Vadregény és Balkán

„A gyergyói és csíki havasok érintkezésénél, az Olt és Maros folyók vízválasztójából, a Fekete Rez nevű hegygerincz délnyugati oldalából, a Geréczes tető tövében (nem messze a Gyergyó szélén emelkedő magas Bükk ormán eredő Nagy-Oltnak s a Fekete Rez északi oldalából Kis-Oltnak forrásától) bugyog ki az erdő sűrűjében a 885 kilométer utat megteendő Maros feje.” Petz István beszámolója olyan, mint a népmese. A járásbíró, aki lapos fenekű eszkimó kajakjával komoly vízi utakra vállalkozott, 1904-ben evezett végig a Maroson. Ugyanezt az utat tette meg 2004 augusztusában Szabó László néhány társával, csak egészen más díszletek között. A romániai szocialista nagyipar véget vetett a vadregénynek, írja Szabó, a gigantikus gátak, az erőművek duzzasztói lehetetlenné teszik a tutajozást. A legújabb kori csapat folyton kikényszerül a sodró vízből, nem vállalják az evezést a vízbe épített vasbeton pillérek, víz alatti csapdák, szennyvízbefolyások között. A Petz leírta szálláshelyek híján a rögvalósággal kell szembenézniük: a várt idilli helyett kijózanító parti alvással.
A hű folyó, Marosfőtől Marostőig, 1904–2006 című képes album nem klasszikusa a műfajnak, bár formára, kivitelre olyan. Ám nem gyönyörködtetni akar, hanem figyelmeztetni. Egyik eleme a Maros Fórum környezetvédelmi kommunikációs kampányának, melynek célja felhívni a figyelmet a folyó jelenlegi állapotára, pusztuló értékeire. A kampány másfél évig tartott, és ha nem is oldotta meg a problémákat, ha nem is volt érdemeihez mérten elég hangos, azok az elszántak, akik ezt a kötetet is összeállították, akik filmeket, fotókat készítettek, előadásokat tartottak, folytatják. Rá akarják döbbenteni a világot, hová vezet, ha az ember így bánik a természettel.
A két túra körülményeinek kontrasztja sokkoló, pedig – mint írják – már Petz idején is elkezdődött a Maros élő környezetének hanyatlása. Szabó doktor azonban már balkanizálódásról számol be. De nemcsak a folyó környezete, hanem a szabályozott változata is lehangoló. A Maroson Lippa alatt a XIX. század végén 33 kanyarvágás történt, így a folyó 88 kilométerrel lett rövidebb, ami növelte az esést, ezt viszont 1970-ben a jugoszláviai tiszai duzzasztógát lelassította. Mindennek következtében a Maros medre, élővilága, környezete alaposan átalakult. A kötet utolsó fejezetében Paulovics Péter ezekről a változásokról ad hírt.
Nem visszafordítani akarja e rendkívül rokonszenves környezetvédő csapat az idő kerekét, tudják, hogy erre nincs esély. Harcukat nyilván nem övezik fényes győzelmek sem, de ezekből az apró erőforrásokból épül fel az értelmes, civil társadalom. Drukkolunk nekik.
(A hű folyó – Marosfőtől Marostőig, 1904–2006, CD-melléklettel. Szerkesztők: Paulovics Péter, dr. Szabó László. Csemete Egyesület, Szeged. Ármegjelölés nélkül)