Ferihegyi galacsin

Hardy Mihályra, a Budapest Airport vállalati és közkapcsolati igazgatójára – elsősorban televíziós szereplései alapján – a nyilvánosság egy része bizonyára úriemberként tekint. Így szemlélte tevékenységét akkor is, amikor a Tesco kommunikációs vezetője volt, vagy korábban, amikor televíziós műsorvezetőként jelent meg esténként az otthonokban. Sokan valószínűleg arra is emlékeznek, amikor moszkvai tudósítóként, dacolva a csikorgó orosz téllel, usankával a fején, a Kreml toronyórájával a háttérben számolt be a friss szovjet eseményekről. Mindezt azért kellett előrebocsátani, mert a minap valami olyasmi történt az egyik reggeli műsorban, ami némelyek szerint nem illik bele az igazgatóról eddig kialakított képbe. A nézők, főleg az érintettek Rákoshegyen, úgy vélhették, megtalálták azt a galacsint, amitől – az ismert reklám szerint – Magdi anyus ott fekszik holtan.
Hardy Mihály a Rákoshegyi Polgári Kör elnökével Budapest XVII. kerületének egy Ferihegy szomszédságában fekvő része fölött elhúzó repülőgépek zajáról vitázott. A beszélgetés során elhangzott, hogy az alacsonyan leszálló gépek keltette légörvény több esetben háztetőket bontott meg, ledobálva a cserepeket a kertbe, amivel komoly veszélyt, akár életveszélyt is okoztak a ház lakóinak. E tényekhez nem férhet kétség. Ilyen esemény történt például 2009. március 30-án a Berzsenyi Dániel, illetve 2009. április 29-én a Rákóczi Ferenc utcában. A tetőrongálások másodpercekkel az után keletkeztek, hogy a repülőgépek alacsonyan repülve elhúztak a házak fölött. Ezek után a Budapest Airport közkapcsolati igazgatója azt mondta vitapartnerének, hogy az „ok-okozati összefüggést” nem tudják kimutatni. Hozzátette: „Nem tudjuk eldönteni, hogy ezt repülőgép okozta, a rossz építés – mert ilyen is van –, vagy pedig a vihar és egyéb problémák.”
Ez az érintettek számára azt jelentette, hogy azokban a hajnali-éjszakai időpontokban, amikor az ominózus tetőbontások megtörténtek, amikor a nagy robajjal a házak fölött repülő gépek távozta után néhány másodperccel megkezdődött a cserepek potyogása, az nem is biztos, hogy a gépek miatt következett be. Lehet, hogy éppen akkor gondolták meg magukat a rosszul megépített tetőn mélázó cserepek, s dacból döntöttek úgy, hogy most vagy soha, s lehullottak. De az is lehet, hogy a meteorológiai adatok szerint a jelzett időpontokban éppen fel nem kerekedő vihar orkánerejű szele okozott nagy lyukat a tetőt fedő cserépsorok folyamatosságában. Az már mellékes körülmény, hogy az ominózus esetekről rendőrségi, önkormányzati jegyzőkönyvek tanúskodnak.
Nem lehetett volna csodálni, ha a kárt szenvedett lakók ettől az érveléstől kidőltek volna. Hiszen nem kevesebbet állított az igazgató az „ok-okozati összefüggés” kétségbe vonásával, mint azt, hogy az érintettek nem mondanak igazat. Volt a Hardy-nyilatkozatnak egy másik érdekes eleme is. Ez így szól „A repülőtér nagyon rugalmasan áll hozzá az ilyen problémákhoz. Azt mondjuk, valóban nem maradhatnak megbontott tetővel a lakók. A repülőtér például Vecsésen létrehozott az önkormányzattal közösen egy alapot. Ebből kijavítják a tetőt azokon a helyeken, ahol ez indokolt. Aztán majd utána a hatóságok, légitársaságok eldöntik egymás között, hogy pontosan mi történt.”
A közös alapban tehát a reptér magántőkéje és az önkormányzat közpénze valószínűleg egyaránt benne van, hiszen ezért közös. Ebből a károsult lakókat kártalanítják, ne lármázzanak, majd zöldasztal mellett – a tényleges kárt elszenvedettek kikapcsolása után – a hatóságok és a légitársaságok eldöntik, mi is történt valójában. Hogy az így megszülető döntések milyen ok-okozati összefüggésben vannak a valósággal, annak eldöntését az olvasó fantáziájára bízzuk. Mint ahogy azt is, hogy a zöldasztalnál megszülető döntések nyomán a közös kártalanítási alap alkotóelemei közül melyik rész apad jobban. Amit közpénzből tettek hozzá, vagy amit a magántársaság vállalt.
A zöldasztal mellett eleddig érdekes dolgok dőlhettek el a Budapest Airport magánosításával kapcsolatban is.
Már az önmagában figyelemre méltó, hogy a 2005-ben értékesített Ferihegyi repülőtér privatizációs szerződése csak erőteljes civil nyomásra, lényegében csupán idén vált nyilvánossá. Riz Levente, Rákosmente polgármestere, országgyűlési képviselője a parlamentben napirend előtti felszólalásában érzékletesen mutatta be: az ominózus szerződésben milyen fejlesztéseket vállalt a Budapest Airport, s abból mit teljesített. A fejlesztések terén alig valamit. Mint ahogy arra is rámutatott, hogy e vállalások elmaradását a zöldasztal mellett az érintettek – a hatóságok és a Budapest Airport – képviselői sikeresen lepapírozták. Így nem lett következménye annak, hogy nem épültek meg új repülőgép-parkolók, terminálok, cargobázisok, autóparkolók, szállodák, konferencia-központok.
További érdekesség, hogy a 2005-ben még tízmilliárd forint nyereséget hozó Budapest Airport mára hasonló nagyságrendű veszteséget termel. Miközben a privatizációban közreműködők 291 millió forint jutalomban részesültek. Sajátos összefüggések ezek. S valamilyen rendező elv szerint bizonyára ok-okozati összefüggésben állnak egymással. Hogy milyenben? Egyelőre nem tudjuk. A filmet most forgatják vissza. A magánosítási galacsint keresik.
A polgári kör képviselőjét – noha nem úri dolog – el lehet intézni félvállról.
Az országot nem.

A szerző újságíró