Oroszország megbotlott az utolsó akadályban, meglepetésre Csehország nyerte meg a Németországban véget ért jégkorong-világbajnokságot. Az oroszok már a szombati elődöntőben is szenvedtek, a házigazda németeket csak
2-1-re verték. A másik ágon a cseh– svéd csata a csehek győzelmét hozta izgalmas végjáték után. Nyolc másodperccel a vége előtt még a skandinávok vezettek 2-1-re, de Rachunek egyenlített, a tíz perc ráadás nem hozott gólt, a büntetőlövésekben a csehek voltak a jobbak, akik a vasárnapi döntőben az oroszokat ellentétes forgatókönyv szerint győzték le. Már a 20. másodpercben vezetést szereztek, Jagr passzából Klepis vette be Varlamov kapuját. Megállás nélkül rohamoztak az oroszok, de Dacjuk az első húsz perc legvégén már időn túl talált be. A második harmad végén Jagrék növelték az előnyüket 2-0-ra: Rolinek ugyan korcsolyával, de szabályosan juttatta a hálóba a korongot. Az utolsó harmadban a címvédő oroszok már-már lehetetlen helyzetbe kerültek, hiszen Jagr buktatásáért Jemelin 5+20 perces büntetést kapott, majd rögtön ezután Kozlovot állították ki két percre. Ennek letelte után az oroszoknak bő három percük maradt arra, hogy egyenlítsenek. Amire két jogos cseh büntetés (Rozsival, Rolinek) után meg is volt az esélyük, de kettős emberelőnyben Dacjuk révén az utolsó percben csak szépíteniük sikerült.
Csehország 2-1-re nyert, s hetedik vb-győzelmét aratta, amivel befogta jogelődjét, Csehszlovákiát az örökrangsorban. „Ez a hokitörténelem legnagyobb meglepetése. Az oroszoknál sztárok tömkelege játszott, mégis mi nyertünk. A tehetség nem minden, kemény munkával is lehet eredményt elérni” – lelkendezett a 38 éves Jagr, aki a norvégok elleni 3-2-es vereség után még szapulta azon honfitársait, akik az NHL-idény miatt nem vállalták a válogatottságot. Kétségtelen, a cseheknél rajta kívül csak a kapus Vokoun ismert hokis, míg az oroszoknál ott volt Ovecskin, Dacjuk, Kovalcsuk, Szjomin, Malkin, Afinogenov és ez csak a díszes sor eleje. Ám a döntő nem az oroszok napja volt, ahogy a szövetségi kapitányuk, Vjacseszlav Bikov elismerte.
A harmadik helyért Svédország 3-1-re verte Németországot.

„Román földre” ment „vendégségbe” Magyar Péter, akit végül a Szózat is a falhoz állított