Számszeríj

A tengerek és óceánok több mint hárommillió úszó járművet nyeltek el a történelmi korokban. Ezeknek mindössze öt-hat százalékáról tudjuk, hol süllyedtek el. A többiről csupán annyi hír maradt fenn, hogy elindultak A pontból B pontba, de oda már nem érkeztek meg. E hajótöréseknek semmilyen túlélőjük nem maradt – így a holland Voetboognak sem. Szalóky K. Attila gyermekkora óta profi búvár. Ennek ellenére húsz évig várt arra, hogy 1995-ben megalapíthassa tengeri régészettel foglalkozó vállalkozását, az Octopus Tengeri Régészeti Kutató Egyesületet:
– Az összes cégemet egyben eladtam, és arra gondoltam, hogy abból a számomra jelentős több tízmilliós összegből fedezni tudom majd az expedíciókat. Ám hamar kiderült, hogy a tőkém enyhe túlzással csepp a tengerben! Gyakorlatilag az egész vagyonom ráment az első hajó felkutatására és feltárására. De nem adtuk fel a munkát!
A nemrégiben fellelt Voetboog holland kereskedelmi hajóra számtalan búvárnak fájt a foga, de hála a másfél évtizedes tudományos kutatómunkának, minden arra vall, hogy a magyar Octopus járt sikerrel. A Holland Kelet-indiai Társaság háromárbocos tengerjáró hajója 1700 óta fekszik a hullámsírban.
– Az általunk talált tárgyak, a John Coxton kapitány monogramjával díszített arany zsebóra és ezüstkanál, egy ezüst pénzérme, amely a korszakot határozza meg, a tipikusan holland horgony és egyéb leletek, továbbá a hajó helyzete mind azt mutatják, hogy a Voetboog került meg. A hajó neve egyébként hollandul lábbal felhúzható számszeríjat jelent. A háromárbocos rakományának eszmei értéke elérheti az egymilliárd dollárt – állítja Szalóky K. Attila.
A Voetboog 172 199 aranydukátot, temérdek kínai, japán porcelánt és egyéb értékeket szállított Batáviából. Brazília partjainál megállt, hogy élelmiszert és vizet vegyen fel. Mivel nemkívánatos vendég volt, a hajó javítása nélkül sürgősen kénytelenek voltak kifutni.
– A Voetboog néhány kilométerre Pernambucótól körülbelül harminc méter mélyen fekszik. A feltárásokat szeptemberben kezdjük egy tizenegy méteres fatestű búvár-kutatóhajó segítségével. A búvárlétszám tizenöt fő lesz, mellettük fog dolgozni az állandó öt-hat fős személyzet, amely végigkíséri az expedíciót. A búvárokat egyébként kéthavonta cseréljük. A víz alatti munkálatok legalább négy hónapot vesznek majd igénybe – mondja az Octopus egyesület elnöke.
Ami a munka üzleti részét illeti, minden ország más és más módon ismeri el a kutatók munkáját és ráfordításait. Brazíliában két leletcsoportot különböztetnek meg. Az egyik osztályba tartoznak a kiemelt egyedi leletek, ezek páratlan darabok, amelyeknek igen magas kulturális, tudományos és történelmi értékük van, s automatikusan Brazília tulajdonába kerülnek. A kutatást egyébként az UNESCO és az Icomos (Műemlékek és Helyszínek Nemzetközi Bizottsága) előírásai szerint végzik a magyar búvárok.
– Igen ám, de e tárgyak nemzetközi értékének negyven százalékát nekünk kifizetik. Az ismétlődő leletcsoportba tartozó dolgok, amelyekből sok egyformát találunk – például porcelánokból, borospalackokból, aranypénzekből –, legfeljebb hetven százaléka adható át nekünk, a fennmaradó rész az államot illeti. Mi a munkánkat nem üzletszerűen végezzük, de valamiből élni kell, és persze finanszírozni a feltárást. Egy hajó kutatása legalább 2–2,5 millió dollárba kerül – magyarázza Szalóky K. Attila.
Egyébként az Octopus a nemzetközi átlaghoz képest igen olcsónak számít. A cégnek nem az a fő célja, hogy eladja a feltárt tárgyakat, hanem a munkákhoz kapcsolódó jogokat igyekszik érvényesíteni. Idetartozik a könyvkiadás, a filmek forgalmazása, a nemzetközi kiállítások szervezése, illetve a kiemelt egyedi és egyéb tárgyakról készített másolatok sokszorosítása, bemutatása és értékesítése.
– Sokan féltenek bennünket a kalózoktól. Amíg a feltárás történik, addig a rablók rajtaütésétől nem kell tartanunk, mert amikor kiemeljük a leleteket, azok olyan rossz állapotban vannak, hogy nemigen lehet őket azonnal pénzzé tenni, ráadásul nem tudhatják, hogy értékesek-e a tárgyak. A leleteket még meg is kell tisztítani, illetve konzerválni. Akkor vagyunk veszélyben, amikor a harminc kilométeres vízi és a negyvenhat kilométeres szárazföldi utat kell megtennünk a katonai bázis raktáráig.
A csapat természetesen kérhet haditengerészeti védelmet, de azt a szolgáltatást aranyárban mérik. Tehát úgy határoztak, hogy a kincseket végig vízi úton fogják szállítani – kimondottan nagy sebességű hajókkal, amelyeket szinte lehetetlen utolérni.