Hősök Pelétől Kocsison át Pickles kutyáig

Tíz európai, hét amerikai és egy ázsiai helyszín után az idén először Afrikában rendezik a földkerekség egyik, ha nem a legnagyobb sporteseményét, a labdarúgó-világbajnokságot, amelyen most debütál a 78. ország, Szlovákia. A nyolc évtizedes sikertörténet kulisszatitkairól könyveket lehetne írni (meg is tették már jó néhányan), nekünk e lehetőség híján marad a legérdekesebb, legfontosabb pillanatok, csúcsok felvillantása. Honfitársaink többet is tartanak e korszakos rekordok közül, ami csekély vigasz lehet a magyar válogatott lassan negyedszázadra rúgó távollétére.

Fenn a csúcson. Az eddigi 18 vb rekordjaiból válogatottunk, a magyar érdekeltségűeket külön kiemeltük.
Legtöbb aranyérem: 5, Brazília (1958, 1962, 1970, 1994, 2002).
Legtöbb győzelem: 64, Brazília.
Legtöbb gól egy mérkőzésen: 12, Ausztria–Svájc 7-5 (1954).
Legeredményesebb együttes egy mérkőzésen: MAGYARORSZÁG, Salvador ellen (10-1, 1982).
Legnagyobb gólkülönbségű győzelem: 9, MAGYARORSZÁG (Dél-Korea 9-0, 1954 és Salvador 10-1, 1982), Jugoszlávia (Zaire 9-0, 1974).
Legtöbb gól egy tornán: 27, MAGYARORSZÁG (1954).
Legtöbb szereplés: 18, Brazília.
Legtöbb döntő: 7-7, NSZK és Brazília.
Legtöbb gól egy mérkőzésen: 5, Oleg Szalenko (Oroszország–Kamerun 6-1, 1994).
Legtöbb gól egy tornán: 13, Just Fontaine (Franciaország, 1958).
Legtöbb gól összesen: 15, Ronaldo (Brazília, 1998–2006).
Legtöbb mesterhármas: 2, KOCSIS SÁNDOR (MAGYARORSZÁG– Dél-Korea 9-0, MAGYARORSZÁG–NSZK 8-3, 1954).
Legtöbb mérkőzés: 25, Lothar Matthäus (NSZK, 1986–98).
Legtöbb tornarészvétel: 5-5, Antonio Carbajal (Mexikó, 1950–66) és Lothar Matthäus (1986–98).
Legfiatalabb játékos: Norman Whiteside (Észak-Írország, 1982, 17 éves, 41 napos).
Legidősebb játékos: Roger Milla (Kamerun, 1994, 42 éves, 39 napos).

Nem kell biztatni a franciákat, hogy legyenek büszkék önmagukra, de a modern sport megalapozása terén tényleg kijár nekik a kalaplengetés. Hogy mást ne mondjunk, ők „találták fel” az újkori olimpiát, a labdarúgó világ- és Európa-bajnokságot, sőt a mára BL-é nemesedett BEK-et is. Ezek a kezdetben szerény rendezvények a XXI. századra a földkerekség legnagyobb sporteseményeivé váltak, amelyeknek tömény üzleti sikerével legfeljebb az amerikai „major” ligák vetekedhetnek e műfajban.
Az 1904-ben Párizsban alapított nemzetközi szövetség (FIFA, a mozaikszó mögött franciául áll, hogy Fédération Internationale de Football Association) első elnöke, Ro-bert Guérin már felvetette a világbajnokság ötletét. Honfitársa, a szövetséget 1921 és 1954 között vezető Jules Rimet vitte sikerre a kezdeményezést, nem véletlenül viselte a nevét 1949-től a vb első győzelmi trófeája. A FIFA 1928-as amszterdami kongresszusa döntött az esemény létrehozásáról, a rendezést egy évre rá a függetlensége centenáriumát 1930-ban ünneplő Uruguaynak ítélték, de nemcsak ezért, hanem mert egyrészt a dél-amerikaiak nyerték a két előző olimpia futballtornáját, másrészt megígérték, hogy állják a résztvevők utazási költségeit. Horribilis összegekre azért nem kell gondolni, hiszen például az európai csapatok közös gőzhajóval, a Conte Verdével utaztak a távoli szubkontinensre.
A sportág őshazájának számító Anglia megsértődött, hogy nem ő rendezhet, mint a felsorolásból is látszik, több európai ország sem mutatótt érdeklődést, így semmi sem szabhatott gátat a (dél-)amerikai fölénynek. Mindkét elődöntő 6-1-es eredményt hozott, a finálét a házigazdák nyerték 4-2-re Argentína ellen. 1930. július 30-án José Nasazzi csapatkapitány lendíthette magasba először a 3,8 kilós, 35 centis serleget, amelyet – érdekes egybeesés – egy francia ékszerész mellett a vb-döntőn bíráskodó (!) belga John Langenus készített.
A további tizenhét világbajnokság is megér „fejenként” pár mondatot, érdekességet. Az 1934-es olaszországi seregszemlén megint a házigazdák diadalmaskodtak (2-1 Csehszlovákia ellen), soraikban két korábbi vb-döntőssel, csak négy évvel azelőtt Monti és Guaita még az argentinokat erősítette. 1938-ban Franciaországban duplázott a squadra azzurra, ekkor Ausztria az Anschluss miatt „igazoltan” hiányzott, Argentína és Uruguay pedig azért, mert megsértődött, hogy a vb nem tért vissza Dél-Amerikába. A magyar gárda itt tört be a legjobbak közé, Holland-Indiát 6-0-ra, Svájcot 2-0-ra, Svédországot 5-1-re verte, az Olaszország elleni döntő 4-2-es veresége pedig ezüstérmet ért Dietz Károly alakulatának.
A második világháború poklába két vb veszett oda, 1950-ben Brazília kapta a rendezési jogot, a vesztes Németország és Japán nem is selejtezhetett. A döntőre 205 849-en zsúfolódtak be a riói Maracana-stadionba, de nem uruguayi sikert akartak látni, úgyhogy Rimet FIFA-elnök kénytelen volt az öltözőfolyosón átadni a már a nevét viselő trófeát az immár kétszeres győztesnek (2-1). Az 1954-es svájci eseményeket mi, magyarok, sajnos kívülről fújjuk; az Aranycsapat 32 mérkőzéses, bő négyéves veretlenségi sorozatának mondhatott búcsút a döntőben, ahol 3-2-re kikapott a csoportban 8-3-ra megalázott NSZK-tól. Kocsis gólkirálysága (11), a vb-történelem legtöbb gólja (27), legjobb gólátlaga (5,4) és gólkülönbsége (+17) sem ért aranyat.
Az 1958-as svédországi vb-ről hiányzott a két, addig duplázó világbajnok, Uruguay és Olaszország, ott volt végre a teljes brit kontingens, mégis Pelé megjelenése jelentette az igazi csodát. A brazilok korszakos klasszisa még nem volt 18 éves, és már vb-t nyert, sőt, hat gólt lőtt. Ez a siker (a döntőben 5-2 a svédek ellen) az eddigi egyetlen, amit Európában tudott aratni egy dél-amerikai gárda. 1962-ben Chilében újrázott a selecao (3-1-es diadal Csehszlovákia felett), ám Pelé ezúttal sérülés miatt csak epizódszerepre kárhoztatott. Mi, magyarok a negyeddöntőig jutottunk, csakúgy, mint 1966-ban Angliában, pedig ott éppen Brazíliát sikerült 3-1-re kiütnünk a csoportban. Végül a házigazdák ülhettek győzelmi tort, Hurst mesterhármast vágott a németek elleni fináléban (hosszabbítás után 4-2), és Pickles kutya is megtalálta az ellopott Rimet-kupát. Amit aztán 1970-ben Mexikóban a triplázó brazilok harmadszor, így örökre megszereztek – pontosabban 1983-ban tőlük is eltulajdonították, maradt a másolat –, a fináléban az olaszokat verve
4-1-re. Pelé góllal búcsúzott a seregszemlétől, amelynek selejtezőiből először, de nem utoljára esett ki a magyar válogatott.
1974-ben az NSZK-ban már az új és máig használatos győzelmi trófeát, a Silvio Gazzaniga tervezte 38 centis, 5,5 kilós Világkupát lendíthette a magasba Franz Beckenbauer, a vendéglátók csapatkapitánya a hollandok elleni, 2-1-re megnyert finálé után. 1978-ban végre újra eljutott nemzeti gárdánk a vb-re, de a csoportban a házigazda és későbbi győztes argentinoktól, az olaszoktól és a franciáktól is kikapott. Argentína többek között a Peru elleni 6-0-s bundának köszönhetően az aranyig masírozott (a végén hosszabbítás után 3-1-es siker a hollandok felett), César Luis Menotti szövetségi kapitány nem fogott kezet a helyi katonai juntát vezető Videla tábornokkal – és túlélte. 1982-ben Spanyolországban történelmet írt a magyar csapat (10-1 Salvador ellen), mégsem lépett tovább a csoportból. A vb-t az elején gyengélkedő olaszok nyerték, főként a bundaügyéből reaktivált Paolo Rossinak köszönhetően (3-1 az NSZK ellen). Négy év múlva Mexikóban – amely az első duplázó lett a vb-rendezők között – vett részt legutóbb nemzeti gárdánk a vb-n, a szovjetek elleni irapuatói
0-6, s a kiesés örök negatív élmény. Győzött a Maradona vezette Argentína (3-2-es finálé az NSZK-val), amely 1990-ben Olaszországban ezüstérmet szerzett, mert a németek 1-0-lal visszavágtak minden idők talán leggyengébb színvonalú, csak 2,21-es meccsenkénti gólátlagú világbajnokságán.
Az 1994-es Egyesült Államok-beli esemény egyrészt nézőcsúcsot hozott, másrészt magyar döntőst a világ akkori legjobb játékvezetője, Puhl Sándor személyében. Brazília 0-0 után büntetőkkel verte Olaszországot, Baresi és Roby Baggio azóta is átkozhatja a napot. 1998-ban Franciaországban a vb-történet során hatodszor diadalmaskodtak házigazdák (3-0-s brazilverés a végén), 2002-ben az első ázsiai, s egyben közös rendezésű viadalon a selecao javított (2-0 a németek ellen), Ronaldo pedig minden idők legeredményesebbje lett (15 találat). 2006-ban Németországban Olaszország negyedszer ért a csúcsra – 1-1 után büntetőkkel verve a franciákat –, Zidane „fejese” ezúttal nem gólt, hanem piros lapot ért.
Ennyi dióhéjban a labdarúgó-világbajnokságok története, amit mi, magyarok – az örökranglista 14. helyezettjeként – néhány helyen szívesen átírnánk. Négy éve a müncheni megnyitón minden vb-győztes csapatból kivonultak néhányan az Allianz Arena gyepére, s én könnybe lábadt szemmel álmodtam ébren, hogy Eckelék helyett Grosics és Buzánszky támogatná a már nagybeteg, de még köztünk lévő Puskást. Erre sosem kerül sor, s most nehéz elképzelni bármi hasonlót. Maradnak a korszakos rekordok az ezüstök fényében.