Se bravúr, se bukás, de talán kezdet

Önmagában az, hogy a magyar labdarúgó-válogatott 2-1-re kikapott az angoltól a londoni Wembleyben, nem szenzáció. Elmaradt a bravúr, de a nagyon nagy bukás is, a szigetországiak elleni huszonhárom mérkőzéses mérlegünk öt győzelem, két döntetlen, tizenhat vereségre módosult. Ám új szövetségi vezetéssel és kapitánnyal nekivágva előfordulhat, hogy a hazai labdarúgás éppen ezzel a derbivel lépett egy tényleg új, jó irányba vezető útra. Majd kiderül.

Látható légió. A szövetségikapitány-váltás kapcsán hajlamos az ember klisékben gondolkodni és azt hinni: az itthon játszóknak mostantól hangsúlyosabb szerep juthat a válogatottban. Ehhez képest Erwin Koeman május 17-én behívott 24 játékosából 6 képviselte az NB I-et, Egervári Sándor húszfős londoni névsorából pedig öt. Az arány tehát mindkét esetben kereken egynegyed. A tanulság? Ami nincs, arra nem lehet építeni. Ezt az alapigazságot támasztja alá az is, ha e mutató tekintetében megvizsgáljuk a dél-afrikai vb-n járt, a miénkhez mérhető európai országokat. A kontinensünket képviselt 13 nációból az angol, a francia, a német, az olasz és a spanyol más nagyságrend, marad nyolc. A görögök, a portugálok és a hollandok komoly, a BL-főtáblán is rendre megjelenő klubokat vonultatnak fel, nem csoda, ha az ő 23-as keretükben a hazai kontingens – az előbbi sorrendben haladva – 13, 10 és 9 labdarúgót számlált. A svájci és a dán egyletek már ritkábban dúlják fel Európát, esetükben 7 és 6 játékossal tűnt fel a nemzeti liga. Három szomszédunk, Szerbia, Szlovákia és Szlovénia szövetségi kapitánya azonban már csak egyöntetűen 2-2 otthoni futballistának talált helyet a 23 utazó között. Pedig kétségünk sem lehet afelől, hogy a szakemberek ismerték a szerb, a szlovák, a szlovén mezőnyt. Mint ahogyan Egervári is a magyart. Ezért érte be öt kerettaggal.

Az angolok számára nem tűnt túl bonyolultnak a mérlegkészítés: a dél-afrikai világbajnoki lebőgést követően kötelező győzelem született, hála Steven Gerrard villanásainak, egyébként pedig sokkal fontosabb, hogy Fabio Capello szakvezető már csak egy búcsúmeccsen számítana David Beckhamre. A magyarok meg kit érdekelnek?
Minket, ha mindannyiunkat nem is. A július 22-én kinevezett új szövetségi kapitánynak, Egervári Sándornak a wembleybeli volt a bemutatkozó mérkőzése a válogatott kispadján. A hely szelleméhez, a mindössze kétnapos közös munkához, valamint elődje, Erwin Koeman búcsújához (3-0-s vereség Németországtól a Puskás-stadionban, 6-1-es kiütés a hollandoktól Amszterdamban) képest azért eltagadhatatlan a pozitív elmozdulás. Így látta Egervári is: „A fegyelmezettséggel, a csapat egységes védekezésével elégedett vagyok, ez mindenképpen előrelépés az előző évi teljesítménnyel szemben. Meggyőződésem, ha a kényszerű cserékre nincs szükség, és a belső védőm, valamint a középső középpályásom a pályán marad, akkor azt az öt percet, amikor a gólokat kaptuk, meg tudtuk volna fogni. A támadójátékunkkal már kevésbé voltam elégedett, de minden csapat annyit játszhat, amennyit az ellenfél enged.”
Ha már pozitívum, akkor Gera Zoltán szereplése mindenképpen az. Nem feltétlenül múlt szerdai teljesítménye alapján (kár azért a hajrában kihagyott nagy helyzetért), hanem önmagában amiatt, hogy újra nemzeti mezt húzott. A Fulham középpályása a legmagasabbra taksált magyar labdarúgó jelenleg, folyamatosan szerepet kap az angol Premier League-ben, a Fulhammel Európa-liga-döntőt játszott az előző idény végén. Egyszerűen megengedhetetlen, hogy ha csak nyomós ok – sérülés, betegség, tartós formahanyatlás – nincs rá, hiányozzon a válogatottból. Márpedig tavaly év végi összekülönbözése Koemannal (vagy valaki mással) éppen ezt eredményezte. Egervári visszaszerezte, sőt újra csapatkapitánnyá tette Gerát, aki az angolok elleni derbi után így értékelt: „A második félidőben már sokkal jobb volt az összjáték, a vezetést is megszereztük, sajnos nagyon korán jött az egyenlítés, majd a második góljuk. Összességében azért nincs miért szégyenkeznünk, új kezdet, új kapitány, új keret, ennek ellenére természetesen nem vagyok elégedett, mivel kikaptunk.”
Gera nyilatkozatában már jelzi, hogy valóban valaminek a kezdete volt, lehetett a londoni mérkőzés. Például a társaság vérfrissítéséé. Egervári belső védője és középső középpályása kényszerű cseréjét említette a vereség egyik okaként, pár hete még senki sem gondolta volna, hogy a Videoton két játékosáról, a most debütált Lipták Zoltánról, valamint a mindössze kétszeres válogatott Elek Ákosról van szó. A látottak alapján viszont jogos a szakvezető véleménye.
Mi már hazaérkezése után a profiként a Pápát, a Southend Unitedot, az Újpestet és a Southamptont is megjárt, jelenleg Székesfehérváron szereplő Liptákot kérdeztük érzéseiről. „Nagyon boldog vagyok, hogy a Wembleyben, több mint hetvenezer ember előtt húzhattam fel először a válogatott mezét. Nekem ez különösen sokat jelent, mivel már játszottam két rövid időszakot Angliában, a harmad-, illetve a másodosztályban, s mostani ellenfelünknek drukkoltam a világbajnokságon is. A visszajelzések elég pozitívak voltak a játékomról, gyakorlatilag csak dicsérő szavakat kaptam.” Mindezt Wayne Rooney őrzőjeként kivívni különösen szép teljesítmény, s éppen a Manchester United klasszisa okozta Lipták sérülését is, ami miatt le kellett cserélni. „Eddig csak a tévében láttam, most meg együtt futottunk ki a pályára. Végig csípett-harapott, aztán a második félidő elején rátartott a lábamra, ezért kellett lejönnöm a pályáról. Amikor a gólok estek, éppen az öltözőben kezeltek, mire a meccs végére visszamentem a pálya mellé, már minden eldőlt. Azért visszanéztem az eseményeket.”
Elszakadva az angoloktól és a debütálásától, a huszonöt éves védő több reményének is hangot adott a jövővel kapcsolatban. „Mindössze két napot tudtunk együtt gyakorolni, ehhez képest szerintem jól kiegészítettük egymást Juhász Rolanddal a védelem közepén. Bízom benne, hogy klubomban is úgy játszom majd, hogy továbbra is meghívást kapok a válogatottba. Általánosságban úgy érzem, nagy és pozitív változások kezdődtek a magyar labdarúgásban az MLSZ új vezetésével és az új szövetségi kapitánnyal. Szerintem lehet építeni a mostani keretre, és a vereség ellenére a mutatott játékra. Új és remélem, jó útra léptünk.”
Lipták Zoltán utóbbi reményével nincs egyedül. További elemzést érhet, hogy nem ártana a védelem szélére két megbízható ember, s Dzsudzsák Balázs jobb oldali szerepeltetése sem tűnik tökéletes megoldásnak. Ballábas honfitársunk azért még nem Arjen Robben, ráadásul klubjában, a PSV Eindhovenben is eredeti szerepében, bal oldali támadóként számítanak rá. Huszti Szabolcs jelenleg a szentpétervári Zenit kispadját koptatja, formája nem az igazi, főképp Dzsudzsák posztján.
További okoskodás helyett viszont várjuk meg a szeptember 3-i, svédországi Európa-bajnoki selejtezőt, az új nemzeti gárda első tétmérkőzését. Ha addig az arra hivatottak kijavítják a most látott hibákat, s esetleg jó eredmény születik, akkor a wembleybeli vereség tényleg valaminek a kezdete lehet. Ám ehhez nem elég egyetlen olyan magabiztos debütálás, mint amilyen Liptáké volt.