Elégtelen szlovák nyelvtörvény-módosítás

A szlovák parlament a kormánykoalíciós képviselők támogatásával csütörtökön elfogadta az államnyelvtörvény módosítását, amely ugyan enyhíti a kisebbségi nyelvhasználat korlátait, de nem olyan mértékben, ahogy azt a Velencei Bizottság javasolta. A pénzbírság is része maradt a módosított törvénynek.

Neszméri Sándor
2010. 12. 19. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem hatotta meg a szlovák parlament képviselőit az Európa Tanács Velencei Bizottságának jogi elemzése, amely az államnyelvtörvényt vette górcső alá a korábbi, Robert Fico vezette kormány kezdeményezésére. Annak ellenére, hogy a nemzetközi jogászokból álló testület egyértelműen leszögezte, a szlovák államnyelvtörvény ellentétes a regionális vagy kisebbségi nyelvek chartájával, és csak az államnyelvet védi, a kisebbségieket pedig korlátozza olyan területeken is, mint az emberek közti gazdasági, társadalmi és kulturális kapcsolat, minden olyan javaslatot elvetettek – a koalíciós képviselők többsége is –, amely csökkentette volna az államnyelvtörvény negatív hatásait.
A Szlovákiai Magyarok Kerekasztalának jogi szakértői a Velencei Bizottság jelentése alapján 21 pontban foglalták össze mindazt, amit módosítani kellene az államnyelvtörvényben, hogy összhangba kerüljön a nemzetközi normákkal. Javaslatukat eljuttatták a Most – Híd vegyes párt frakciójához is, de képviselőik időhiányra hivatkozva a módosításokat nem terjesztették a parlament elé. A pénzbírság eltörlését, illetve azt, hogy az állam csak abban az esetben írhassa elő a szlovák nyelv használatának a kötelezettségét például az emlékművek feliratain, a kulturális rendezvények, múzeumok vagy színházak műsorfüzeteiben, ha a kormány költségvetési támogatással járul hozzá azok elkészítéséhez, ugyan a Most – Híd listáján parlamentbe jutott honatya, Ondrej Dostál javasolta, de ő a szlovák Polgári Konzervatív Párt tagjaként és ismert emberjogi aktivistaként tette ezt. Ennek megfelelően egy személyben hallgathatta az ellenzék gyalázkodásait arról, hogy „anarchista, aki nemzet- és államellenes véleményt hangoztat”. Az ellenzéki képviselők – nemcsak Slota nemzetijei, hanem Fico szociáldemokratái is – elutasítottak minden „magyaroknak tett engedményt”, s a magyarság nagyfokú asszimilációja ellenére többszörösen azzal vádaskodtak, hogy az államnyelvtörvény szigorának csökkentésével a kormánykoalíció hozzájárul „nyolcszázezer szlovák nyelvi diszkriminációjához Dél-Szlovákiában” és azt „sugallják a magyarok irányába, hogy az ő nyelvük egyenértékű a szlovákkal”. Ezzel – gyakorlatilag – teljes egészében elutasították a Velencei Bizottság azon javaslatát is, hogy „egyensúlyba kell hozni az államnyelv és a kisebbségi nyelvek védelmét”.
A kormány által kidolgozott és a koalíciós képviselők által elfogadott módosítás legnagyobb hozadéka, hogy egyértelművé vált: természetes személy nyelvhasználat miatt nem büntethető, a jogi személyek közül is csak a közigazgatási szervek, amennyiben életre, egészségre vagy a személyes vagyonra veszélyes eseményekről, helyzetekről nem informálnak államnyelven.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.