A napokban ismét hazánk miatt volt hangos az európai ügyekkel foglalkozó nemzetközi sajtó, miután a magyar kormány megerősítette azokat az eddigi sejtéseket, melyek szerint pert indít az Európai Unió Bírósága ellen, amiért Brüsszel egy egyszeri kétszázmilliós, majd azt követően egy napi egymillió eurós bírsággal sújtotta az országot a migrációval kapcsolatban előírt, kifejezetten az illegális bevándorlók lehetőségeit bővítő szabályozása miatt.
A részletek szerint Magyarország egy nemzetközi ügyvédi iroda segítségével precedensteremtő módon mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy jogi úton védje meg nemcsak a déli határzár érvényességét, hanem az egyébként a saját tagállami hatáskörébe tartozó döntési jogát.
Mint az a fősodratú beszámolókból kiderült, e lépésével Magyarország – az eddigi gyermekvédelmet szavatoló és állítólagos jogállamisági ügyei mellett – ismét Európa szégyenpadjára került, hiszen a legforgalmasabb migrációs útvonalak mentén elhelyezkedő tagországok közül egyedül hazánk tagadta meg a határsértőktől azt, hogy a menekültkérelmeiket az ország határain belül adhassák be. Mi több, a bevándorláspárti médiahálózat egyes képviselői szerint a magyar kormány ezzel egy újabb akadályt gördített a közös európai menekültpolitika zökkenőmentes kialakítása elé, amely további, a magyarokat sújtó szankciók bevezetését vetítheti elő.
Hogy e fenyegetések mennyire nem csupán egy-egy kipróbáltan magyarellenes médiamunkás vágyvezérelt fantáziájából fakadnak, azt az Európai Unió migrációért felelős biztosa, Magnus Brunner Magyarországgal és a magyar migrációs politikával kapcsolatban nemrég tett megjegyzése is alátámasztja. Brunner elmondása szerint amennyiben hazánk nem mutat be érdemi terveket a brüsszeli menekültügyi és migrációs paktum végrehajtásáról, akkor „intézkedések foganatosítására” tesz majd javaslatot.
Adódik azonban a kérdés, hogy
a bürokraták éveken át tartó zsarolási hulláma, illetve a nyugati véleményvezérek nyílt fenyegetései közepette vajon a magyar kormányt – az ország szuverenitásának megőrzésére tett erőfeszítései mellett – mi motiválhatja még arra, hogy Európa-szerte egymaga szálljon szembe Brüsszel büntetőpolitikájával?
A választ elsősorban a politikai racionalitásban érdemes keresni, amelynek létjogosultságát most is égetően aktuális nemzetközi példák sokasága támasztja alá.
Induljunk csak ki abból a legfrissebb, a migrációval kapcsolatos erőszakos eseményhullámból, amely az Egyesült Államokban immár szövetségi szintű beavatkozást igényelt. Az előző, Biden-féle adminisztráció alatt bevezetett, korábban még brüsszeli politikusok által is méltatott, szinte szabályozás nélküli migrációs politika következményeiből eredően fosztogatással és erőszakkal párosuló zavargássorozat robbant ki a Kalifornia állambeli Los Angelesben. Mindez azután történt, hogy az illegális bevándorlók kitoloncolására szakosodott hatóságok egy razzián több mint negyven beazonosíthatatlan határsértőt vettek őrizetbe egy telephelyen.
Miképpen arra számítani lehetett, az egyébként teljesen jogszerű eljárás – leginkább a bevándorláspárti amerikai média hergelésének köszönhetőn – az országszerte nagy számban élő illegális bevándorlók mellett a baloldal aktivistáit is felbőszítette, így
a zavargások több keleti parti nagyváros mellett átterjedtek többek között Atlantára, Chicagóra, Denverre, illetve New Yorkra is. Ennek következményeképpen Trump elnök még a Nemzeti Gárdát is kénytelen volt aktivizálni, valamint kijárási tilalmat rendelt el azokban a városokban, ahol az erőszakos tüntetők és migránsok általi károkozás rendszerszintűvé vált.
De nem kell feltétlenül a tengerentúlig kitekintenünk ahhoz, hogy megérthessük, a magyar kormány miért nem szeretne akár egyetlen határsértőt sem kezelni a határain belül. Ugyanis a jelenlegi, az egyesült államokbeli migrációval kapcsolatos erőszak és káosz, amely kifejezetten az illegális bevándorlók többletjogait hivatott kikényszeríteni, sajnos Európában sem számít új keletűnek.
Az elmúlt egy évben Franciaországtól kezdve Olaszországon át egészen Németországig állandó problémát jelentettek az olyasfajta erőszakos megmozdulások, amelyek most épp az amerikai emberek biztonságát és hétköznapjait veszélyeztetik.
Emlékezetes, egy évvel ezelőtt az európai közvélemény épp Franciaországra figyelt, miután több városban migrációs hátterű, erőszakos zavargások törtek ki a nyáron megrendezett parlamenti választások első fordulója után. Ugyanis a bevándorlókból és baloldali tüntetőkből álló rendbontók a szuverenista Nemzeti Tömörülés országos szintű térnyerése ellen vonultak az utcákra, melynek következtében több rendőr is súlyosan megsérült.
De januárban ez a kiélezett figyelem Olaszországra összpontosult, miután bevándorlók Rómában és Milánóban is napokon át tartó utcai harcokat rendeztek. A tüntetési hullámot egy hatósági üldözés közben elhunyt egyiptomi fiú halála okozta, ám az indulatok olyannyira elszabadultak, hogy a randalírozók még füstbombákat is bevetettek a helyi rendőrség ellen. Ám az európai trendhullámokat ismerők már meg sem lepődtek azon, amikor szűk egy hónappal ezelőtt, szinte borítékolható módon épp Berlinben szabadult el a pokol azután, hogy egy menekültekből verbuválódott, palesztinbarát tüntetés résztvevői csaptak össze a rendőrökkel. Az agresszív bevándorlók még egy rendőrt is berántottak a tömegbe, ahol többen úgy megtaposták, hogy a járőrt súlyos sérülésekkel kellett kórházba szállítani.
Ha összevetjük az iménti kiábrándító példákat
azzal a brüsszeli tajtékzó dühvel, amelyet a magyar kormány azzal váltott ki, hogy egymaga szállt szembe a laza bevándorlási szabályokat és a káoszteremtést kierőszakoló büntetősarcokkal, világos, hogy Orbán Viktor továbbra is a megfelelő nyomvonalon tartja Magyarország nemzetközi politikában kitaposott útját.
Tizenöt évnyi, példátlan arányú választói felhatalmazások sorozata után ideje lenne mindezt tőlünk nyugatabbra is belátni.
A szerző a Századvég Közéleti Tudásközpont Alapítvány vezető elemzője
