Célzott támogatás

A Széchenyi-terv a vállalkozói középosztály megerősítésének egyik pillére lehet, mivel ma az állam a legnagyobb megrendelő, ezért a közbeszerzési törvény módosítása szintén elkerülhetetlen volt. Míg az uniós országokban a hazai cégek aránya az elnyert közbeszerzéseken 70 százalék körüli, addig hazánkban mindössze 40 százalékos

A vállalkozások 99 százalékát kitevő hazaiak gondjait anynyian szerették volna orvosolni az elmúlt években, hogy a problémát sikerült végül a megoldhatatlanságig fejleszteni. A hazai tulajdonú kisebb és közepes méretű cégek a szavakon túl szinte alig kaptak érdemi támogatást: az egyedi vagy kiemelt támogatásoknál hátrasorolódtak, az uniós pénzekből alig részesültek, a munkahely-megőrző programok kifejezetten alacsony hatásfokkal működtek, és a mindennapi likviditásban segítséget nyújtó Széchenyi-kártya kamattámogatását is szép lassan lefaragták. A magyar vállalkozókat már a válság előtt sem a beruházási kedv jellemezte, a fejlesztési célú mikrohitelekből szinte alig igényeltek, mára pedig a piaci szereplők zöme félretette hosszú távú terveit, és a létfenntartásért küzd.
Akármilyen szűkre szabott is a jövő évi költségvetés, mégsem csak a romeltakarításról és a túlélésről szól, hanem a versenyképes magyar vállalkozói középosztály kinevelésének kezdetét is jelentheti: ez a réteg ugyanis elég stabil ahhoz, hogy eséllyel indítson be fejlesztéseket. Első lépésben a mára drámaian megfogyatkozott, életerős kis- és középvállalkozások (kkv) közül célzott támogatással helyzetbe kell hozni azt az 1500-2000, legalább 25-30 főt foglalkoztató céget, amelyek nagy hozzáadott értéket állítanak elő, és képesek lesznek új munkahelyeket teremteni. Ezért elsősorban azokat a vállalatokat kell felkarolni, amelyek vagy exportképes termékeket gyártanak, vagy az import kiváltásával a Magyarországon működő multinacionális nagyvállalatok beszállítójává válhatnak. A célzott támogatásokkal megalapozhatóvá válna ezen vállalkozások fejlődéséhez szükséges stabil működés, amely biztonságot jelentene, másrészt alvállalkozóként foglalkoztathatnának más kisvállalkozásokat, s ez összetartozást jelentene a szektornak. Ha a sikeres cégek képessé válnak arra, hogy tartósan megvessék a lábukat a piacon, tapasztalataikat hasznosítva előbb vagy utóbb önálló, innovatív üzleti megoldásokat vezethetnek be.
Ma még kevés ilyen hazai vállalkozás létezik, és számukat azért kellene jelentősen gyarapítani, mert példájuk élő bizonyíték arra, hogy a magyar gazdaságot visszavető, kirívóan alacsony foglalkoztatottságon igenis lehet segíteni: elsősorban a vállalkozói középosztály megerősítésével. Jelenleg a hazai kis- és középvállalkozások foglalkoztatják az üzleti szférában dolgozók 70 százalékát. A szektor tőkehiánya, támogatásuk elmaradása, és terheik növelése következtében az EU országai között Máltában és hazánkban a legkisebb a foglalkoztatottak aránya. Ezzel nem csupán az a gond, hogy más, hasonló lélekszámú uniós tagországokban 1,2-1,4 millióval többen dolgoznak, mint nálunk, hanem az is, hogy idehaza még abban az időszakban sem javult a helyzet, amikor a térségben négy-nyolc százalékos növekedési ütem volt a jellemző. Ma már világosan látszik, hogy hazánk versenyképessége mindenekelőtt a kifejezetten magas adóteher mellett a bürokratikusság és a rossz üzleti környezet miatt esett vissza.
A helyzeten sajnos a 2004-es uniós csatlakozásunkkal járó támogatási pénzek elosztása sem segített, holott az új Magyarország nevű terv célja elsősorban a foglalkoztatottság növelése volt. A közel nyolcezermilliárd forint nagy részét „betonba öntötték”, a források 70-80 százaléka központi beruházásokra ment el, míg a hazai vállalkozásokhoz a pénzeknek mindössze 13-14 százaléka került közvetlenül.
Lett helyette sok szép szökőkút, főtérfelújítás, bicikliút, ravatalozó és támogatás az akkori elithez közel álló gazdasági köröknek. Az új Magyarország terv lassan haladt, növelte az egyes térségek közötti egyenlőtlenségeket, a pénzek jó részét pártalapon osztották szét, és a szabálytalan kifizetések miatt később több száz milliárd forintnyi forrást kérhet vissza tőlünk Brüsszel.
Tízmilliárdokért felesleges digitális táblahalmazt rendeltek, vissza nem térítendő támogatást kapott a kutyafitnesz-ágazat, és csak papíron valósultak meg azok a képzések, amelyekre nagyon is szükség lett volna, a vidékfejlesztési visszaéléseknek pedig se szeri, se száma. Nem csoda, hogy az előző ciklus vezetői végül már azt is érdemnek tüntették fel, hogy az uniós beruházások nem eredményeztek GDP-csökkenést – az elköltött ezermilliárdok ellenére. A 2006-ban írt, és már akkor sem az ország valós igényeire szabott fejlesztési terv céljai a válságból kilábaló magyar gazdaság számára ma távolibbak, mint valaha.
Így a jól bebetonozott, több évre előre szóló kötelezettségvállalásokkal lényegében csak 1800 milliárd forintnyi szabad forrás maradt hátra a 2013-ig tartó időszakra vonatkozó pénzekből. Mivel az új Széchenyi-terv első szakasza ezekre a forrásokra épül, így ebben a kis- és középvállalkozások megerősítése most a legfontosabb és a legsürgősebb feladat. Egyrészt, hogy az azonnal folyósítható támogatásokat minél hamarabb munkahelyteremtésre fordíthassuk, másrészt vissza kell vonni azokat a beruházásokat, amelyekre alaptalanul ítéltek meg támogatásokat. A január közepén induló új Széchenyi-tervnek az eddiginél jóval célzottabban és hatékonyabban kell majd támogatnia a vállalkozói középosztályt, mert ez a réteg hosszú távon is munkalehetőséget teremthet a kisebbeknek. A legfrissebb statisztikák szerint a munkaképes korú lakosságnak alig több mint a fele dolgozik, a munkanélküliek többsége pedig bő másfél éve hiába próbál elhelyezkedni, a közmunkaprogramok pedig csak átmeneti megoldást nyújtanak.
A Széchenyi-terv a vállalkozói középosztály megerősítésének egyik pillére lehet, mivel ma az állam a legnagyobb megrendelő, ezért a közbeszerzési törvény módosítása szintén elkerülhetetlen volt. Míg az uniós országokban a hazai cégek aránya az elnyert közbeszerzéseken 70 százalék körüli, addig hazánkban mindössze 40 százalékos.
Szintén szabályozási kérdés a gazdasági jogbiztonság feltételeinek törvényi kialakítása is, a hazai cégek érdekében. Ennek része a tisztességes kereskedelem szabályozása, amely vonatkozik a fizetési határidőkre, a körbetartozásokra, a kartellezés felszámolására, vagy a multinacionális cégeknek szállító hazai vállalkozások helyzetének javítására. A hazai vállalkozásokra nehezedő bürokratikus terhek mérséklése szintén nem pénzkérdés: a gazdasági tárca számításai szerint ma 2800 milliárd forintra tehető a vállalkozók adminisztrációs költsége, amelyből 800 milliárdra tehető a normális üzletmenethez szükséges tényleges teher.
A fenti intézkedések meghozatala azonban nem elégséges az új munkahelyek zálogát jelentő vállalkozói középosztály helyzetbe hozásához, ha az adózási rendszer átalakítására nem kerül sor. A jövő évi költségvetés ebbe az irányba tette meg a legfontosabb lépéseket. A 16 százalékos egykulcsos személyi jövedelemadóval, a hazai kis- és középvállalkozókra vonatkozó társasági adó megfelezésével és az alkalmazottaknak nyújtott természetbeni juttatásokra rakódó közterhek negyedére mérséklésével.
Az adóterhek lefaragása, a vissza nem térítendő, célzott beruházási támogatások és a versenytorzító egyensúlytalanságok felszámolása azonban csak egy része, igaz a legfontosabb része a vállalkozó középosztály létrehozásának, egyszersmind a polgárosodás előmozdításának.
Jól tudjuk, a kiszámítható gazdasági környezet kialakítása mellett az oktatási és intézményi átalakítás is elengedhetetlen az üzleti jövőkép megrajzolásához.