Az Oscar-díjas ceglédi fotográfus

Mikor éppen harminc évvel ezelőtt, egy szeptember eleji napon New Yorkban elsőként átvehette az Évszázad Kiváló Fotóművésze díjat, a fotográfusok Oscar-díját, Tóth István a fotóművészet csúcsára jutott. Pedig fényképezőgépet is véletlenül ragadott a kezébe a vaskereskedőnek készülő ifjú. Milyen a sors? Egy barátja megszorult anyagi helyzetében rásózta fényképezőgépét, amivel eleinte „botladozott”, de egy igazi fényírómester, Haller Frigyes jó irányba terelgette. Azóta 52 országban ismerhették meg munkásságát, amit 327 díjjal jutalmaztak. Arra a kérdésre, hogyan emlékezik vissza a három évtizeddel ezelőtti, szeptemberi nagy napra, a díjátadásra, így válaszolt:
– New York egyik múzeumában olyan ünnepséget, fogadást szerveztek a díjazottak tiszteletére – két amerikainak és nekem, a ceglédinek –, hogy elolvadtam. Másnap, a fogadáson arra kapacitáltak, hogy hagyjam el a hazámat, Amerikában mindent megkapok, amit csak kérek. Megdöbbentem az ajánlaton, s büszkén elutasítottam: én megátalkodottan magyar vagyok!
Rengeteg díja mellett különösen büszke a tavaly megkapott Hazám-díjra. Tóth István leghíresebb fotóiból legutóbb augusztusban rendeztek tárlatot a kecskeméti Erdei Ferenc Művelődési Központban, amit élete legszebb kiállításának nevezett. Újabbra most nem készül, pihen egy keveset, mert az egészsége „kicsit rakoncátlankodik”, ahogy mondta. Egyébként is, tíz éve abbahagyta a fotografálást, mert megszűnt a hagyományos technika, a laborálás (nincs film, fotópapír, fotóvegyszer), ezért kénytelen volt megerőszakolni magát, és egy éve áttért a digitális gépre, amit inkább a meglévő fekete-fehér képeinek digitalizálására használt. Most ezzel is felhagyott a fényírás híres művésze, legendája, és ecsetet ragadott. A tanyavilágot festi meg újabban – színesben.