Áttörte gátját a Visztula. Két napja elszánt küzdelmet folytatnak a lengyel katasztrófavédelmi hatóságok a Visztulával, amely vasárnap este törte át gátját Plock közelében – jelentette a DPA. A fővárostól 100 kilométernyire lévő település, csakúgy, mint tizenhét másik, néhány órán belül víz alá került. A halálos áldozatok száma és az elárasztott terület mérete folyamatosan nőtt; lapzártáig 15 holttestet találtak meg a katonák, tűzoltók és önkéntesek. A mentőalakulatok tegnapra virradóra 32 tonna törmeléket hordtak a sérült gáthoz, hogy megakadályozzák a víz további pusztítását. A térségben négyezer embert és ötezer állatot kellett biztonságba helyezni. Legrosszabb esetben akár tízezer ember is veszélybe kerülhet Gabin és Slubice környékén – idézte a közép-lengyelországi Mazóvia vajdaság szóvivőjét, Ivetta Bialyt az MTI. Varsóban is folyamatosan romlik a helyzet. A Visztula szintje tegnap este már több mint egy méterrel haladta meg a kritikus határt. A folyón 1884 óta nem tapasztaltak ilyen méretű áradást.
Folyamatos volt az apadás a hosszú hétvégén a Tisza felső szakaszán és a Körös vidékén – tájékoztattak az illetékes vízügyi igazgatóságok. A Tisza Vásárosnamény–Zsurk és a Vásárosnamény– Lónya közötti szakaszán megszüntették az árvízvédelmi készültséget, Zsurk és Szabolcsveresmart között viszont még mindig első-, ez alatt másodfokú riasztási szint fenntartása indokolt. A Túr és a Kraszna vízállása is csökken, a folyók mentén jelenleg elsőfokú készültség van érvényben. A Lónyai-főcsatorna vízszintje lassan emelkedik a Nyírségből érkező belvizek miatt, a védvonalakon ezért másodfokú készenlét van érvényben. A jásztelki vésztározó mentén húzódó gátszakasz kivételével tegnap reggel a Zagyván másodfokúra mérsékelték az árvízvédelmi készültséget. Ugyanakkor az ár vonulása miatt tegnap másodfokúra emelték a készültséget a Tisza-tó körül. A Fekete-Körösön vasárnap éjszaka megszűnt az árvízvédelmi készültség, míg a Kettős-Körös vízszintje várhatóan ma reggelre már az elsőfokú védelmi készültség határa alá csökken. Még gyengén árad a Sebes- és a Hármas-Körös, valamint a Berettyó, de a vízoszlopok magassága nem éri el a védekezési szintet. A Tisza vízszintje Csongrádnál viszont szünet nélkül emelkedik, így a folyó visszaduzzasztó hatása tartósan érezhető lesz. Az ár tehát lassan vonul dél felé; Szegedet az első hullám vasárnap érte el, a rakpart víz alá került – jelentette a távirati iroda.
Noha tovább csökkent a védelmi készültség Magyarország folyói és a veszélyeztetett települések mentén, 334 ember még mindig nem tudott visszatérni az otthonába – közölte lapunkkal az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője. Szentes György elmondta, Borsod megyében, bár elzárt település már nincs, 37 továbbra is veszélyeztetett. Azokon a területeken, ahonnan már visszavonult a víz, az ÁNTSZ szakmai ellenőrzése mellett zajlik a fertőtlenítés – közölte a szóvivő, hozzátéve: eseti jelleggel 30 helyen észleltek járványveszélyes pontokat, de ezeket megfelelően kezelték, így nincs ok a pánikra. Tolna megyében, Regöly településen a Pacsmagi-halastavaknál tegnap tovább folyt a homokzsákos védekezés, mert a töltésmagasításra megépített nyúlgát több helyen szivárgott. A Komárom-Esztergom megyei Súron pedig a rossz idő miatt meglazult és megcsúszott egy löszfal, emiatt 20 ház veszélybe került, és a közeli út is megrongálódott. A Magyar Biztosítók Szövetsége előzetesen ötmilliárd forintra becsülte a viharok és az árvizek okozta károkat.
Fémtolvajok Szolnokon. Egy városrész lakóinak biztonságát veszélyeztették azok az ismeretlenek, akik tegnap megrongálták és részben ellopták az Alcsi szivattyútelep nyomócsövének elzáró fém szerkezetét Szolnokon – közölte a Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője. A tolvajok a kerítést és a kapukat is elvitték. A szakhatóság közveszélyokozás miatt tett feljelentést a rendőrségen.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!