Ár- és belvízvédelmi készültség

Több helyen elárasztotta a déli partot a Balaton, a heves vihar ugyanis tovább emelte az amúgy is magas vízszintet. A Kab-hegyen tegnap óránként 172 kilométeres erősségű szél fújt, amivel megdőlt a magyarországi rekord. Az ország nagy részén belvízzel küzdenek, a Tisza felső folyásánál árvíztől kell tartani.

MN-összeállítás
2010. 12. 19. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A sokéves maximumot megdöntve 126 centiméterre nőtt tegnapra a Balaton vízszintje, amelyet a viharos erejű északnyugati szél további 20-25 centiméterrel emelt meg, így a víz sok helyen elárasztotta a déli partot – közölte Pécseli Péter, a Balatoni Vízügyi Kirendeltség vezetője a távirati irodával. Elmondta, a rendkívüli helyzetről e-mailben tájékoztatja az érintett polgármestereket. A meteorológiai előrejelzés szerint a viharos erejű szél szombatig három hullámban okoz majd gondokat a térségben, s a jövő héten várható erős lehűlés miatt a belvizek, illetve a kiöntött vizek be fognak fagyni. A kialakult helyzet főleg Balatonfenyvesen, Balatonmáriafürdőn és Balatonkeresztúron okoz problémát, ahol a belterületi elvezetőrendszerekben már egy ideje mélyebb a víz szintje, mint a Balatoné, így azokból nem tud elfolyni a víz. A Berek felé sem lehet elszivattyúzni a vizet, hiszen az az M7-es autópálya szerkezetét veszélyeztetné.
Míg a Balatonnál óránként 120, addig a Bakonyban lévő Kab-hegyen 172 kilométeres sebességű szelet mértek a műszerek, ezzel megdőlt az eddigi rekord. A szél fákat döntött ki, ami miatt leállt a vasúti forgalom Murakeresztúr és Őrtilos között. A viharos légmozgás megbontotta a pécsi önkormányzat egyik épületének tetőgerincét. A rendkívüli időjárás miatt a fővárosi tűzoltókhoz a szokásosnál kétszer több riasztás érkezett. A vihar az országos mobilhálózatban is fennakadásokat okozott.
Időközben újabb, az eddiginél nagyobb árhullámok indultak el a Tisza felső szakaszán; a folyó csaknem kilencven kilométeres szakaszán már elrendelték az elsőfokú árvízvédelmi készültséget. A Tisza vízszintje a határszelvény és Vásárosnamény között egy nap alatt csaknem két métert emelkedett. Az egyes helyeken a román–ukrán határt képező folyó tegnap kilépett a medréből, és a román területen fél kilométeres szakaszon elöntötte a DN19 jelzésű országutat, amelyet lezártak. A felső vízgyűjtőn jelenleg is esik, ezért egyes szakaszokon akár harmadfokú védelmi készültség elrendelésére is szükség lehet.
Árvízvédelmi készenlétet rendeltek el tegnap délutántól a Borsod megyei Edelényben, mert az utóbbi napok esős időjárása miatt a Bódva vízszintje jelentősen megemelkedett. A városban a folyó májusban és júniusban rekordmértékű vízszintekkel tetőzött, több utcát elöntött, házak dőltek össze.
A folyamatos esőzés miatt országszerte 2945 négyzetkilométernyi földet árasztott el a belvíz, 183 településen van belvízvédelmi készültség. Nyíregyházán kétszáz ház került veszélybe a szokatlanul nagy mennyiségű eső miatt. A városban elrendelték a másodfokú belvízvédelmi készültséget, és hat önkormányzati lakást előkészítettek a veszélyeztetett lakók beköltöztetésére. Hajdú-Biharban Berettyó alsó után az alsó-nyírvíz–nagy-éri védelmi szakaszon is a legmagasabb belvízvédelmi készültséget rendelték el. Már meghaladja a 60 négyzetkilométert a belvízzel elöntött területek nagysága a Közép-Duna-völgy vidékén. A meteorológusok további csapadékot jósolnak.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.