Amerika alkotmánya

Olvasónktól
2010. 12. 19. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Néhány gondolatot fűzök Fricz Tamás november 23-án megjelent kitűnő cikkéhez (Preambulum a negyedik köztársaságról).
Először is fontosnak és helytállónak találom a jelenlegi alkotmány átmeneti jellegének hangsúlyozását, főleg azt, hogy ez az alkotmány nem rendelkezett a legitimitásnak megfelelő felhatalmazással, nem hivatkozhatott a magyar népre vagy bármilyen demokratikus alapelvre. Másodszor, jelentős kiindulási pontnak tartom azokat az alapelveket, amelyeket az új alkotmány preambulumával kapcsolatban fogalmaz meg. A szerző négy ilyen alapelvet említ, ezek közül a harmadikkal és a negyedikkel értek egyet. A harmadik alapelvben a következőket tartom elfogadhatónak és megalapozottnak: „A magyar nemzet (szerintem jobb a magyar nép kifejezés) gyökereit ismét az ezeréves államiság hagyományaihoz köti”, továbbá Fricz megemlíti „az 1848. évi áprilisi törvényeket, az 1946. évi alkotmányt, az 1956-os forradalmat és az 1989. évi alkotmánymódosítást”. A negyedik alapelvet tartom a legfontosabbnak és mindenképpen leginkább elfogadásra méltónak: „a preambulumnak kiemelten kell foglalkoznia a nép általi felhatalmazással s azzal, hogy az új alkotmány által kialakított jogrend és politikai rendszer a társadalom, az állampolgárok tevőleges részvételével, véleményének, értékeinek, érdekeinek folyamatos figyelembevételével […] érhető el, s ez adja meg a demokratikus jogállam valódi tartalmát és értelmét”.
A preambulummal kapcsolatban felhívnám az alkotmány szakértőinek és a közvélemény figyelmét az amerikai alkotmány példaértékű aktualitására. Az 1787-ben (tehát 223 évvel ezelőtt) elfogadott alkotmány a következő tartalmas preambulumot rögzítette, amely a 2011-es magyar alkotmányra nézve is követendő lehet:
„Mi, az Egyesült Államok népe, attól vezetve, hogy tökéletesebbé tegyük az uniót, megvalósítsuk az igazságosságot, biztosítsuk a belső nyugalmat, gondoskodjunk a közös védelemről, előmozdítsuk a közjót, biztosítsuk a szabadság áldásait magunk és utódaink számára, meghagyjuk és bevezetjük az Amerikai Egyesült Államok jelen alkotmányát.”
Az a közéleti vita, amely az alkotmány módosításával foglalkozott, félreismeri a módosítás jelentőségét az alkotmány stabilitásában. A módosítás nem gyengíti, hanem erősíti, stabilizálja az alkotmány időtálló erejét, amint ezt a 223 éves amerikai alkotmány bizonyítja. Az Egyesült Államok alkotmányát még az elfogadás előtt tíz módosítással egészítették ki, az úgynevezett jogok törvényével (Bill of Rights). A huszadik század végéig 27 módosítást iktattak be az alkotmányba. Ezek a módosítások az alkotmány egyesítő erejét, elfogadottságát jelentősen növelték, mivel bizonyították alkalmazkodási képességét a századok folyamán létrejött hatalmas társadalmi, gazdasági, intézményes változásokhoz. Ezt a tényezőt az alkotmányt alkotó alapítók nagyon helyesen felismerték, és teljesen egyértelműen fogalmazták meg az alkotmánymódosítás folyamatát az alkotmány V. cikkelyében, amelyet figyelmébe ajánlunk az alkotmányt előkészítő bizottságnak.
Ami pedig az Alkotmánybíróság jogkörét illeti, az amerikai alkotmány nagyon pontosan határozta meg az amerikai legfelső bíróság (alkotmánybíróság) hatáskörét a III. cikkelyben, amely szintén kiállta a századok próbáját, és továbbra is hatályos.

Dr. Bődy Pál
egyetemi docens

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.