
origo.hu
Példátlan lépést terveznek Weberék, hogy Magyar Péter megtarthassa mentelmi jogát
A Dzsessz, örömzene. Ha már az ember ragaszkodik éves nyárzáró rítusához, az augusztus 20-i tűzijátékhoz, és ahelyett, hogy mondjuk a Balaton partján borozgatna, Pesten tölti az ünnepi hétvégét, érdemes megtoldani az élményt egy kis dzsesszes bemelegítéssel. A Művészetek Palotája az idén is ingyenes szórakoztató programokkal, swing, ragtime, dixieland és hagyományos big band muzsikával, a dzsessz populáris irányaival várja a pesti rakpartra vonulókat a Ludwig Múzeum felőli oldalon felállított kisszínpadon és az épület előtti nagyszínpadon. A program művészeti vezetője, Szalóky Béla harsonaművész-zeneszerző most is arra biztatja a vállalkozó kedvű amatőr muzsikusokat, hogy hozzanak magukkal hangszert és szálljanak be az örömzenélésbe. A késő délután csúcspontjának az idén is a Police Big Band koncertje ígérkezik – közvetlenül a tűzijáték előtt. (K. R.)
Ha elérkezik a Szent István-napi ünnepségek ideje, akkor alapvetés, hogy az ember ellátogasson a mesterségek ünnepére, még ha tudja is, ott bizony tumultus fogja várni: a népművészeti sokadalom szinte minden évben eléri a százezres látogatottsági számot. A mesterségek ünnepe célcsoportját nem lehet leszűkíteni: turistáknak, nagycsaládosoknak, ihletet kutatóknak, baráti társaságoknak, szerelmespároknak egyaránt ajánlott. A szervezők a dolgozó emberekre is gondoltak, hisz a ma kezdődő fesztivál mindennap este tizenegyig tárt kapukkal várja a kíváncsi tömeget.
A hagyományos anyaghasználatot szem előtt tartó kézművesek ünnepén tiltott dolognak számít a magyar népi tárgyművészetet kikezdő etnogiccs és a bóvli: a bemutatott termékek minőségét a Népművészeti Egyesületek Szövetsége szakmai bizottságai szavatolják. A hazai alkotók mellett állandó vendégnek számítanak már a határon túli magyarok – sajnos kevés hangsúllyal – és a közép-ázsiai országok kézművesei, de az idén Lengyelországból, Hollandiából, Olaszországból, Oroszországból, Franciaországból, Észtországból, Kirgizisztánból is érkeznek kiállítók. A díszvendég Bulgária lesz.
A mesterségek ünnepének lényege az, hogy aki ellátogat ide, nemcsak a távolból, üvegburán keresztül szemlélheti, hogy a kapható tárgyak milyen technikával készülnek, hanem saját maga is nekiállhat, teremthet, alkothat; testközelből tapasztalhatja meg, mennyi energiát igényel a kézművesportékák elkészítése. Bárki meglesheti az évszázados praktikákat, a jeles napok mesterségeinek fogásait, amelyek szinte szimbiózisban léteznek: méhviasszal írókázhatunk tojásra, felvert tojáshabbal díszíthetjük a mézeskalácsot, a mézkészítés melléktermékéből, a méhviaszból gyertyát készíthetünk. A néphagyomány pedig úgy tartja, a hímes tojás és a mézeskalács is a szívek záloga, szerelemi üzenetek őrzője.
A kísérő programok délutánonként kezdődnek. Ma a zalaegerszegi Griff Bábszínház Lúdas Matyi történetét meséli el, játszik a Manol Radichev Folklor Együttes és Dudazenekar Bulgáriából, a Kerekes Band, a Magyarpalatkai Banda és a Pravo Zenekar, akik bolgár, makedón és szerb dallamokat dúdolnak. A négy nap alatt színpadra lép még a Kolompos Együttes, a Kaláka, Pál István Szalonna és bandája, a húszéves Magyar Dudazenekar Szalóki Ági énekelt verseivel érkezik. Beveszik a várat a vásári komédiások, utcaszínházasok is, és a gyermekfoglalkozásoknak, bábszínházi előadásoknak otthont adó Újvilág kert is nyitva áll majd.
A mesterségek ünnepébe az idén is bekapcsolódik a Magyar Nemzeti Galéria, ahol a fókusztémát jelentő kismesterségek legjelesebb hazai és magyar képviselőinek tárgyait állítják ki: az Élő Népművészet, az Országos Népművészeti Kiállítás, a Kézműves Remekek, a Népművészet Ifjú Mestere és egyéb regionális, valamint országos kiállítások díjazott alkotásait. Bemutatnak viaszolt, maratott, karcolt és patkolt tojásokat, ütőfás, ejzolt mézesbábokat, méhviaszból és paraffinból készült gyertyákat. A tárlat augusztus 29-ig tart nyitva.
Példátlan lépést terveznek Weberék, hogy Magyar Péter megtarthassa mentelmi jogát
Macron akkora pofont kapott az asszonytól, hogy arra még Moszkva is reagált
Újra rátalált a szerelem: Curtis exfelesége most először boldog igazán
Dermesztő jóslat látott napvilágot: Orbán Viktort is figyelmeztették
Meglepő hír jött az üzemanyagárakról, erre senki sem számított
Rövid időn belül elszabadulhat a káosz Magyarországon: döbbenetes tanulmány látott napvilágot
Eltörölték Gyurcsányt
A Fradi két játékost is bejelenthet a napokban, brazil és paksi kiszemelt
Alhasi ütés – a Fradi ezt kapta az MLSZ-től a bajnoki cím mellé
Felrobbantotta a netet Caramel kirohanása, csoda történt a zenészekkel
Dzsudzsák megsértődött? Budapesti klubhoz tart, ahol nagy kihívás várhat rá
Nagy bejelentést tett a Tankcsapda az új gitárosról
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.