönteni ebben kettejük között.
Hogy Szoboszlait lehet-e a pályán látni vasárnap, az még bizonytalan, mindenesetre lehet rá számítani, hiszen az eddigi 37 bajnokiból 28-szor kezdett, hétszer becserélték, és csupán két alkalommal maradt távol eltiltás, valamint betegség miatt. A friss FA-kupa-győztes Crystal Palace ellen eddig háromszor lépett pályára, ezek egyikét sem játszotta végig, és mindhárom mérkőzést a vendégként szereplő csapat nyerte.
A Liverpool és a Crystal Palace mérkőzése magyar idő szerint vasárnap 17 órakor kezdődik, majd a Vörösök július 8-án kezdik meg a felkészülést a következő idényre.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!