Kritikus kínai blogoszféra

Demokratizálódik-e Kína a nyugati modell szerint a gazdaság fejlődésével, az emberek gazdagodásával, majd növekvő véleménykifejezésével? Ezt találgatják már jó ideje elemzők világszerte, de a kérdésre – legalábbis részben – a technológia ad újszerű választ. Ám a nép internetes hangja nem zene a nyugati füleknek.

Thomas L. Friedman, a New York Times neves publicistája a minap azt fejtegette, hogy a külpolitikájában békés hangot megütő, növekvő lehetőségeivel a globális színtéren egyelőre nem visszaélő Kína vezetése új, nem figyelmen kívül hagyható jelenséggel szembesül. A hazai közvéleménnyel, amelyet – demokratikus választások és szabad sajtó híján – egyre hangsúlyosabban jelenít meg a kínai blogoszféra, az ázsiai országban internetes naplót vezetők közössége.
Mintegy 70 millióra teszik a kínai blogok számát, amelyeket – szemben az állami ellenőrzés alatt lévő hagyományos médiumokkal – lehetetlenség rövid pórázon tartani. De – mint arra a publicista utal – lehet, hogy nem is kell. Ami a külpolitikai kérdéseket illeti ugyanis, a kínai bloggerek nem hajlandók a nyugati logika szerint nemzetközi együttműködésre, az amerikai receptek szerinti összeborulásra unszolni Pekinget, sokkal inkább a hivatalos álláspontnál is nacionalistább, radikálisabb hangot ütnek meg, legtöbbször a Csendes-óceán térségében is szokott rutinjaival operáló Washington ellenében. Ha egy vitás kérdésben – mint amilyen a Dél-kínai-tenger gazdasági övezeteinek ügye – egy kínai diplomata túlzottan a tradicionális, békülékeny hangot üti meg egy nemzetközi konferencián, könnyen vívhatja ki hazája bloggereinek haragját mint „Amerika-barát”, vagy nemes egyszerűséggel „áruló”. Lehet, hogy ez a faktor is szerepet játszott az ASEAN nyári, hanoi találkozóján, amikor a hagyományostól eltérő módon a jelenlévő kínai külügyminiszter, Jang Jiecsi közvetlen módon emlékeztette a többi tagországot kicsinységükre, szemben hazája nagyságával, mindezt úgy, hogy 25 percen keresztül a szintén jelen lévő Hillary Clintonhoz, az amerikai diplomácia irányítójához intézte szavait.
Persze nem véletlen, hogy milyen téren mutat nagyobb toleranciát a hatalom, amely példák sokasága szerint máig nem habozik lesújtani azokra, akik tervei útjában állnak, főleg belpolitikai kérdésekben. Mégis, a kínai bloggerek esete rávilágít arra, hogy a nyugati demokratikus fejlődési modell útjain és sorrendjein kívül immár vannak más lehetőségek, amelyeket a technológia fejlődése, az internet nyitott meg. Ám paradox módon a nyitásnak ez a módja aligha lesz a demokrácia őshazájának ínyére.