Obama elnök félidőben

A 2010-es november 2-i amerikai félidős kongreszszusi és kormányzói választások előtt az amerikai politikai elemzők többsége azt fejtegette, hogy vajon most változni fog-e az a választási magatartásforma, amely a gazdasági mélyponton egyértelműen az akkor regnáló pártot büntette. Ez alól az egyetlen kivétel még az 1934 novemberében tartott időközi választás volt, amikor is a világválsággal sújtott Amerika bizalmat szavazott az egy évvel korábban hatalomra kerülő Demokrata Pártnak és a megválasztott elnöknek, Franklin D. Rooseveltnek.
A mostani választások azonban világosan megmutatták, hogy Barack Obamának, az Egyesült Államok első afroamerikai elnökének nem sikerült legendás elődje nyomdokába lépnie. Igaz, a tavalyi euforikus elnöki beiktatást követően a problémák egész sora sújtotta az új elnököt kül- és belföldön egyaránt. A Közel-Keleten elsősorban Irán atomfegyver-programja keltett pánikot, de a nemzetközi terrorizmus elleni harc Afganisztánba tolódása sem ígért azonnali eredményeket, hanem a háború eszkalálódását vonta maga után. A legnagyobb csapás azonban a tavalyelőtti gazdasági válság kirobbanása volt, s ez tette próbára az Obama-kormányt, amikor a Lehman Brothers brókercég látványos becsődölése olyan dominóeffektust indított el az amerikai bankszférában, amely a mai napig érezteti hatását.
Ekkor még úgy tűnt, hogy az elnök képes kezelni a helyzetet, habár az óriási összegű (hétszázmilliárd dolláros) mentőcsomag, amit a csődbe ment bankok segítségére szavazott meg a kongresszus, sokakat aggodalommal töltött el. A szkeptikusok úgy érveltek, hogy a kívánt pedagógiai hatás helyett a bankok nem fognak megváltozni és ugyanazt a hajmeresztő hitelkihelyezési politikát folytatják majd, amibe egyszer már belebuktak. Mint utóbb kiderült, nekik volt igazuk. Időközben a 2008-as választások után megrogygyant Republikánus Párt is lassan új erőre kapott és egy új politikai irányzat, az úgynevezett Teadélután mozgalom (Tea Party) nőtt ki a republikánus kemény magból, akik ultrakonzervatív nézeteikkel jelentős népszerűségre tettek szert a párton belül. Politikájuk nem is titkolt célja Obama elnök személyének vehemens bírálata és ellehetetlenítése. Az elnök bírálatában részt vevő tagok némelyike még az implicit rasszista kijelentésektől sem riad vissza. Vezéregyéniségük pedig nem más, mint az a Sarah Palin, aki még a republikánusok alelnökjelöltje volt 2008-ban. Az időközi választásokon a tét nem kisebb volt, legalábbis a republikánusok oldaláról, mint megszerezni a többséget a képviselőházban és a szenátusban egyaránt. Az előbbi sikerült, az utóbbi nem, de az új szenátusban hattal több republikánus fog ülni, mint a régiben. Igaz a demokraták megtartották az abszolút többséget (51 szenátori hely), de az úgynevezett döntő többséghez (60 szenátori hely) ez távolról sem elég. Az amerikai szenátus 100 tagból áll, ahova minden állam csak két tagot delegálhat. Határozatképtelenség esetén, például ha a szavazati arány 50:50, a szenátus elnöke, a mindenkori alelnök dönti el a voksolás kimenetelét. Az alsóházban, a szövetségi képviselőházban azonban fölényes republikánus győzelem született és ez meghatározó lehet a törvényhozás szempontjából. Obamának most ezzel az új és ellenséges képviselőházzal kell majd együttműködnie.
A demokratáknak a jó hír az volt, hogy nem verték tönkre őket a kormányzóválasztásokon. Nevadában, habár a Teadélután mozgalom mindent megtett, hogy lejárassa a regnáló demokrata kormányzót, Harry Reidet, az Obamához utolsó leheletig hű politikust mégis újraválasztották, annak ellenére, hogy Nevada államot is súlyosan érinti a gazdasági válság és a munkanélküliség itt 10 százalék fölött van. Úgy tűnik, Kaliforniában is véget ért a republikánus időszak, mert Arnold Schwarzenegger egyszerűen pótolhatatlannak bizonyult. Ott az a Jerry Brown nyert, aki már veteránként tért vissza a politikai közéletbe, hiszen volt ő már kormányzó itt még a hetvenes években Ronald Reagan távozása után. Kaliforniánál maradva érdekesség még, hogy az úgynevezett 19. Indítvány (Proposition 19), amely a marihuána legalizálását szerette volna elérni, megbukott. Rosszmájú vélemények szerint Kaliforniában csak az nem szív füvet, aki nem akar, de tény, hogy a drog gyógyszerként való alkalmazása már évek óta nem törvényellenes.
Visszatérve a Teadélután mozgalomra, érdemes megjegyezni, hogy ennek támogatásával két szenátor is bejutott a szenátusba, Marco Rubio és Rand Paul, s ez nyilvánvaló üzenet a Republikánus Pártnak, hogy a jövőben a teadélutánosokkal komolyan számolniuk kell. A demokratáknak azonban nem szabad túlságosan mellre szívni a dolgokat, hiszen 1994-ben ugyanilyen súlyos vereséget szenvedtek az időközi választásokon, viszont két évvel később az akkori elnököt, William Jefferson Clintont simán újraválasztották. Ez a forgatókönyv a mostani elnök esetében megismétlődhet, ehhez azonban az kell, hogy a gazdaság pozitív és maradandó fordulatot vegyen és Obama ugyanolyan eltökélt legyen ennek létrehozásában, mint ahogy ezt már beiktatása óta oly sokszor hangoztatta. Ellenkező esetben a demokratákra egy republikánus cunami várhat 2012-ben, a legközelebbi elnökválasztáskor.

A szerző politológus