Milyen állapotban van a kortárs magyar dráma, a színházak mennyi magyar drámát mutatnak be, a műfaj hazai válfaja milyen fejlődési ívet járt be napjainkig, és mi is a magyar dráma napjának a mondanivalója? – ezekről kérdeztük az ismert drámaírókat, a dramaturgot és a színházvezetőt.
Bereményi Géza rendező, drámaíró: Személyes tapasztalataim alapján ma semmilyen akadálya nincsen annak, hogy kortárs magyar dráma szülessen, és hogy eljusson a közönséghez. Sokféle kortárs magyar dráma születik, és nagyon sokféle színház is van, amely ezeket a műveket bemutathatja. Azonban hiányoznak azok a nagyhatású művek, amelyek inspirálhatnák a magyar társadalmat, amelyben az utóbbi években nagyon nagy szellemi változások történtek. A drámának mint műfajnak az a képessége, hogy gyorsan tud reagálni a társadalmi változásokra, leegyszerűsítve fogalmaz és felnagyít, tehát ezzel a szerzőknek élniük kellene. Ellenkező esetben az írók szellemi közönyről, gyávaságról vagy tehetségtelenségről tesznek tanúbizonyságot. Úgy látom, minden színház a társadalom kicsinyített mása, a társadalom pillanatnyi állapotának tükre, erényeinek és betegségeinek is, ezért a mai magyar dráma helyzetéből következtetni lehet társadalmunk jelenlegi szellemi és erkölcsi állapotára.
Egressy Zoltán drámaíró: A magyar nézőnek ma nem az számít elsősorban, hogy kortárs magyar szerző darabja-e, amit bemutat a színház, hanem hogy jó-e az előadás. A magyar színházak – és itt nem a saját darabjaimra gondolok – mintha félnének a kortárs magyar daraboktól. Ritkán vállalkoznak nagyszínpadi előadásokra, inkább a stúdiószínpadokon mutatják be az élő magyar szerzők műveit, pedig a tapasztalat azt mutatja, hogy a jó kortárs magyar drámák sikeresek, sok nézőt vonzanak. Az lenne az egészséges, ha egy magyar színház két hasonló minőségű mű közül választhatna, akkor a magyar kortárs alkotót mutatná be. A magyar teátrumok feladata lenne, hogy a régebbi magyar drámákat – mint például Weöres Sándor A kétfejű fenevadját – időről időre bemutassák. Jó lenne többet tenni azért is, hogy a dráma mint élvezetesen olvasható műfaj bekerüljön a magyar köztudatba, s így a könyvkiadók is nagyobb kedvvel vállalkozzanak kortárs magyar drámakötetek kiadására.
Solténszky Tibor dramaturg: Majd harminc évvel ezelőtt az az igény hívhatta életre a magyar dráma ünnepét, hogy a színház figyelmét felhívja a kortárs írók munkáira, hogy felismerjék: a gyakran elővett és rendezőileg átértelmezett klasszikusok mellett és helyett a kortárs írók véleménye is kapjon helyet a magyar színi kultúrában. A Magyar Rádió (Solténszky Tibor az MR1-Kossuth rádió művészeti produkciós szerkesztőségének vezetője – a szerk.) idén kiértékelt drámapályázatára nagyon sokan ragadtak tollat, mindenféle írni szerető embertől érkezett hozzánk pályamű. A kortárs drámairodalmunk nagyjai, az idősebbek nem pályáztak, ám szép számmal képviselték magukat a fiatalok és középgeneráció aktív drámaírói. Ez arra utal, hogy nem áll rosszul a kortárs magyar dráma ügye, jóval többen szólalnak meg a dráma hangján manapság, mint 20-25 évvel ezelőtt. Talán divatba jött a drámaírás, s a Katona József-pályázatnak köszönhetően színre is kerül számos új darab. A siker egyik motorja a Színházi Dramaturgok Céhe, amely negyedszázada keményen dolgozik azon, hogy a kortárs magyar drámának helye legyen a színházi életben. A jelenkori magyar drámáknak, ha tematikailag vizsgáljuk, nincs komoly társadalmi-politikai elkötelezettségük: a mesefeldolgozástól a személyes élmények megörökítésén át esetleg a szatíráig ível a skála. A nyelvezetben viszont erős eltérés figyelhető meg a fiatal alkotók és a középgenerációsok között: előbbiek szinte hátat fordítanak annak az elődjeik által indított harcnak, hogy az élőbeszéd színpadra kerülhessen. Ők ezen talán már túl vannak: emelkedettségre, teatralitásra törekszenek. A Rádiószínház műsorpolitikájában is előtérbe került a kortárs irodalom, az elmúlt esztendők évi 50-60 új bemutatójának több mint a fele kortárs irodalmi mű adaptációja volt.
origo.hu
Meglepő fordulat a a Huszti ikrek ügyében, megszólalt a szakértő
